Karsai Lászlónak (A pesti gettó megmentői, február 5.) igaza van abban, hogy tévedtem, amikor azt írtam, Lucska Vilmos beismerte a gettó lemészárlásának tervét. A tömeggyilkos Lucska azonban egyetlen általa elkövetett gyilkosságot és atrocitást sem ismert be, azokat sem, amelyre több tanú is volt. Csak azt ismerte be, hogy a Szalai által megjelölt helyen és időpontban jelen volt azon a találkozáson, amelyen Szalai Schmidhubernél panaszt tett a gettó ellen tervezett akció miatt.
Arra, hogy miről is tárgyaltak, a kutatás jelen állása szerint Szalai vallomása az egyetlen forrás, de a körülményekre való tekintettel nehezen képzelhető el, hogy nem valamilyen zsidóellenes akció megakadályozásáról beszéltek. Ezt Szalai addigi embermentő életútja is valószínűsíti. Ráadásul Szalai még 1949-ben sem tudhatta, hogy az első számú tanú, Schmidhuber életben van-e, tehát kockázatos lett volna teljesen hamisan vallania, és arról sem tudhatott, hogy az a rendőrtiszt, akire mint a tervezett vérengzés „állítólagos” hírvivőjére hivatkozik, nem keríthető esetleg elő.
Tény, hogy az üggyel kapcsolatban több verziót adott elő, de az, hogy a fentieken túl még Kubissy Béla rendőrfelügyelőt is megjelölte mint a beszélgetésben részt vevő személyt, éppenséggel nem ellene szól. (Kubissyt ugyan ki lehetett volna erre hallgatni, de ezt meg sem próbálták, viszont 1950 után a recski internálótáborba került.) Igaz, Szalainak lehetett oka rá, hogy saját szerepét felnagyítsa, mivel őt is (igaztalanul) vádolni kezdték, de az is igaz, hogy bőven rendelkezett mentő tanúkkal, függetlenül a kérdéses „gettómegmentés”-történettől, ami a hatóságokat ekkor még furcsa módon egyáltalán nem érdekelte.
