galéria megtekintése

A Karadzsics-ítélet – diadal

1 komment

John Shattuck

Terrorizmus tépázta világunkban a Radovan Karadzsics elleni perben március 24-én meghozott hágai ítélet: győzelem. A nemzetközi igazságszolgáltatás győzelme. Az egy­kori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék bűnösnek találta a volt boszniai szerb vezetőt népirtás, emberiség elleni bűnök és háborús bűnök vádjában.
Kimondták Karadzsics bűnösségét 8000 muzulmán bosnyák srebrenicai lemészárlásának irányításában, több százezer muzulmán erőszakos és szisztematikus elüldözésében boszniai településekről, a Szarajevó elleni ostrom vezetésében, amelynek során több mint 4000 civilt gyilkoltak meg, és 300 ENSZ-békefenntartó túszul ejtésében – megakadályozandó, hogy a NATO légicsapásokkal védje meg a boszniai muzulmán polgári lakosságot.

Több mint százötvenezer ember vesztette életét a boszniai háború négy éve alatt. A népirtást a boszniai szerb vezetés azzal a céllal követte el, hogy megfélemlítse és megsemmisítse a muzulmán bosnyákokat. Még tart Karadzsics katonai parancsnokának, Ratko Mladics tábornoknak a pere a srebrenicai eseményekben játszott szerepével kapcsolatban, Szlobodan Milosevics szerb diktátort pedig már korábban bíróság elé állították az összes bűntettért felelős vezetőként, de meghalt, mielőtt ítélet születhetett volna.

Amikor 1993-ban megalakult a törvényszék, gúnyos fogadtatásban részesült. A háború még javában dúlt Boszniában; az ENSZ, az ­EU és az USA béketeremtő próbálkozásai hatástalannak bizonyultak. A törvényszéket sokan fügefalevélnek tekintették, amely a konfliktus lezárásához szükséges nemzetközi stratégia vagy a politikai akarat hiányát volt hivatva palástolni. A nürnbergi perek óta az első ilyen nemzetközi igazságszolgáltatási intézmény létrehozására tett erőfeszítések óriási ellenállással találkoztak.

 

De mi, akik a törvényszék felállításáért dolgoztunk, hittünk abban, hogy ez az intézmény megfizettetheti a tettesekkel a bűneik árát. Richard Holbrooke akkori amerikai külügyminiszter-helyettessel és Madeleine Albright amerikai ENSZ-nagykövettel együttműködve én voltam az első nemzetközi diplomata, aki kapcsolatba lépett a srebrenicai mészárlás túlélőivel. A tőlük származó bizonyítékok kulcsfontosságú szerepet játszottak abban, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa engedélyezte a NATO beavatkozását, amely végül a háborút lezáró daytoni béketárgyalásokhoz vezetett.

A Karadzsics elleni ítélet ­igazolja azt a sokéves munkát, amelyet a törvényszék hatékony igazságszolgáltatási intézménnyé való formálásába fektettek. A törvényszék működésének 23 éve alatt 80 alkalommal emelt vádat, s közel 100 háborús bűnöst ítélt el. Több százezer oldal bizonyító erejű dokumentum és vallomás gyűlt össze, amely részletekbe menően örökíti meg Jugoszlávia és sok-sok élet tönkretételét. A törvényszék – a Dél-afrikai Igazságtételi és Megbékélési Bizottsággal egyetemben – az igazság kimondásának egyik alapvető intézménye lett.

A boszniai igazságtétel lassú, egyenetlen és korántsem teljes. Az áldozatokat nem lehet ­feléleszteni, de a túlélők némi vigaszt találhatnak abban a tudatban, hogy azokat, akik végrehajtották az ember által elkövethető legszörnyűbb bűnöket, felelősségre vonják. Miután pedig elítélték Karadzsicsot azokért a bűntettekért, amelyeket korábban az összes boszniai szerb számlájára írtak, eloszolhat végre a kollektív bűnösség nyomasztó vádja is.

A nemzetközi igazságszolgáltatás csak részleges válasz lehet napjaink terrorizmusára. Sem az IS vezetői, sem Bassár el-Aszad szír elnök nem fog egyhamar bíróság elé kerülni. De gondoljunk Martin Luther King jól ismert szavaira: „Az egyetemes erkölcs íve hosszú, de az igazság ­felé hajlik”. A Karadzsics-ítélet is azt példázza, hogy az igazságszolgáltatás segítségével a civilizáció előbb-utóbb felülkerekedik azokon, akik porig akarják rombolni.

A cikk eredetileg a Boston Globe-ban jelent meg március 26-án.

A szerző a CEU elnök-rektora, 1993-tól 1998-ig a demokrácia, az emberi jogok és a munkaügy külügyi államtitkára

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.