Akkor egy olyan törvényt szavazott meg a nyomasztó többség, amellyel Orbán és pártja új lendületet adott a maga avítt nacionalizmusának, a szomszédokkal folytatott hidegháborúnak, a szomszéd országokban élő magyar kisebbségek megosztásának. És a mostani törvény? Háromnegyed évvel ezelőtt már elmondtam e lapban, hogy mit gondolok a devizaadósok megsegítéséről. Az elfogadott törvény viszont átírja a devizahitel-szerződések százezreit.
Olyan szerződéseket, amelyeket az állam hatóságai által erőteljesen szabályozott és folyamatosan ellenőrzött bankok kötöttek felnőtt magyar magánszemélyekkel.
Miután azoknak a háztartásoknak, amelyeknek lakás, autó vagy más tartós fogyasztási cikkek vásárlásához hitelre volt szükségük, de a forinthitelek megemelkedett kamatterhe mellett azokat nem tudták felvenni, a bankok devizaalapú hiteleket kínáltak: forintigényük kielégítésére olyan devizában nyújtottak nekik hiteleket, amelynek piacán a kamat jóval alacsonyabb.
Mindehhez forintért adtak el nekik devizát. Az alacsonyabb kamatért cserébe a hitelfelvevők – felnőtt emberek, akik lakást építenek, autót vásárolnak, tehát milliós összegekkel gazdálkodnak, és külföldi utazásokon évtizedek óta pénzt váltanak, tehát tudják, hogy az árfolyamok változékonyak – vállalták az esetleges árfolyamváltozás kockázatát.
Mellesleg az elmúlt két évtizedben, amióta az Alkotmánybíróság rendben levőnek találta az OTP kamatemelését a kilencvenes évek elején, azt is mindenki megtanulta Magyarországon, hogy a lakásépítési és -vásárlási hitelek nem fix, hanem változó kamatozású hitelek. Arra azonban senki sem számított – se a bankok, se a hitelfelvevők –, hogy pénzügyi válság jön, amitől az egekbe nő a svájci frank árfolyama, ehhez hozzáadódik a forint romlása az euróhoz képest is, és a magyar bankok pénzhez jutási lehetőségei is romlanak, ami óhatatlanul kamatemelésekben jut kifejezésre.
Ettől kerültek bajba a devizaadósok is, és a nekik hitelező bankok is. A kockázat, amit a hitelfelvevők elvállaltak, a feltételezettnek a sokszorosára nőtt. Ezért sokan a bankokat hibáztatják, és a Fidesz örömmel lovagolja meg ezt. Az, hogy az Orbán-kormány most – követve ugyan a Kúria döntését, de több tekintetben túl is lépve azon – mind az árfolyamrés, mind a kamatemelések tekintetében megkérdőjelezte és újraírja a megkötött hitelszerződéseket, és ugyanerre készül az árfolyamkockázat tekintetében, visszamenőleges jogalkotással a jogállam, sőt szélesebben a polgári társadalom egyik alapkövét, a szerződések tiszteletben tartásának kötelezettségét számolja fel.
A törvény „vélelmezi” a kamatemelések tisztességtelenségét,miáltal a megvádolt bankoknak kelljen bizonyítaniuk, hogy nem jártak el csalárd módon. Ezzel úgy marasztalja el általában a bankokat, mint ahogy korábban a semmisségi törvény a 2006. őszi rendzavarások ügyében ítélkező minden bíró tisztességét kérdőjelezte meg. Az Országgyűlés által megszavazott törvény mindenekelőtt ezért, a jogállam rombolása miatt veszedelmes.
Emellett gazdaságpolitikai értelemben is az, hiszen – a kormánytöbbség számos korábbi lépését folytatva – újra megingatja a bankrendszert, és ezzel a magyar gazdaság stabilitását. Káros társadalompolitikai értelemben is, mert az ország tehetősebb felének biztosít kedvezményeket, amelyek árát végső soron mindenki, így a valóban segítségre szoruló elesettek is megfizetik majd. A törvényben koncentráltan jut kifejezésre az Orbán-rezsim három legfontosabb sajátossága: a jogállam felszámolása, az antikapitalista populizmus és a tehetősek támogatása a szegények rovására.
