Nem sokkal jobb a helyzete számos elbocsátott, kényszernyugdíjazott franciának vagy olasznak sem: kedvezőbb esetben kap egy kis adókedvezményt, rosszabban befagyasztott járadékkal élhet, ki tudja, meddig.
De az ingyenebédnek vége. Európa az elmúlt évtizedekben erején felül költekezett, az elhúzódó válság pedig annyira lenyomta a növekedést, hogy az egész gépezet beragadt.
Az új recept nem túl bonyolult, kérdés: hogyan sül majd el politikailag. Lehet érvelni amellett, hogy a mai balközép (az egyszerűség kedvéért: az Európai Szocialista Párt tagpártjai) a jobbra tolt baloldalt jelenítik meg.
De balról védve vannak: ahogy a németeknél a Die Linke, a franciáknál is legfeljebb marginális a radikális bal. Főleg az olaszoknál pedig az utcával és annak macskaköveivel kénytelen beérni ez a radikalizmus: a római közéleti elitből ugyanis már kikopott, feloldódott benne.
Ahol nagyon nincsen védve viszont a jobbra tolt baloldal, az a politikai spektrum jobbszéle. A kisember védtelennek, kiszolgáltatottnak érzi magát, nem bízik a fősodorbeli politikusokban: ezzel a tanulsággal is szolgáltak a márciusi francia helyhatósági választások.
Megerősödik a szélsőségesség (ezt más országokból is feltűnően sokat hallani a májusi európai parlamenti választások előtt), korábbi baloldali fellegvárakban domborított a Nemzeti Front. Az erős kezet, amelyet korábban a szakszervezetek vagy a baloldal nyújtott, ma Le Pen biztosítja sokaknak. Az olaszoknál pedig (egyelőre legalábbis) egy bohócmozgalom, az Öt Csillag. A görögöknél ott a radikális bal és a szélső-szélsőjobb egyaránt, az Arany Hajnal.
Még a régi évezred végén jött a briteknél egy negyvenes fiatalember, Tony Blair. A harmadik út Anthony Giddens nevével fémjelzett ideológiájával felvértezve olyan reformpolitikát vitt végbe és tartott fent egy évtizeden keresztül, amely azelőtt elképzelhetetlen lett volna a Munkáspártban.
Nem volt persze száz százalék siker. Azt sem állítjuk, hogy a most kormányfőként feltűnt francia Valls vagy olasz Renzi biztosan Blair kaliberét képviseli. De nagyon úgy tűnik: miközben a régi, „balra tolt balhoz” már nem vezet győztes út, a szélsőjobbot ügyes gazdaságpolitikával még talán a pályán kívül lehet tartani.
