Feltehetőleg ezek a szempontok vezérelték George F. Hemingwayt (alias Szabó Györgyöt), a magyar származású amerikai üzletembert gondolatainak közlésében (Egy vereség margójára, Népszabadság 2014. október 24.), melyben – többek között – azt javasolja az ellenzéki pártoknak, gondolkozzanak már el azon, melyek azok az elemek, amelyek Orbán Viktort a rendszerváltozás utáni időszak legsikeresebb politikusává, pártját pedig szinte verhetetlenné tették. A cikk írója nem fukarkodik a népszerűség okainak felsorolásával. Nézete szerint Orbán Viktor „tisztelettudó, családos, öt gyermeket nevelő ember”, aki anélkül vált sikeressé, hogy „egy keserű, arrogáns, másokat lenéző emberré vált volna”.
Nem tudom, hogy az ellenzéki pártok mennyire fogadják meg Hemingway tanácsait, magam részéről számos vonatkozásban egyetértek az öt pontból álló javaslatával. Engem azonban az ellenzéki pártok gyengesége mellett legalább annyira aggasztanak a Nyugatról érkező kritikák, amelyek a miniszterelnököt, kormányát és lassan már az egész országot érintik. Nem elég ugyanis itthon sikeresnek lenni, legalább annyira fontos, hogy kormányunkról, hazánkról milyen vélemény alakul ki a demokratikus (!) világban.
Nem túl biztató Kövér Lászlónak, a parlament elnökének minapi (október 24.) kijelentése sem, mely szerint meg kellene fontolnunk kihátrálásunkat az EU-ból.
Nem kívánom felsorolni mindazokat a jól ismert történéseket, lépéseket, amelyek az elmúlt években és napokban kiváltották szövetségeseink, a demokratikus országok családjának kritikáját. Alig tagadható azonban, hogy ezekben szerepet játszik a nyugati politikusok, médiamunkások korábbi durva minősítése is. A jelen írás szerzője már egy évtizeddel ezelőtt (Népszabadság, 2004. augusztus 26.) rámutatott ezek lehetséges következményeire, hangsúlyozva, hogy a „visszavágások” nem a magát kordába tartani képtelen cikkírót, hanem támogatott pártját, ha az hatalomba jut, akkor a kormányt és általa az egész országot fogják érinteni. Nem szükséges mindenben egyetérteni a nyugati államférfiak politikájával, újságírók kijelentéseivel, de ezeket okos érvekkel és nem goromba jelzőkkel kell megválaszolni.
Sajnálatos módon a Fidesz 2010-es nagy győzelme után a helyzet e téren csak rosszabbodott. A Nyugatról jövő bírálatok a mai napig sem szűntek meg, sőt, még a napokban is új elemekkel gazdagodtak, gondoljunk csak a korrupcióval gyanúsított hat, kormányhivatalban dolgozó polgártársunk amerikai beutazásának korlátozására. Fájdalmas és elkeserítő, hogy ezek az országok és sajtójuk ahelyett, hogy forradalmunk évfordulója alkalmából hazánkról dicsérően szóltak volna, ismételten az elmarasztalások tömkelegét zúdították most már nemcsak a kormányra, hanem Magyarországra is. Talán legsúlyosabb a Die Welt javaslata, mely szerint ki kellene zárni bennünket a demokratikus országok közösségéből.
Büszke és bátor nép vagyunk, de miért kell nekünk szövetségeseink, köztük az Egyesült Államok kritikáját, elmarasztalását kivívnunk? Milyen hasznunk származik mindebből? Demokráciánk „fejlődésében” jelenleg ott tartunk, hogy ha bárki bátorkodik rámutatni valamiféle rendellenességre, azt már azonnal besorolják az ellenség táborába. Gondoljuk csak el, mi történt a Horváth András, az adóhivatal munkatársa által feltárt ügyekkel. Ahelyett, hogy azonnal alapos vizsgálatot kezdtek volna, már egy nappal a bejelentése után cáfolták állításait, s nála rendeztek házkutatást.
Nem tudom, hogy az ellenzéki pártok megfogadják-e George Hemingway tanácsait, de nem bánnám, ha segítene a kormány politikájának normalizálásában is. Feltételezem, hogy a Bp. Honvéd tulajdonosaként, labdarúgásunk támogatójaként közel áll a miniszterelnökhöz, és talán hatékonyabban tudná befolyásolni, mint az alapvető változást kívánó konzervatív értelmiségiek.
Az mindenesetre aligha javítja kapcsolatunkat szövetségesünkkel, az Egyesült Államokkal, a világ leghatalmasabb országával, ha a kormányhoz közel álló napilapban (2014. október 3.) olyan felvetés jelenik meg, mely szerint lehetséges, hogy „a világ legnagyobb terroristája… az Egyesült Államok mindenkori elnöke…”. Hová vezetnek ezek a minősítések?
Nem túl biztató Kövér Lászlónak, a parlament elnökének minapi (október 24.) kijelentése sem, mely szerint meg kellene fontolnunk kihátrálásunkat az EU-ból. Ennyire nehéz elviselnie a kívülről jövő kritikákat, hogy kerül, amibe kerül alapon még az onnan jövő támogatásról is lemondana. Feltételezem, hogy legszívesebben a hatalmas profitra szert tevő nyugati vállalatokat is kipaterolná az országból. Az EU elmaradt pénzügyi támogatását pedig saját képviselői tiszteletdíjából fedezné, a kizsákmányolástól megszabadult munkásokat pedig kiskertjében foglalkoztatná. Az általa korábban prostituáltnak minősített értelmiséget pedig a gyönyörű recski dombok lankáira küldené, ahol szórakoztatásukról, felügyeletükről a békemenet legjelesebb tagjai gondoskodnának.
A tréfát félretéve: csak nem akarunk újra a régi nagy patronálóhoz csatlakozni, annak szoros szövetségesévé válni? Mielőtt ezt a lépést megtennénk, érdemes lenne azért egy népszavazást tartani.
A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja.
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
