Ha Marx ma élne, bizonyára azt írná: „Kísértet járja be Európát – a populizmus kísértete." Igaz, nemcsak Európát járja be a kísértet, hanem Latin-Amerikát és az Egyesült Államokat is. A médiában mindent és mindenkit a megbélyegzőnek, lefokozónak szánt populista jelzővel jelölnek: olyan egymással homlokegyenest ellentétes irányú pártokat és mozgalmakat, mint a Tea Party és a venezuelai chávezizmus, Putyin és Erdogan, Trump és Sanders.
A populizmus jelentését nem övezi konszenzus a politikatudományban. Elismert kutatója, Margaret Canovan hét definíciót különböztetett meg. Peter Wiles a populizmus 24 lehetséges értelmezését különítette el. Gyurgyák János a Mi a politika? című tanulmánykötetben felidézi Isaiah Berlin Hamupipőke-metaforáját a populizmus körüli fogalmi képlékenység jellemzésére: Berlin szerint a királyfi (a politológus) nem talál megfelelő méretű lábat, amelyik a populizmus fogalmi cipellőjébe illenék. Magyar politikai környezetben különösen idegenül hangzik a populizmus kifejezés, ezért kiválóan alkalmas rá, hogy a legkülönbözőbb jelenségeket és törekvéseket lássák bele. A magyar sajtóban a populizmust leggyakrabban a görög eredetű „demagógia" (lázítás, nép-ámítás) szinonimájaként használják, holott – ha komolyan vesszük a szó gyökét, a latin populus (nép) szót – nem mást jelent első szabad fordításban, mint: „népbarátság".
Christa Deiwiks a populizmusnak két jellemző vonását határozta meg: a népcentrikusságot, valamint egy ellencsoport létezését, amely referenciaként szolgál a nép meghatározásához. Deiwiks elméletét elfogadva, véleményem szerint, maga a nép fogalma is különböző lehet társadalmi környezettől, a társadalom etnikai és kulturális rétegzettségétől s a hatalmi viszonyoktól függően. Az „örök nép" konstruált fogalma a XIX. század végi orosz narodnyik (nép közé járó) mozgalom számára a parasztságot jelentette, a peronista Argentínában a munkásosztályt, napjainkban a délolaszellenes Északi Liga számára az északolasz népességet, Evo Morales Bolíviájában az indián lakosságot stb. A populizmus kifejezés a XIX. században jelent meg, amikor az USA-ban megalakult a Néppárt, amelyet Populista Pártnak is neveztek. Ettől kezdve a populizmus kulcsszó az amerikai politikában: erre hivatkoznak a New Deal hívei a Demokrata Pártban, majd az 1970-es évektől a Nixon által meghirdetett Új Föderalizmus republikánus programjának támogatói.
