galéria megtekintése

Bezzeg Albánia!

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 17. számában
jelent meg.


Szőcs László
Népszabadság

Valami nem stimmel a bárzongoristával a tiranai szállodában: már két olasz dal után udvariasan elköszön. Azokat viszont hogyan adja elő! Egy operaházra elég lenne a hangja a tenornak. Csak utólag értjük meg a jelenetet. Albánia vezető operaénekese a botcsinálta zongorista.

Kastriot Tusha éppen arra járt, s megtisztelte az ott vacsorázó európai újságírócsoportot, gesztusként ajánlva a dalokat. Ha még valamit megértett a tizenegy uniós országot képviselő csoport a Tiranában töltött két nap alatt, akkor az ez: a kontinens egyik legszegényebb országa, ugyanúgy, mint Tusha a zongoránál, nagy igyekezettel igyekszik kedvében járni Európának.

Megmondta volna az Európai Bizottság új elnöke, hogy a most következő öt évben nem bővül az unió? Nem baj, mondják, ők nem türelmetlenek. Csak nyerhetnek minden olyan kapcsolattal, ami túlmutat az időnként igencsak puskaporos Nyugat-Balkánon. A NATO-hoz már öt éve csatlakozhattak, idén pedig az uniótól is tagjelölti státust kaptak. Hogy a tárgyalásokat egyelőre nem is kezdhetik meg? Ez sem gond.

 

Minden felkeresett albán illetékes kívülről fújja, mely öt „házi feladatot” szabták nekik ennek feltételéül Brüsszelben. A közigazgatás és az igazságszolgáltatás reformját, a szervezett bűnözés és a korrupció elleni fokozottabb fellépést és a kisebbségek jogainak jobb védelmét. Állítják, felszámolták a helyi maffia, a külföldi sajtóban is nagy nyilvánosságot kapott cannabisültetvényeit.

Aki, mint e sorok írója, 1996-ban járt erre utoljára, óriási változások tanúja lehet. Európa legelszigeteltebb fővárosából, amely a 90-es években még csak kóstolgatta a nyitást, mára egy láthatóan továbbra sem gazdag, de már tisztes szegénységben élő balkáni főváros lett. Új épületek tömkelegével, tiszta kirakatokkal, a nagy nyugati cégek boltjaival.

A 40–45 évnél fiatalabbak jól öltözöttek, a politikusok új, fiatal nemzedéke Nyugaton tanult, angolul és olaszul egyaránt magabiztosan fejezi ki magát. A mediterrán derűtől hangosak a kávézók: a belvárosban se szeri, se száma a kulturált vendéglátóhelyeknek. Noha Albánia rengeteg gonddal küzd még (az egy főre jutó GDP a magyarnak a fele, nem vásárlóerő-paritáson számolva még annyi sem), de a Nyugat-Balkán nagy problémái, az országon belüli etnikai, vallási, nyelvi ellentétek elkerülik. Adományból épülhet mecset, katolikus vagy ortodox templom.

Egy európai illetékes érdekes megállapítást tesz: ha változik Brüsszelben a bővítéssel kapcsolatos szkepszis, akkor éppen a vallási béke lehet Albánia fő előnye. Még hogy a lakosság iszlám vallása miatt rekesztik ki Törökországot? Ugyan már! Hisz ott van muzulmán bezzegországnak a szkipetárok, no meg a használt német autók hárommilliós földje!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.