Mintha maguk is abból indulnának ki, hogy a törekvésük kissé korszerűtlen, idejétmúlt, avítt. Egy-egy óvatos tüntetés valamilyen juttatás részleges megvédése érdekében még belefér, de koncepcionális ellentámadásra nincs se tér, se hadra fogható tábor. Tegyük hozzá: mostanáig. A szociális biztonság kezdetben fokozatos, majd földcsuszamlásszerű összerogyásának következményeként létrejött ugyanis a kritikus tömeg: a szegénységnek az a szintje, amely már nem elviselhető. A feltétel nélküli alapjövedelem felvetésében éppen az a legérdekesebb, hogy amikor már mindenki végleg elbúcsúztatta a jóléti államot, jön néhány gondolkodó, és még csak nem is részlegesen, hanem a régi pompájában akarja helyreállítani.
Olyan juttatást tartanának kívánatosnak, amelyet a jóléti államok még akkor sem nyújtottak, amikor erejük teljében voltak. Akár egyetértünk vele, akár nem, a kezdeményezés több mint figyelemreméltó. Éppen azért, mert szembemegy mindennel, amit kényelemből vagy rutinból bár, de axiómának szoktunk tartani. A feltétel nélküli alapjövedelemnek egyre több országban vannak egyre hangosabb hívei, Magyarországon a LÉT elnevezésű munkacsoport állt elő a maga változatával. Modellje szerint a lét jogán minden magyar állampolgár részesülne alapjövedelemben, a gyerekek 25, a felnőttek 50, a terhes nők 75 ezer forintot kapnának havonta.
Nincs kellő tudásunk és ennek belátásából fakadóan nincs pökhendi felelőtlenség bennünk a javaslat kritikájára. Nem érvelünk hát sem ellene, sem mellette. Megteszik ezt helyettünk mások, leginkább az a politikai elit, amelynek tagjai közül már szinte mindenki mondott szinte mindent és annak az ellenkezőjét is. Íme egyik kedvencünk, a Fidesz szóvivője, Hoppál Péter, a rezsicsökkentés egyik élharcosa, aki a javaslatot egész egyszerűen, a maga teljes szellemi fölényével fölvértezve, „veszélyes ötletelgetésnek” minősítette. Naná, hiszen a rezsicsökkentés nyilván egyáltalán nem veszélyes. Kiváltképp nem ötletelgetés. Hoppál szerint a feltétel nélküli alapjövedelemmel az a baj, hogy „a tehetős embereknek ugyanúgy járna, mint a szegénysorban élőknek, és a munkavállalók is ugyanúgy megkapnák, mint akik nem dolgoznak”.
Mondja ezt annak ellenére, hogy a rezsicsökkentés a tehetős embereknek ugyanúgy jár, mint a szegénysorban élőknek, és a munkavállalók is ugyanúgy megkapják, mint akik nem dolgoznak. Világos, jól fölépített érvelés. Vagy ott van például az egykulcsos adó, amely több jövedelmet hagy a tehetőseknél, mint a szegénysorban élőknél. A 2010 után bevezetett családi adókedvezménnyel szintén a tehetősek jártak jobban. A feltétel nélküli alapjövedelemből viszont jutna oda is, ahova az adókedvezményből nem. Ezzel érvelnek a szocialista párt szakpolitikusai, akik szerint az egyáltalán nem igazságtalan, ha az alapjövedelem ugyanúgy járna a gazdagnak, mint a szegénynek. Holott éppen ezt kérték számon a Fideszen a rezsicsökkentéssel kapcsolatban.
Az egyik esetben a rászorultsági elvet kérik számon, a másikban az alanyi jogot. A Fidesz pedig fordítva. Ugyanígy cserélődnek a szerepek a szegényekhez való viszonyban, mindig attól függően, hogy ki van kormányon, és ki van ellenzékben. Holott óriási a baj. A Tárki legfrissebb adatai szerint 2012-ben a magyar lakosság 17 százaléka volt jövedelemszegény, 19 százaléka munkaszegény, 37 százaléka élt súlyosan deprivált anyagi körülmények között. A kutatóintézet megállapította, hogy „a magyarok 47 százaléka élt olyan háztartásban, ahol a szegénység és társadalmi kirekesztettség legalább egyik, 8 százaléka ahol mindhárom formája jelen volt”. Ez ötmillió embert jelent. Harmadik világbeli szegénységben pedig egymillió magyar állampolgár él: nekik nincs folyó vizük, télben, fagyban, kánikulában a kútra kell menniük.
