Nem értem, népegészségügyi szempontból mi a különbség a házi pálinka és a többi szeszes ital között. A jóféle vörösbor kedvező élettani hatásairól például ódákat zengenek a gasztronómiai és –bizonyos visszafogottsággal – az egészségügyi szakértők, miként a sörről is. Utóbbi kettő mégis bekerült az úgynevezett „csipszadó”, vagyis a népegészségügyi termékadó hatálya alá, míg a gyümölcspárlat (vagyis a pálinka) nem. Januártól az erőteljesebb, igazi sörök és az átlagos alkoholfokokon belül mozgó borok után literenként száz forint a tarifa, a kommersz szeszek után sávos megosztásban 300–700 forintot kell az államnak fizetni.
Az alapelvvel nehéz vitatkozni, a folyamatos alkoholfogyasztás nyilvánvaló egészségügyi kockázatokkal jár. Gyártója, kereskedője, fogyasztója jogosan kap a nyakába sarcot, mivel ez a kockázat az esetek döntő többségében a társadalmat terhelő kórházi, gyógyszeres és egyéb kezeléseket generál. Csakhogy a már megint adósávokon kívülre tett – vagyis kedvezményezett – házi pálesz pontosan ugyanilyen hatásokkal jár. A máj (no meg a gyomor, a vesék és félig sem mellékesen az idegrendszer egésze) egyáltalán nem szelektál úgy, mint a kormányzat. Az alkohol az alkohol, és kész.
Magyarország az ősszel elveszítette az Európai Unióval folytatott pálinkaháborút. Ez lényegében amiatt tört ki, hogy mi felrúgtunk egy, a mi kérésünkre született egyezséget az alkoholpiaci szabályozásról. A közösség végül azt mondta, hogy ez a szabadosság sérti az egyik legszigorúbban regulázott szektorban a versenypiaci alapszabályokat, ezért szép csendesen (hol van már a nagy hangú szabadságharcos nekibuzdulás?…) vissza kellett hát állítanunk a 2010 előtti paragrafusokat. És mi majdnem teljesen visszakoztunk is, de egy picit még harcolgatunk.