Némi vigaszt az egyetlen nemleges és a két tartózkodó szavazat kínál.
Félreértések elkerülése végett: a devizaadósok tömeges ellehetetlenülése természetesen állami intézkedést kíván, de – mint korábban kifejtettem – az állami intézkedésnek nem igazságtételnek kell lennie, ahol a bankoknak meg kell téríteniük minden „devizakárosultnak” a banki „becsapásból” következő kárát, minthogy nem csaptak be a bankok senkit. Az értelmes állami intézkedés csak konszolidáció lehet, ahol az állami költségvetés részt vállal a bank veszteségeiből, amelyek a bedőlt devizahitelek részleges elengedéséből illetve átütemezéséből fakadnak.
Így lehet –sőt kellett volna már jóval korábban – a valóban rászoruló adósokon segíteni: ez társadalmi értelemben is méltányos, és tiszteletben tartja a jogállam normáit. Nincs mit csodálkozni azon, hogy az orbáni kormánytöbbség ilyen törvényt szavaz meg, mint ahogy állampolgársági törvényük megszavazásán sem volt. Ők ezt az újabb bűnt is elkövetik most Magyarország stabilitása ellen. Bűnt gazdasági értelemben, hiszen újabb csapás ez az ország nemzetközi megítélésére, bűnt annyiban is, hogy ezzel – akárcsak annak idején az állampolgársági törvény módosításával – még távolabb kerül az ország a nyugati világtól, és bűnt a társadalmi közfelfogás alakítása szempontjából.
Ahogy négy éve az ódivatú nacionalizmust tették a közfelfogás egyik oszlopává, ezúttal a bankellenes, antikapitalista populizmust és azt, hogy felnőtt embereknek nem kell a saját kockázatvállalásukért, a saját döntéseikért felelősséget vállalniuk: amit korábban nyertek a devizahiteleken, az az övék, amit most veszítenek, azt térítse meg nekik a szerződéses partner, a bank. Azok a szocialista, LMP-s és Együtt–PM-es képviselők, akik a törvényt megszavazták, ebben a bűnben lettek a Fidesz tettestársai.
Tettestársak a magyar társadalom félrevezetésében, infantilizálásában, és tettestársak az ország további leszakadásában. Az LMP-seken nincs mit meglepődni, ők antikapitalizmusban régóta együtt mennek a Fidesszel és a Jobbikkal, az MSZP esetében pedig ismert az alapelv: mindent megszavaznak, ami „könnyít az emberek terhein”, legyen az rezsicsökkentés vagy a devizahitel-szerződések átírása, noha jól tudják, mennyire káros dologról van szó. Ami meglep és elszomorít, az az Együtt–PM három igen szavazata.
Némi vigaszt az egyetlen nemleges és a két tartózkodó szavazat kínál. Fodor Gábor nemleges szavazata és az, hogy derék parlamenti felszólalásban indokolta meg azt, utólag igazolja, hogy a DK kezdeményezésére az ellenzéki pártszövetség bejuttatta őt az Országgyűlésbe. Akkor is, ha az, hogy nem áll mögötte valóságos párt, sokat elvesz szavazatának és érveinek súlyából. Nem érthető, hogy határozott nem helyett miért tartózkodott a két DK-s képviselő, akik meg sem szólaltak a parlamenti vitában.
Az, hogy valamit kellett kezdeni a devizaadósokkal, és a Fidesz most kezd valamit, nem magyarázza a nem helyett a tartózkodást, hiszen ilyen alapon az ellenzék az éves költségvetésre sem mondhatna nemet, amely mindig juttat valamennyi pénzt a kórházaknak, az iskoláknak, a rendőrségnek stb. De ők hárman legalább morzsányi politikai tartást vittek a parlament ellenzéki oldalára.
