A miskolci Herman Ottó Gimnázium pedagógusainak jajkiáltása visszhangzik mindenfelé. Joggal. Ahogy jogos volt a budaörsi Illyés pedagógusainak, korábban a budai Szilágyi gimnázium tanárainak, több óvoda és iskola nevelőtestületének a nyilvánosság előtti megszólalása is. Ezekre nem lehetett azt mondani, hogy a megszólalók „hivatásos huhogók”, libsi-bolsi bértollnokok, kegyencek, álszakértők. A Hálózat a Tanszabadságért aktivistái – maguk is aktív pedagógusok, oktatáskutatók, többen közülük a nevelésügy mértékadó szakemberei – a köznevelési törvény tervezetének megjelenése, 2011 ősze óta mondják, baj van, és még nagyobb baj lesz. Állították, hogy az újonnan alakuló, de a régmúlt időket idéző, a neveléstudomány által már rég meghaladott rendszer hibás, és ennek áldozata lesz gyerek, szülő, pedagógus, az egész magyar társadalom. Ma már egyértelmű, e szakembereknek igazuk volt. Ezt igazolják a miskolci pedagógusok tavaly novemberben megfogalmazott és most nyilvánosságra került észrevételei is.
Aki nem látja e köznevelési rendszer hibáit, működésképtelenségét, vak. Vagy elvakult hívő, akit a tények nem érdekelnek, ha azok nincsenek összhangban hitelveivel. Még azok a szakértők, tanfelügyelők is látják az ellentmondásokat, a lehetetlen helyzetet, akiket megvett az oktatásirányítás. De ők nem szólhatnak. Nyilvánosan legalábbis. Viszont személyes beszélgetésekben az ő vaskos kritikájuk is megjelenik.
Eljutottunk odáig, hogy kimondhatjuk, elég a kritikából. Fontos minden megszólalás, de tartalmát tekintve csak ismétlés. A napi gondokat, az arcpirító helyzeteket persze továbbra is szóvá kell tenni. De a hangsúlyt most már arra kell helyezni, hogyan lehetne az avítt és minden elemében káros rendszert meghaladni. Meg kell fogalmazni, mit és hogyan kell változtatni, hogyan lehetne egy korrekciós mechanizmust működtetni, olyan átalakításokat kezdeményezni, ami a gyerekek és szülők számára kedvező fordulatot jelent, ami a magyar társadalom érdekeit szolgálja, ami a pedagógusok által elfogadható, megvalósítható, más társadalmi alrendszerekkel összhangba hozható, és – nem utolsósorban – finanszírozható is.
