„Az ügyész már rég nem is emel vádat, ha csak kicsit is veszélyben érzi a 96 százalék feletti váderedményességet” – olvasható Fekete Gy. Attila glosszájában. (Házon belül, július 15.) Ez akár igaz is lehet, de a maradék 4 százalékkal kapcsolatban volna észrevétele Molnár Gyulának, Szilvásynak, Dávid Ibolyának, Herényinek, Hunvaldnak, Hiszékenynek, Érsek Zsoltnak, Tátrainak, Juhásznak, a „tábornokoknak”. Lehet igazsága a bíróságok vonatkozásában is a szerzőnek, ezekben az ügyekben azonban a jogállamisághoz mindenképpen a bíróságok álltak közelebb.
Valószínűleg nyitott kapukat döngetek, de ha valaki a felsorolt büntetőeljárásokat egy halomba gyűjti, számos azonos vonást találhat. A teljesség igénye és a fontosság, a logikai sorrend figyelembevétele nélkül megemlíthetjük a látványos őrizetbe vételt, a kormányzat, a kormánypárti sajtó, az ügyészség összehangolt (vagy annak látszó) kommunikációját, a minden következmény nélküli rendszeres kiszivárogtatásokat, a tanúk és gyanúsítottak különböző módszerekkel történő befolyásolását, „megdolgozását”, a nyomozati szakaszok kiszámított időzítését (lásd például az idézés ügyész általi kézbesítése a választások előtt Molnár Gyulának), szükség esetén a nyomozás időbeni elhúzását, újabb és újabb vádpontok kreálását és még sorolhatnánk.
A már lezárt perek jellemzője, hogy a „váderedményesség” inkább a nullához közelít, semmint a 96 százalékhoz. Nem véletlenül merül fel sokakban a gyanú, hogy az ügyészségi eljárások jól illeszkednek a kormányzati elvárásokhoz, mert „megrendelésről” nyilván nem beszélhetünk (?). Már csak a fentiek fényében is jobban tenné Ibolya Tibor főügyész, ha a saját portája előtt söpörne, és ennek alapján döntené el, hogy ki csinál bohócot kiből.
