galéria megtekintése

Amerikától távol van Ukrajna

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 06. számában
jelent meg.

Földesi István
Népszabadság

A hétfő reggel az amerikai szóhasználatban mindig egy kicsit a döcögős kezdést és a vasárnapi sportesemények utólagos, bölcs tanácsokkal teli megvitatását jelenti. E hét elején a televíziós csatornák, ahonnan az Egyesült Államok lakosságának döntő része kapja az információkat, főleg az új Oscar-díjasokkal, a felvonuló sztárok ruhakölteményeivel és a keleti partra ismét lezúduló hóviharral foglalkozott. Aztán jött Ukrajna és az orosz intervenció.

Az amerikai média, amely általában fanyalogva foglalkozott a szocsi téli olimpiával, és sohasem feledkezett meg annak ellentmondásaira utalni, igen mértéktartóan és az események súlyához képest visszafogottan közöl híreket és kommentárokat az ukrán politikai eseményekről és a Krím félsziget inváziójáról. Kiemelt helyet kapott Obama és Putyin elnök másfél órás telefonbeszélgetése, majd Kerry külügyminiszter nyilatkozata, amely egyértelműen elítéli az orosz akciót, és diplomáciai, gazdasági szankciókat helyez kilátásba.

falseMarabu rajza

 

A helyszíni riportok és a kommentátorok kerülik, hogy a Majdan téren tüntetők szélsőségeiről is beszéljenek, tényszerűen közlik Ukrajna demográfiai összetételét és mutatják be Oroszország történelmi, gazdasági kapcsolatait a térséggel s elemzik stratégiai érdekeit. A Krímből érkező tudósítások is visszafogottak, és mindenhol aláhúzzák, hogy Oroszország katonai beavatkozása legalábbis egyelőre nem követelt emberéletet, s az invázió vértelen.

Az interjúk már sokkal változatosabb képet mutatnak. A politikusok idáig egy kivétellel elítélték az agressziót, és szankciókat követelnek. A kivétel Marcy Kaptur, Ohio állam demokrata képviselőnője és a kongresszus ukrán csoportjának társelnöke (!), aki alig ismertetett nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy tart a vérontástól, de megérti Oroszoroszág katonai akcióját, s Moszkva érdekeit is figyelembe kell venni a helyzet megítélésénél.

Ezzel szemben a képviselőnőnél lényegesen nagyobb befolyással és tapasztalattal rendelkező Durbin demokrata és Graham republikánus szenátor a legerőteljesebben elítélte Putyin elnök agresszív lépését, s erőteljes fellépést sürget. Lindsay Graham egyenesen azt javasolja, hogy gyorsítsák fel Ukrajna és Grúzia felvételét a NATO-ba, és hozzanak létre egy demokráciákból álló hurkot Oroszország körül.

Ehhez hasonló álláspontra helyezkedik Madeleine Albright volt külügyminiszter és Zbigniew Brzezinski volt nemzetbiztonság tanácsadó, aki Kissinger után talán a legjobban elismert külpolitikai szakértő. Albright a helyzetet az 1938-as müncheni megállapodást megelőző időszakhoz hasonlította, amelynek nem volt részese az USA, és nem hallgatták meg a csehszlovákokat. Most figyelembe kell venni azt, hogy mit akarnak az ukránok.

Nem kerülheti el figyelmünket, hogy Henry Kissinger, az amerikai külpolitika vitathatatlan doyenje és az iraki háborút nyíltan ellenző Brent Scowcroft, az idősebb Bush nemzetbiztonsági tanácsadója egyelőre hallgat. Főműsoridőben megszólaltatták viszont a baloldalinak és liberálisnak elkönyvelt elismert Oroszország szakértőt, Stephen Cohent, a Princeton és a New York Egyetem profeszszorát. Ő igen kifinomult, de egyértelmű módon végeredményben érthetőnek minősítette az orosz elnök döntését. Szerinte Putyin egyszerűen országa érdekeit kívánta védelmezni, s ellenkező esetben az Egyesült Államok is hasonlóan járt volna el.

A híradások tényszerűen számolnak be arról, hogy Kerry elutazott a NATO-külügyminiszterek rendkívüli tanácskozására, ahol a téma Ukrajna lesz. Egyértelmű, hogy a nyugati szövetségi rendszernek reagálnia kell az orosz intervencióra, és egyértelművé kell tenni azt, hogy a jelenlegi világrendben semmilyen hivatkozás nem igazolhat ilyen akciókat. Természetesen katonai lépések vagy az oroszok által provokációnak minősíthető csapatmozgások kizárhatók. A rendelkezésre álló eszközök, mint azt amerikai részről hangsúlyozták, diplomáciaiak és gazdaságiak. Olyanok, amelyek fájnak majd Moszkvának.

A gond azonban ezzel az, hogy e gyógyszer mellékhatásait megszenvedik majd a receptet felírók is. Oroszország az elmúlt időszakban szervesen illeszkedett be a nemzetközi gazdasági, pénzügyi és kereskedelmi rendszerbe, s Nyugat-Európa energiaszükségletének több mint 20%-át szolgáltatja.Szigorúankülpolitikai értelemben Oroszországnak viselnie kell jogsértő aktusának negatív következményeit, de ez csak minimálisan károsíthatja a nyugati szövetségi rendszer érdekeit, különös tekintettel arra, hogy egy sor döntő kérdésben, mint például Szíria és Irán, Moszkvának fontos szerepe van.

Kérdés, hogy vajon a nemzetközi közösség, különösen olyan országok, mint Kína, India és más, egyre nagyobb szerepet kapó államok, hogyan értékelik a helyzetet és a NATO által egyeztetett szankciókat.

Az Egyesült Államokban az ukrán válság és az orosz intervenció minden stratégiai jelentősége ellenére jórészt belpolitikai kérdés. Ezt mutatta az is, hogy a súlyos szankciókat követelő Graham szenátor nem mulasztotta el a helyzet kapcsán Obama elnök kritikáját, miszerint mindez a bátortalan, koncepciótlan külpolitikájának a következménye. Az amerikai politikusok figyelni fogják a közvélemény reagálását és azt, hogy a kérdés napirenden tartása, kezelése milyen politikai előnyökre lesz felhasználható az őszi törvényhozási választásokon, s most milyen pozíciókat lehet kiépí teni általuk a 2016-os elnökválasztásra. Az amerikai nép pedig belefáradt a több mint egy évtizede folyó háborúkba, mindennapi életének gondjai foglalkoztatják, és nehezen is tudja követni a távoli országban zajló eseményeket.

Fairfax, Virginia

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.