A Kúria döntése kifejezetten contra legem jogértelmezés, lényegében új jogi norma alkotása. A jogrendszer integritása szempontjából fogalmilag kizárt, hogy a hitelintézetnek ugyanaz a jogcselekménye a reá vonatkozó közjogi szabályok szerint jogszerű, míg a polgári jog szabályai szerint jogellenes legyen.
A Kúria kizárólag a Ptk.-nak a fogyasztói szerződések feltételeinek tisztességtelenségére vonatkozó szabályok kontextusában vizsgálta a kérdést. Még ha elfogadnánk is ezt az elfogadhatatlan jogértelmezési alapállást, akkor is a törvény világos rendelkezésével ellentétesnek mutatkozik a döntés. A Ptk. maga mondja, hogy nem minősülhet tisztességtelennek a szerződési feltétel, ha azt jogszabály állapítja meg vagy jogszabály előírásának megfelelően határozzák meg. Ami pedig a szolgáltatás közvetlen jellegére való hivatkozást illeti, a Ptk. azt is előírja, hogy a feltétel tisztességtelen voltának megállapításakor vizsgálni kell a szerződéskötéskor fennálló minden olyan körülményt, amely a szerződés megkötésére vezetett, továbbá a kikötött szolgáltatás természetét, az érintett feltételnek a szerződés más feltételeivel való kapcsolatát.
A vitatott szerződési konstrukcióból egyértelműen kitűnik, hogy a hitelfelvevő devizában akart eladósodni, de a forintellenérték effektív folyósítását kérte a banktól, továbbá azt a lehetőséget, hogy forintban fizethesse a törlesztőrészleteket. A szerződés kifejezetten az ügyfél érdekében, költségeinek csökkentése céljából nem írja elő devizaszámla nyitását, amelyre a folyósított kölcsön devizaösszegét jóváírja a bank, hogy azután onnan azt az ügyfél maga forintra váltsa és felhasználja, illetve törlesztéskor arra forintban befizessen.
A Kúria maga is érezhette, hogy a szolgáltatás meglétének tagadása nem védhető, ezért indokolásában arra is hivatkozik, hogy a kettős árfolyam alkalmazására vonatkozó rendelkezések „azért is tisztességtelenek, mert alkalmazásuk gazdasági indoka az átlagos fogyasztó számára nem világos, nem átlátható.” Az érvelés a fentiek fényében egyszerűen komolytalan. Mi lehet nem érthető és nem világos abban, hogy ha az ügyfél devizát kér kölcsön, de annak ellenértékét a forintszámláján akarja látni, akkor a devizát forintra kell váltani és a bank – mint minden más esetben – ezt a váltást devizavételi árfolyamon fogja végrehajtani, és persze fordítva is?
„Az ily módon történő árképzés nehezíti, hogy a fogyasztó tisztán lássa az őt terhelő fizetési kötelezettséget, azt, hogy azok hozzávetőleges mértékével előre számolni tudjon.” Ez az állítás is nélkülöz minden alapot. A vételi és eladási árfolyamot a bank az általa számított deviza-középárfolyamhoz képest plusz/mínusz valahány százalékban határozza meg. A szerződéskötéskor számított teljes hiteldíjmutató pontosan kifejezi ezt a különbséget, jelezve, hogy ez egy az ügyfelet terhelő költségelem.
A jogegységi határozat mint iránymutatási eszköz azt a célt szolgálja, hogy a bíróságok ítélkezési gyakorlatában megmutatkozó ellentétes jogértelmezéseket megvizsgálva az adott jogkérdésben világos és egyértelmű iránymutatást adjon. Ezt a célját minden bizonnyal eléri az árfolyamrésre vonatkozó döntés, és ennyiben kétségtelenül a jogbiztonságot szolgálja. Tágabb kontextusban azonban egyértelműen rombolja a jogbiztonságot, és a gazdasági alanyok jogalkalmazása, jogkövetése tekintetében példátlan bizonytalanságot kelt.
Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy adott egy olyan gazdasági tevékenység, ahol a szolgáltatás nyújtóját, a pénzintézetet kötelezően alkalmazandó szabályok kötik tevékenységében, amelyek betartását az állami felügyelő hatóság szigorúan ellenőrzi, belső szabályzatait, szerződési feltételeit, árazási elveit stb. a felügyelet felülvizsgálja, és jóváhagyása nélkül azok nem alkalmazhatók, tevékenységét napi szinten is ellenőrzi a hatóság, amely kellő szakértelem birtokában alkalmazza és értelmezi a vonatkozó jogszabályokat. Az elmúlt évtizedben hatályban volt jogszabályok ismerték és lehetővé tették az árfolyamrés alkalmazását a devizaalapú kölcsönöknél, a felügyelő hatóság által az ügyfelek részére nyolc éve kiadott tájékoztató a laikusok számára is érthető módon, ábrákkal illusztrálva elmagyarázza alkalmazásának indokát és módját. A hitelintézeteknek aligha lehetett kétségük afelől, hogy a vételi és eladási árfolyam alkalmazásával jogszerű, jogkövető magatartást tanúsítanak.
Nincs jogbiztonság abban az országban, ahol megtörténhet az, hogy a Kúria úgy dönt: egy évtizeden át mindenki hibásan értelmezte a Ptk. rendelkezéseit. Most az árfolyamrés kérdésében mondja ezt a Kúria, és reá hivatkozással az új Országgyűlés. Nincs azonban semmi biztosíték arra, hogy holnap valamely más gazdasági tevékenység kapcsán nem áll elő ugyanez a helyzet. A gazdaság szereplői lényegében szerencsejátékot játszanak: arra fogadnak, hogy ők maguk, az őket felügyelő szakmai hatóságok, az illetékes minisztérium, a kormány, az Országgyűlés ma úgy alkalmazza a jogszabályokat, ahogyan azt a Kúria gondolni fogja valamikor a távoli jövőben. Orosz rulett.
A szerző a Magyar Liberális Párt gazdaságpolitikai főtanácsadója
