Adott egy, a harmincas éveiben járó, ám renitenskedő új miniszterelnök, aki egy, a pályájának végén járó idős köztársasági elnökkel dolgozhat együtt. Helyes az „1998, Orbán Viktor, Göncz Árpád” megfejtés is, de másra gondoltunk. Matteo Renzire, az olasz kormányfőre, aki uralta az idén országa politikai életét, illetve Giorgio Napolitanóra, a 89 éves államelnökre, aki januárban áll majd fel a székéből.
Úgy tűnik, a balközép Renzi konszolidálja a római nagypolitikát, amely talán végleg maga mögött tudja a Berlusconi-érát, és túlesik az átmeneti kabineteken (Monti, Letta) is. Nem világos még ugyanakkor, hogyan fogja rendbe tenni Renzi és az olasz balközép az euróövezet harmadik legnagyobb gazdaságát. Olaszországot 13 százalék feletti munkanélküliség sújtja (ráadásul igen aránytalan térségi és nemzedéki szórással), és a GDP 132 százalékának megfelelő, azaz a Brüsszelben elfogadott mértéket több mint kétszeresen meghaladó államadóssággal küszködik.
Róma gondjai Párizséihoz hasonlóan szerkezetiek, márpedig egy komplett reformcsomag jó, ha négy-öt év alatt vezényelhető le, komoly társadalmi áldozatok árán, azaz ha valaki sikerrel végig is vinné, épp a szembenálló politikai garnitúrának kaparhatja ki a gesztenyét. A franciáknál Francois Hollande elnökségének első félideje csőd is: további 600 ezer fővel gyarapította a munkanélküliek hárommilliós hadseregét. Egyelőre úgy tűnik, a balközép a margóra szorul, Rómával ellentétben. Ha gyorsan kellene tippelni: 2017-ben Sarkozynek, Juppének vagy Fillonnak hívják majd az Élysée-palota új lakóját. Nincs közöttük „francia Renzi”, mindannyian régi motorosok.
