Szalait a népbíróság felmentette. Az ítélet indoklása zavaros, a legnagyobb „érdemét”, a gettó „megmentését” meg sem említi.
Szalai szabadlábra kerülése után, tartva attól, hogy újra lefoghatják, elkezdte gyűjteni az érdemeit bizonyító leveleket. Az 1946. október 24-i, Domonkos Miksa, a gettórendőrség volt parancsnoka által aláírt igazoló levélben még egy szó sincs a nagy gettó tervezett lemészárlásáról, csak annyi, hogy „a pesti gettó megmenekülésében oroszlánrésze volt”. 1947. október 22-én Domonkos már aláírja azt, amit tőle Szalai kért, vagy neki lediktált: „történelmi lépés – a pesti gettó elhatározott, tervszerű kiirtását akadályozta meg a német parancsnoknál történt erélyes fellépése révén”. Hogy lett volna ilyen erélyes fellépése, erről Schmidhuber tudna tanúskodni, de 1947-ben már Szalai is tudta, hogy ő halott.
Szalait terhelő tanúként szerepeltették nemcsak Lucska Vilmos és társai, hanem más nyilasok, például a tömeggyilkos Nidosi Imre ügyében is. Domonkos Nidosi perében vallotta be, hogy az egész gettólemészárlási tervről csak Szalaitól hallott még 1945 januárjában.
A nagy gettóban 1944 végén elterjedtek különböző rémhírek, például az, hogy a nyilasok a gettó felrobbantását tervezik. Solymossy János rendőr törzsfőfelügyelő, a zsidók összeköltöztetésével megbízott miniszteri biztos megpróbálta megnyugtatni a Zsidó Tanács tagjait, hogy fizikai képtelenség a nagy gettót aláaknázni. Rémhír volt az is, hogy támadás készül ellenük. Amikor erről értesültek, a Zsidó Tanács vezetői nem a német katonai parancsnokokhoz fordultak védelemért. Stöckler Lajos, a Zsidó Tanács vezetője a zsidóügyi kormánybiztost, Lőcsey István rendőr főfelügyelőt, Solymossy utódát hívta fel. Lőcsey azt mondta, elegendő bevethető rendőri erő áll rendelkezésére, a zsidókat meg fogják védeni.
Ungváry Krisztián cikkét azzal kezdi, hogy alapvető kérdések sincsenek tisztázva a pesti gettó(k) történetével kapcsolatban. A tisztázást segítheti a Vádirat a nácizmus ellen című dokumentumsorozat IV. kötete, amely több tucat dokumentumot tartalmaz például a zsidó gettórendőrség működéséről is. A kötetet a Balassi Kiadó jelentette meg. A fegyvertelen gettórendőrök legfeljebb jelenteni tudták, ám megakadályozni nem, amikor nyilasok, csendőrök, német, vagy magyar katonák és nem csak SS-ek betörtek a gettóba, ott öltek, raboltak, embereket vertek véresre.
Ungvárynak igaza van: szükség van egy új gettótörténetre. De legendák nélkülire!
A szerző történész, egyetemi tanár
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
