Ami a BT-t illeti, Lavrov kijelentése hipokrita, hiszen épp Oroszország vétózta meg (Kínával együtt) többször is a szíriai helyzet rendezésére irányuló nyugati javaslatokat. Moszkva minden alkalommal a belügyekbe való beavatkozás tilalmára hivatkozott, miközben – Iránnal karöltve – folyamatosan fegyverszállításokkal támogatta a damaszkuszi kormányt.
A BT felhatalmazására valójában – a Jobbiknak a magyar részvétellel kapcsolatos álláspontjával ellentétben – nincs mindig szükség. Ha egy megtámadott állam más államokhoz fordul katonai támogatásért, azok minden további nélkül közvetlenül segítséget nyújthatnak számára. Az ENSZ alapokmányának 51. cikke értelmében ugyanis külső „fegyveres támadás” esetén minden államotmegillet az „egyéni vagy kollektív önvédelem természetes joga”. Az alapokmány még azt sem szabja feltételül, hogy a támadó valóságos állam legyen, közömbös tehát, hogy a terrorszervezet minek tartja magát.
Amerika és szövetségesei az IS ellen Irakban indított hadműveleteket Bagdad kifejezett kérésére kezdték meg. A kormány nevében Hosjar Zabari külügyminiszter 2014. június 24-én, az ENSZ főtitkárának és a BT soros elnökének írt levelében „sürgős segítséget” kért a világszervezettől és annak tagállamaitól. A külügyminiszter az akkor magát éppen Iraki és Levantei Iszlám Államnak (ISIL) nevező szervezet Irak ellen folytatott hadműveleteire hivatkozott. A dzsihadisták ugyanis Szíriából kiindulva elfoglalták az egymilliós Moszult, továbbnyomultak Bagdad felé, eközben pedig sorozatos tömegmészárlásokat és öngyilkos robbantásokat hajtottak végre.
Szeptember 20-án Zabari utódja, Ibrahim al-Dzsafari egy újabb levélben már köszönetét fejezte ki a nemzetközi közösség által Iraknak nyújtott, elsősorban légi támogatásban megnyilvánuló segítségéért. Megerősítette, hogy az Egyesült Államok és az általa vezetett koalíció az iraki kormány „kifejezett egyetértésével” mér csapásokat az ISIL-re. Ezek, tette hozzá, lehetővé teszik az iraki hadseregnek, hogy szárazföldi hadműveletekkel állítsa helyre az ország szuverenitását. Az Iraknak nyújtott katonai segítség miatt tehát Putyinéknak aligha lehetnek nemzetközi jogi fenntartásaik.
De mi a helyzet azokkal a légitámadásokkal, amelyek a múlt év szeptembere óta a Szíriában levő iszlamista célpontok ellen is irányulnak? Nos, Aszad feltehetően szívesen látná ugyan legerősebb otthoni ellenfelének felszámolását, de nem kérte nyugati ellenfeleit a katonai segítségnyújtásra. (Igaz, nem is tiltakozott ellene, és ez idáig egyetlen támadó harci gépet sem próbált megsemmisíteni.) Samantha Power amerikai ENSZ-nagykövet 2014. szeptember 23-i levelében azzal indokolta a légitámadások kiterjesztését Szíriára, hogy az Iszlám Állam ottani alakulatai továbbra is súlyosan fenyegetik nemcsak Irak, hanem más szomszédos államok szuverenitását, sőt az ott állomásozó amerikai fegyveres erőket is.
A kollektív önvédelem jogára hivatkozva megállapította, hogy olyan területekről származik a fenyegetés, amelyeket a damaszkuszi kormány „nem hajlandó vagy nem képes” ellenőrzése alatt tartani, tehát azt sem tudja megakadályozni, hogy azokról fegyveres támadásokat indítsanak Irak ellen. Bejelentette, hogy emiatt az Egyesült Államok saját elhatározásából „szükséges és arányos” mértékű légi csapásokat hajtott végre szíriai célpontok ellen. Ezt az álláspontot Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is osztotta, aki kijelentette: „Tisztában vagyok azzal, hogy a légitámadásokat nem a szír kormány kérésére indították…
Nem kétséges azonban – és ebben széles körű nemzetközi egyetértés áll fenn –, hogy ezek a szélsőséges csoportok közvetlenül fenyegetik a nemzetközi békét és biztonságot”. Több állam is így vélekedett, Nagy-Britannia, Kanada, Jordánia, Szaúd-Arábia, Bahrein, Katar és az Egyesült Arab Emírségek harci gépei pedig kezdettől fogva részt vettek a hadműveletekben. Voltak, akik más következtetésre jutottak. Tony Abbott ausztrál miniszterelnök kijelentette, nem zárja ki ugyan fegyveres erőinek későbbi beavatkozását, „a szíriai hadműveletek jogszerűsége azonban jelentősen eltérne az iraki hadműveletekétől”.
Éppen ezért az ausztrál fegyveres erők csak az utóbbiakban vesznek részt. Hasonlóan döntött a francia, a német, a dán és a belga kormány is. Kimondva vagy kimondatlanul Szíria segítségkérését hiányolták, ami azt mutatta, hogy a NATO tagállamai között sem alakult ki egységes jogi álláspont. Ismert nemzetközi jogászok is ezen a véleményen voltak. Marc Weller cambridge-i professzor például azt fejtegette, hogy az önvédelem jogának értelmezésénél a nemzetközi szokásjog (még) nem fogadta el a „nem hajlandó vagy nem képes” kritériumát.
Következésképpen, ha a saját területének egészét ellenőrizni képtelen kormány nem kér segítséget más államoktól, az utóbbiak nem indíthatnak fegyveres támadást a területén levő felkelő csoportok egyike ellen sem, bármennyire veszélyeztetik is azok más államok szuverenitását és bármilyen súlyos emberiesség elleni bűntetteket követnek is el. Nemzetközi jogászként magam is nagyra értékelem a jogszabályok pontos, megszorító értelmezését. Abbottnak, Wellernek és másoknak mégis feltenném a kérdést: akkor hogyan képzelik el a két ország területére kiterjedő Iszlám Állam megsemmisítését? Komolyan gondolják, hogy fel lehetne számolni a dzsihadisták iraki bázisait a szí riaiak érintetlenül hagyásával? Fel lehetne szabadítani az iraki Moszult a szíriai iszlamista „fővárosban”, Rakkában uralkodó terroristacsoport likvidálása nélkül?
A jogértelmezési viták persze nyomban megszűnnének, ha a BT felhatalmazná az arra kész államokat, hogy indítsanak légitámadásokat az IS szíriai területén levő alakulatai és katonai létesítményei ellen. Egy ilyen határozati javaslatot azonban Moszkva és Peking azonnal megvétózna. Lavrov pedig megint felszólítaná az érintetteket, hogy feltétlenül tartsák tiszteletben Szíria szuverenitását.
A szerző nemzetközi jogász
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
