A holokauszt népirtás volt. A holokauszt kultúránk legnagyobb bűne.” A gyerekek meggyilkolásáról a kötet azon írásában esik szó, amelyik az eddig magyar állandó kiállításokban megnyilvánuló holokausztreprezentációkat elemzi, és ebben a sorban a jövő lehetőségeként beszél a Sorsok Háza-projektről. Itt ezt írom: „A gyerekek meggyilkolása az összes gyilkosság közül a legindokolhatatlanabb. Kultúránkban a gyerek az ártatlanság szimbóluma – nincs az az ok, amely felmentést adhatna gyilkosainak. A gyerekekkel mindig könnyebb azonosulni, mint a felnőttekkel.
A gyerekeknek azt is megbocsátjuk, amit az érett embereknek nem. A gyerek a jövő – megölése a jövő kiiktatása. A gyerekkel szemben nincs helye előítéletnek. A gyerekgyilkosság tagadása, elutasítása nem függ politikai véleménytől, nemzeti hovatartozástól: mindenkinek sajátja, aki kultúránk alapértékeit magáévá tette. A holokauszt elvetemültségének, elfajzottságának konkrét s egyben szimbolikus kifejezője a tömeges gyerekgyilkosság. Nincs olyan ideológia, amely erkölcsi felmentést adna.
Bármilyen furcsának tűnik a megfogalmazás: a holokauszt esetében reprezentációs szempontból a gyerekholokausztnál nincs erősebb felület: azt is megérinti, aki a felnőttek halála iránt közömbösebb... A gyerekgyilkosság kultúránk egyik abszolút bűne.” A szöveghez tartozó lapalji jegyzetben ezt írom: „Természetesen minden emberi élet ugyanannyit ér, s minden gyilkosság bűn. A holokauszt áldozatai esetében is ez a helyzet.”
Egyértelművé tettem, hogy a felnőttek legyilkolására, áldozattá tételére sincs mentség, miközben hangsúlyoztam, hogy egy kiállítás esetében a befogadói szempont nagyon is fontos. Ezek után nyilvánvaló: a cikk írója hamis állítást tett, s ennek alapján rágalmazott. Áltényeket és álösszefüggéseket kreált. Ezzel megsértette az újságírás egyik alapnormáját, azt, hogy nem tévesztjük meg az olvasókat.
Joggal várhatom el, hogy a Népszabadság főszerkesztője a hamis állításért és rágalmazásért elnézést kérjen. Ezt a cikk írójától nem kívánom meg, hiszen ő már leírta, amit akart (s egyben önmagát is). A lap esetében azonban nagyon is elvárható a korrekció, mert a Népszabadság – terjesztője szerint – úgy akarja eladni magát mint a „hiteles és minőségi tartalom lapját”.
A Népszabadság hányatott története során évtizedekig rengeteg koholt állítást közölt. Nem ezt a tradíciót kellene folytatni, feleleveníteni.
Gerő András
Mindig nagy tisztesség, ha a Népszabadság kitüntető figyelemben részesít, ezért engedtessék meg, hogy hálámnak az alábbi néhány megjegyzéssel adjak kifejezést. Révész Sándor olykor nagy erőfeszítéssel igyekszik tárgyilagos lenni, de múlt szombati írásában (Schmidték háza), úgy érzem, meg sem próbálta, sőt mintha erős indulat ragadta volna el. Különben bizonyára nem jutott volna eszébe előírni, hogy a Sorsok Háza csakis kormányváltás esetén valósítható meg.
Mintha bizony nem a kormány kezdeményezése lenne a tervezett kiállítás, hanem az övé. Észrevehetné, milyen habókos ötlet az MSZMP egykori központi lapjának hasábjairól leckéztetni a kormányt arról, mi „mocskolja be” 1956 emlékét. Nem gyanúsíthatna ismert történészeket azzal, hogy helyeslik a magyar zsidóság kiirtását, és csupán a gyerekekét tartják bűnnek. Hagyjuk is ennyiben, s írjuk e mondatokat egy háborgó lélek számlájára.
Csupán egyvalamire szeretnék figyelmeztetni (mielőtt szokásához híven dőlt betűs ledorongolást fűzne ehhez az olvasói levélhez). Nem jutunk semmire, ha mindenkitől megköveteljük, hogy a magunk szája íze szerint értelmezze a történelmet. Sokféle történelmi élményt örököltünk, illetve viszünk emlékeinkben tovább, és ezek kölcsönös megértésére van szükség, nem diktátumokra. Az ilyen szemlélet ugyanis csupán ledorongolásra alkalmas, megértésre nem.
Schmidt Mária
Gerő András hamisítással rágalmaz, teljesen alaptalanul. Kifogásolt cikkemben hosszan idézem az Orbán-rezsimével és Schmidt Máriáéval tökéletesen ellentétes álláspontját a magyarországi vészkorszakról és a Horthy-rezsimről. Semmiféle kétséget sem hagytam az olvasóban aziránt, hogy Gerő álláspontja nem azonos, hanem ellentétes Schmidt Máriáéval. Éppen ezért nevezem elvtelennek azt a kompromisszumot, amely a Sorsok Háza ügyében kialakult.
Gerő olyan koncepcióval szolgálta ki az Orbán-rezsimet, mely a rezsim számára – és ez bizony Gerő általam idézett mondataiból is kiderül – lehetőséget ad rá, hogy nyitva hagyja azokat a kérdéseket, amelyekre a Horthy-rezsim Orbán–Schmidt-féle apologétái továbbra is ellentétes válaszokat adnak, mint Gerő és tisztességes, emberséges polgártársaink. Ha Gerő ezt az elvtelen, saját, fent olvasható sorai szerint is elfogadhatatlan kompromisszumot felmondja, azt abból fogjuk észrevenni, hogy úgy minősíti majd Schmidt Máriát és protektorait, ahogy az a tanulmányaiban kifejtett álláspontjából következik.
A pártállamban minden lap az állampárté volt. Ezek között vannak olyanok, melyekben a rendszerváltás után Schmidt Mária botrányos cikkekben mosdatta – korábbi életművét megtagadva – sötét idők sötét antiszemitáit, s mocskolta ’56 demokrata veteránjait, és van olyan lap, amelyben kollégáimmal ennek az ellenkezőjét tesszük. Rosszul tennénk a dolgunkat, ha ez Schmidt Máriának tetszene.
Révész Sándor
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenn tartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
