Az ellenzék minderre lényegében két dolgot fog válaszolni. Egy: nő a szegénység, nőnek a jövedelmi különbségek, a kormány a gazdagok pártján áll; kettő: terjed a korrupció, a Fidesz lop. Mindkét állítás igaz, alkalmas is rá, hogy a rendszerrel szemben állók legyintsenek a sikerpropagandára, de aligha ingatja meg hitükben azokat, akik elhiszik, hogy az orbáni politika és azáltal az ország sikeres, és az elfogulatlan szemlélőket is meggyőzheti a sikerről. Ahhoz, hogy bárkit meg lehessen ingatni, azokat az alapfeltevéseket kell meggyőzően vitatni, amelyek alapján sikernek tűnik, amit az Orbán-kormány elért.
Aki elfogadja azt a feltételezést, hogy a gazdasági függetlenség a mai világban is előny, hogy káros dolog a külföldi tulajdon a bankrendszerben vagy az energiaszolgáltatóknál, annak igazi siker az, amit az Orbán-kormány elért. Az ellenzék (mármint a Jobbikon és az LMP-n kívüli ellenzék) akkor ingathatja meg a közönséget ebben, ha meggyőzően képviseli, hogy a XXI. században a gazdasági összefonódás, a külföldi befektetők térnyerése viszi előre az országot, ez segíti a versenyképesség javulását, a korszerű technika importját, ez hoz pótlólagos tőkét a gazdaságba, míg a külföldiek kiszorítása, az őket sújtó diszkriminatív különadók pedig kifejezetten ártanak az országnak.
Aki elfogadja azt a feltételezést, hogy a globalizációs versenyben is biztosítható a teljes foglalkoztatás, s hogy az állam feladata a maguktól is teljesítőképesek további támogatása, az tekintheti sikernek a „munkaalapú társadalom” építését, a közmunkát, a jóléti rendszerek lebontását. A (Jobbikon kívüli) ellenzék akkor ingathatja meg a közönséget ebben, ha rámutat, hogy a teljes foglalkoztatottság kapitalista gazdaságban ábránd, és az államnak nem a maguktól is teljesítőképeseket, hanem a piaci foglalkoztatásból kiszorulókat, betegeket, rokkantakat, elesetteket kell támogatnia a jóléti rendszer fenntartásával. Az élethelyzetek óhatatlanul differenciálódnak, ezért a méltányos közteherviselést a jövedelmek és a vagyonok adóztatása szolgálja, és nem a vagyonadó elutasítása, a jövedelemadók csökkentése és a fogyasztási adók növelése. Az államnak a gyerekvállalás terheit nem általában,minden család esetében indokolt átvállalnia, hanem főleg azoknál, akiknek a gyerekvállalás állami segítség nélkül elviselhetetlen teher, ezért az adókedvezménnyel történő családtámogatás kifejezetten hátrányos, a jó megoldás a családi pótlék és a gyes (de nem a gyed!) rendszeres emelése.
Aki elfogadja azt a feltételezést, hogy a minél több önállóan gazdálkodó mezőgazdasági kistermelő önérték, az sikernek tekinti az Orbán-kormány földbirtok-politikáját akkor is, ha folytatódik a mezőgazdaság két évtizede tartó hanyatlása. Csak olyan ellenzék kérdőjelezheti meg az agrárpolitikai sikert, amely a kedvező magyar klimatikus és talajviszonyok, a mezőgazdasági tudástőke nemzetközileg versenyképes hasznosítását tekinti célnak, ehhez választja meg a legalkalmasabb, jórészt nagyüzemi üzemformákat, és ehhez képest csak kudarcnak minősítheti az Orbán-kormány teljesítményét.
Aki elfogadja azt a feltételezést, hogy a XXI. században a XVIII. század fiziokrata gondolkodását kell követni, és újraiparosítást kell hirdetni a szolgáltatások növekvő szerepét hozó tudásgazdasággal szemben, az sikernek tekinti, hogy az Orbán-kormány csak a feldolgozóiparban enged külföldi befektetéseket, és kiszorítja azokat a szolgáltató szektorokból, továbbá az oktatási rendszert is az ipar aktuális igényeihez igazítja, a kétkezi munka kultuszát hirdeti a sokoldalúan felkészült, a változó feltételekhez alkalmazkodni képes fiatalok képzése helyett, leszállítva a tankötelezettség korhatárát. Olyan ellenzéknek van esélye meggyőzni a közvéleményt e politika zsákutcás voltáról, amely nem a korai XX. század gazdaságfejlődési irányainak követéséről ábrándozik, hanem a XXI. század tudásgazdaságához igazítaná a gazdaságfejlesztést és az oktatási rendszert.
Az, aki elfogadja azt a feltételezést, hogy az államháztartás rövid távú, a nemzetközi intézményeket kielégítő és a következő választásig nyugalmat ígérő egyensúlya a kívánatos, az sikernek tudhatja be az Orbán-kormány költségvetési politikáját. Az tudja ezt meg győzően vitatni, aki az államháztartás tartós kiegyensúlyozottságát, a gazdaság fenntartható növekedését tekinti célnak, és meggyőzi a közvéleményt a tőkefedezeti nyugdíjpillér felszámolásának vagy az oktatási kiadások csökkentésének vagy akár a rezsicsökkentésnek és devizaadós-mentésnek hosszabb távon súlyos következményeiről.
Aki elfogadja azt a feltételezést, hogy a kisebbségi magyaroknak előnyös, ha a magyar állam közjogilag magához köti és a többségiekkel szembeállítja őket, az sikernek tekintheti a „nemzetegyesítést”. Az tudja ezt meggyőzően vitatni, aki nyugati módra a szomszéd népek közeledését tartja kívánatosnak, és károsnak látja a többség és kisebbség közötti bizalomnak még az esélyét is kizáró orbáni politikát.
Csak a Fideszétől minden ponton eltérő világkép alapján álló ellenzék lehet képes megingatni a centrális erőtér sikertudatának kisugárzását a közvéleményre.
A szerző közgazdász
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
