Politikai technológust rövid távon ennél rosszabb nem is érhet. Így azután az alapérzést, a szerző keserűségét értem. Nem Bajnai jellemzésével vitatkozom. Már évek óta nem beszélek gyakran vele. Így fogalmam sincs arról, hogy kiégett vagy nem. Hogy munkatársait cserbenhagyja vagy nem. Kinek mit ígért és mit nem. Egy jövőbeli Bajnai-monográfiának ezek fontos részletei. De most mellékesek. Ami fontos, az a helyzet.
S hogy azért mi a közös felelősségünk. Egy fokig valamennyiünké az ellenzéki oldalon, de elsősorban azoké, akik az utolsó két év Bajnai-mítoszát összerakták. Ebben ugyanis – Lengyel állításaival szemben – ha jól értem, nem Bajnai a hunyó. Persze, ha sokan sokféleképpen mondanak az embernek ilyesmit, hajlamos lesz magát nagyobb szabású politikusnak látni, de ha elég okos, és Bajnai esze szerencsére nem politikusész, akkor esetleg a körülötte lévőknél hamarabb jön rá, hogy magát rossz helyen látja. S lelép, ha jó civil ajánlatot kap.
A történet ennyi és nem több. Politikai tanulságai minimálisak. Jóval többet ér itt a mítoszképzés vizsgálata. Nem Bajnait, vagy egy esetleg hozzá hasonló személyiségű jövőbeli vezetőt kellene ugyanis kihagynunk, hanem a szerelmi fülzúgást a politikában. A ballib kisebb része – az egykori szabadelvű újságírók egy része, pár ezer reformérzelmű szocialista mérnök, közgazdász, menedzser és néhány tízezer „laikus” ellenzéki – mindenkit szeretett, mindenkiben bízott, akinek nem volt köze az utolsó évek szocialista vezetéséhez.
Komolyan veendő új politikusok persze a környéken nem voltak. Bajnai a rendelkezésre álló egykori politikusok közül ennek a csapatnak a legjobb, sőt az egyedüli komolyan használható vetítési felületnek tűnt. Amit nem találtak az aktuális ellenzékben, azt belelátták Bajnaiba. S minél jobban utálták a Mesterházy-féle vezetést, annál többet reméltek hisztérikusan Bajnaitól. Ő persze viselkedhetett volna karakánabbul, mondhatta volna, hogy ő nem az, akinek gondolják.
De ezt nemhogy nem tette, hanem néha még arrogánsabban kezdett nyilatkozni, mint ahogyan az addig ismert személyiségéből következett volna. A rajongók meg adták a lovat alá. A törzsgárdában néhány hónap után már nem maradtak fiatalok, ahogy Lengyel hiszi, hanem inkább ötvenesek, esetenként idősebbek is. Számukra Bajnai nem az első nagy kihagyott lehetőség volt, hanem inkább az utolsó, amit eljátszottak.
De nem feledkezhetünk meg a Bajnai-program politikai tervezőjéről, Szigetvári Viktorról sem. A kipukkadt Bajnai-stratégia nem Gordon ötlete volt, hanem az övé. Jó szándékában nem kételkedem, de ha volt a vereségnek Clausewitze, hadtudósa, akkor ő volt az. Ő találta ki Bajnait, mint a bal- és jobboldalt összekötni képes szupermenedzsert, akit a jobboldal technokratább része elfogad. Programjának meghirdetése után három nappal világos volt, hogy a modellben nincs élet.
Senki sem állt át jobbról, végül nagyon kevesen álltak át a szoci-modernisták közül, a liberális politikusok meg 2010 előtt sem szerették Bajnait. Gordon hibás, hogy ezt vagy nem látta át akkor, vagy ha igen, hagyta, hogy házi ideológusai továbbsodorják. A pártalapítás ostoba ötlete és sok további tévedés és kudarc abból következett, hogy a Szigetvári-modell nem volt életszerű. Mindegy, hogy azért nem, mert Bajnai Gyurcsány minisztere volt és a jobboldalon ezt nem lehetett megbocsátani, vagy azért, mert az ország ideológiai kettészakadtságát nem lehet ilyen gyerekes módon áthidalni.
Az új párt magában nem tudta volna átvinni a parlamenti küszöböt, de a médiarajongók kikényszerítették az ellenzéki „összefogást”, és ezzel néhány évig még mesterségesen lélegeztetnek egy törpepártot. (Én más eredményét az összefogásnak még nem látom). Nem értem, hogy egy higgadt politikai elemző miként láthatott volna ebből a helyzetből más kimenetet. Bajnai nem vesztette el hosszabb távra józan ítélőképességét.
Gyorsan rájött, milyen helyzetbe evezte bele magát. Az egész épület nem volt akkora, hogy a romjai maga alá temessék. De hát a szégyen. Így, amit azután tett, ésszerűen tette. Mihez lett volna hűséges: Szigetvári második felvonásához? Vagy hogy segítse Karácsonyt tovább építgetni magát? Ezek azért mégsem az ő színdarabjai. Az elmúlt másfél évtizedben számtalan kiváló menedzser vagy ilyennek tartott szakértő hullott ki a magyar államigazgatásból.
S joggal várta, hogy a multik igényt tartsanak tudására, tapasztalataira. Akiket én ismerek, ezt általában hiába várták. Bajnai a nagyon kevesek közé tartozik, aki nem hiába várt. Olyanról végképp nem hallottam, aki azt mondta volna, köszönöm, majd máskor. Ebben a szakmában nincs máskor. Mire várt volna?
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
