Hogy mit kezdett volna az adós a számláján szereplő devizával? Lehívja, ahogy szaknyelven mondjuk: felveszi a banki pénztárban valuta formájában, és kifizeti vele a lakása/gépkocsija árát, vagy beváltja forintra és abból fizeti ki a lakása/gépkocsija árát, majd törlesztéskor megvásárolja a valutát –a banki pénztárban vagy „kéz alatt” –, és devizaszámlájára befizetve egyszerű átutalással törleszti az adósságát, mivel 2001 óta konvertibilis a forint.
2. Joggal merül fel ezen devizaszerződéseknél az a feltételezés, hogy a bankok nem is adtak devizát a hitelkérőknek.
Tehát ha a bankok perelnek, akkor elsősorban azt kell majd bizonyítaniuk, hogy ők az ügyfelek rendelkezésére tartották a devizát. Hogy aztán miért nem nyitottak devizaszámlát az adósok részére, akár csak egy napra is, annak indokolása legyen az ő dolguk.
3. Ugyanez a helyzet a bankok külföldi devizahitel-felvételével. Nem vitatom, hogy vettek fel devizahitelt, nem is keveset. Az OTP 2014. évi közgyűlésén az elnök úr szavai szerint a kötvényhitel „2008-ban ötmilliárd euró körül volt”. Csakhogy ezt a devizahitelt nem az adósoknak adták, hanem saját céljaikra használták fel. Ha az adósoknak szándékoztak volna adni, akkor legalább annyi megjegyzést kellett volna tenni a szerződésekben, hogy „banki felhívásra az adós nem kívánja devizaszámlára tenni a hitelét”, vagy valami hasonlót.
Bodnár úr megkérdezi: „Mi lehet nem érthető és nem világos abban, hogy ha az ügyfél devizát kér kölcsön, de annak ellenértékét a forintszámláján akarja látni, akkor a devizát forintra kell váltani és a bank – mint minden más esetben – ezt a váltást devizavételi árfolyamon fogja végrehajtani, és persze fordítva is?” Válaszom: ebben az esetben is utalni kell erre a lehetőségre, hogy a szerződés világos, áttekinthető és tisztességes legyen.
Tisztességtelen a mindenkori törlesztéseknél alkalmazott emelkedő árfolyam. Itt történt a második nagy átverés oly módon, hogy a banki szerződések egyetlen szóval sem térnek ki az árfolyamváltozás kockázatának adósaikkal megosztott viselésére. Tény, hogy emelés/csökkenés bármikor bekövetkezhet, de hogy ezt bármilyen arányban megosztanák egymás között, arra nincs példa. Ez az, amiért az adósok hitelük 2-3-szoros visszafizetésére kényszerülnek.
A vételi-eladási árfolyam vitáját lényegtelennek tartom. Ugyanis itt beszerzési és eladási árakról van szó: amint a közértben nem kérdezzük meg a kenyér „beszerzési” árát, hanem szó nélkül megfizetjük az „eladási” árát, úgy itt is működik ez a kettősség. A kezelési költség devizában való kiterhelése is hasonló a forinthitel devizahitellé előléptetéséhez: a bankok által felvett devizahitel devizában felmerülő költségeit számítják így fel az adósoknak. Számoljunk: kétszázalékos évi kezelési költség tízéves futamidejű hitelnél 20 százalékot tesz ki, árfolyamemelés nélkül. Szép, nem?
Szerintem a devizahiteleket a felvételkori árfolyamon kell elszámolni a futamidő végéig; ebből kiderülne, hogy sokan már kifizették a hitelüket kamattal, kezelési költséggel együtt, a többletfizetések így visszajárnak, akinek hátraléka van, a felvételkori árfolyamon fizessen tovább. Ezzel az adósok megkönnyebbülnének, a bankok visszakapnák az adott napon nyújtott hiteleiket a felvételkori árfolyamon, a felvételkori és jelenlegi árfolyam közötti különbözet miatti veszteségükért pedig keresetet indíthatnak az állammal szemben, amelynek gazdaságpolitikája a magas árfolyamhoz vezetett. Egyébként a bankoknak nem olyan óriási a „veszteségük”, mint amennyit jeleznek. Ma már bebizonyosodott, hogy a devizahitelek sosem láttak devizát, ezért az árfolyamveszteség miatti sirámok nem valódiak, mivel a bankok indexálási trükköt alkalmaztak (az árfolyamgátba belépőkkel írásban közölték, hogy a kedvezmény lejáratakor mennyivel magasabb árfolyamon törlesztenek tovább – nézzék csak meg a szerződésüket!). Ebből következik, hogyha a bíróság előtt a bankok csökkenteni kényszerülnének is az előre kalkulált árfolyamnyereségük miatti követelésüket,még akkor is jól járnak a javukra esetleg megítélendő állami térítéssel, természetesen az adófizetők pénzéből. Nem mindegy, hogy stadionra, sasmadárra vagy a bankokra megy el a pénzünk? A bankok így nem mennek tönkre (a betéteseket nem kell kárpótolni, amire ott az OBA), hanem majd ismét kedvet kapnak a betéti kamatok növelésére meg a hitelkamatok csökkentésére és így utóbb mégiscsak mi járunk jól: ami elvész a réven, megtérül a vámon.
A szerző okleveles közgazdász
