galéria megtekintése

A pálinka meg a disznó

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 16. számában
jelent meg.


Tamás Gábor
Népszabadság

Orbánék nem hülyegyerekek – mondja mosolyogva az adószakértő, amikor a tudósító arról kérdezi, mi is a helyzet most ezzel a pálinkafőzéssel. Tállai államtitkár, a hazai adóügyek közeljövőbeli főmindenese ugyanis bejelentette, hogy ezután is szabad lesz a házi párlatkészítés, de a bejelentett főzők után adót kell fizetni. Ezt írta elő az Európai Unió.

Azt nem tette hozzá (amit amúgy minden szakmabeli tud), hogy ha nagyon befeszülünk, az az automatikus, illetve a pályázható támogatások utalását is veszélyeztette volna. Ne próbáljuk meg elképzelni, milyen kataklizmákat idézhetne elő, ha például Mészáros Lőrinc felcsúti földműves nem juthatna hozzá november végéig az érdekeltségébe tartozó 1244 hektár termőföld után járó mintegy 87 millió forint normatív uniós támogatáshoz. Az csak úgy jön, a ködös messzeségbe burkolódzó, titokzatos Brüsszelből, amit persze hivatalosan utálunk (hiszen minden stiklinkbe beleugat), de ha fagyival kínál, elfogadjuk mégis.

Engedtünk hát a negyvennyolcból, mellesleg a hazai pitvarokban is gereblyézünk kissé. Ahogy például gabona- vagy disznóügyben is teszi a kormányzat. Megfordítja vagy csökkenti az áfát (nem reklámozza, de csak ideiglenes jelleggel), és kicsalogat ezzel a feketegazdaságból úgy egy-másfél millió tonna, eddig feketén piacosított szemet, 65-70 ezer hízót, és már készül is az újabb diadaljelentés: nőtt a termelés.

 

A disznóügy különösen bájos. Mert ha a sokáig valódi stallum nélkül munkálkodó sertésügyi biztos tényleg ilyen szép eredményeket ért el a röfögővonalon, annak nyilván van látszata a takarmánypiacon is. Piacra termelő hizlalda ugyanis aligha engedheti meg magának, hogy legalább süldőkorig ne tápolja az állományát. Aztán kiderül, hogy a takarmánypiaci forgalom igen visszafogott adatai szerint az örömteli bejelentés az állományemelkedésről vaskos valótlanság, amit persze szorgalmasan benyel, megemészt és továbbad az állami statisztikai hivatal.

De közben jó néhány eddig feketében utazó termelő kibújt a fényre: az ötszázalékos áfa már elég kevés ahhoz, hogy ne féljen tovább az ellenőröktől. Igaz, hogy ez jövőre megszűnik (bizonyos egyéb uniós szabályok miatt), de termelése, főleg üzleti kapcsolatai hirtelen részei lettek valamiféle regisztrációnak. Ahogy a pálinkafőzőké is. Különböző adatok keringenek, de az állítható, hogy a szinte teljesen adómentes időszakban hirtelen 25-30 ezer háztartás mondta be, hogy van apparátja. Most aztán nehéz lesz elhitetniük, hogy bár ott a kertben a tíz barack-, meg húsz szilvafa, a termésből ezentúl már megint csak befőtt meg lekvár lesz, semmi más.

Erre mondja a szakértő mosolyogva, hogy piactörés, adótörés, támogatástörés. Eszközei az új típusú adóalany-halászatnak. Nem volna ezzel baj, mert az élelmiszerpiacon rendetlenség van. Viszont fölösleges közben az uniós oroszlán bajszát húzogatni, hogy ordításától a hazai egerek elcsendesüljenek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.