A magyar átlagnál húsz évvel korábban halnak meg az alultápláltság, az egészségkárosodás és a kezeletlen betegségek miatt. Gyerekeikre is ugyanez a jövő vár. Ez nem csak a Fidesz-kormány bűne. De az igen, hogy a szegénység immár megállíthatatlanul terjed. Hoppál Péter pártja 2010-ben átírta a szociális törvényt: lehetővé tette, hogy az önkormányzatok tetszőleges feltételekhez kössék a segélyezést. Jöttek is az igyekvő polgármesterek a megalázóbbnál megalázóbb rendeleteikkel. Várbalog község például előírta hozzá „a kérelmező által lakott ingatlanban legalább fejenként hat négyzetméternyi lakóterületet”. Egy borsodi városban azért nem kapták hónapokig a segélyüket a tartósan munkanélküliek, mert az önkormányzatnál nem volt elég ügyintéző, aki ellenőrizte volna, hogy tiszta-e az udvar, rendes-e a ház.
Ilyenkor az érintett magyar állampolgárok még a tiszta udvarukban és a rendes házukban is éheznek, mert munkájuk attól még nem lesz, hogy a hatóság packázik a segélyükkel. A Fidesz csökkentette a már akkor is elviselhetetlenül alacsony, 28 500 forintos segélyt 22 800 forintra. A Fidesz dolgoztat embereket a minimálbér feléért. A Fidesz vette el rokkantnyugdíjasoktól egészen megalázó körülmények között a juttatásokat. A Fidesz akadályozza, hogy a civilek a köztéren meleg ételt osszanak a szegényeknek. A Fidesz bünteti börtönnel a hajléktalanságot. A Fidesz korlátozta három hónapra a munkanélküli-segély folyósításának időtartamát, és most a Fidesz beszél veszélyes ötletelgetésről.
A LÉT csoport javaslata a feltétel nélküli alapjövedelemről erre a helyzetre reagál. Azt mondják, ha lenne alapjövedelem, nem packázhatna a polgármester az éhezővel, és nem annyiból kellene megélniük embereknek, amennyibe a segélycsökkentést és a nyugdíj-felülvizsgálatot megszavazó képviselők nyakkendője kerül. Ha lenne alapjövedelem, nem omlana össze valakinek a teljes egzisztenciája pusztán azért, mert csak fél év alatt talál állást. A baloldal támogatói bólogatnak, emberi méltóságról, az egyenlőtlenség csökkentéséről és a szociális biztonság szükségességéről beszélnek. Szép. Csakhogy 2010 előtt, amikor politikusai kormányon voltak, nem alapjövedelmet folyósítottak, hanem szigorítottak a segélyeken, a közmunkaprogramokat pedig összevonták a segélyezés ügyével.
Ők voltak azok, akik bevezették, hogy egy családban csak egy személy juthat segélyhez. Nem hivatkozhatnak a válságra és a költségvetési kényszerre. Szemben a 13. havi nyugdíj megvonásával, amit indokolhat a költségvetés állapota, a segélykassza sosem volt jelentős tétel. A segélyeken való spórolást nem a költségvetési egyensúly elérése indokolta, az taktikai lépés volt: a hecckampány kezdete az „ingyenélőkkel” szemben. Mindez nem akadályozza meg őket abban, hogy most óvatosan bár, de kiálljanak a feltétel nélküli alapjövedelem mellett. Hiszen ellenzékben vannak. Ellenzékből meg a Fidesz már a kormányprogram vitájában a dupla összegű alapjövedelem bevezetését követelné. Licit licit hátán.
Ha lenne feltétel nélküli alapjövedelem, a magyar politikai élet egyetlen kérdés körül forogna: melyik párt ígér az embereknek magasabb alapjövedelmet ellenzékből, és melyik párt mit kezd az ígéretével és a felszított várakozással kormányon. Ördögi kör. Eközben az MTI arról tudósít, hogy nem jött össze a szükséges számú aláírás ahhoz, hogy kérhessék: az Európai Bizottság kezdeményezzen uniós jogszabályalkotást a feltétel nélküli alapjövedelem megteremtéséről. A kezdeményezés akkor lett volna sikeres, ha legalább hét tagállamból minimum egymillió uniós állampolgár aláírásával támogatja a feltétel nélküli alapjövedelem ötletét. Mintha még korai volna – majd pár évtized múlva, talán. Egyedül Bulgáriában lett meg a kritikus számú aláírás. Arrafelé is sokan éheznek. Hiába no, a nagy dolgok Kelet felől jönnek.
