Kellő rutin híján nem könnyű becserkészni Budapest legromantikusabb horgászvizét, a Hárosi-öblöt.
Jómagunkat például először a Campona bevásárlóközpont parkolójának kellős közepébe dobta be az okos kis telefonos navigátor a kért Háros utca 1–3. helyett, tehát figyelem: az 6-os úton észak felől érkező utazó jóval előbb, egy Higiénia áruház c. létesítménnyel ékesített leágazásra fordulva éri el az áhított célt. A burkolat állapotától meg lehet ijedni, de nem érdemes, a legjobb helyekre rögös út vezet.
A Honvéd Horgászegyesület lenyűgöző territóriumát rácsos vaskapu választja el a meglehetősen randa külvilágtól. A kapu többnyire csak kérésre nyílik, de meg is lehet érteni: ennek köszönhetően ugyanis odabenn a jószerével érintetlen, tömény ártéri természet fogadja a látogatót, szemben azokkal a gumiabroncsokból, törött vécécsészékből, hullámpala szelvényekből és kitartóan szivárgó savas akkumulátorokból összeállított szemétdombokkal, amelyek az ilyen félreeső helyeken mifelénk fogadni szokták.
A fűben rigók rohangálnak, az ágakon cinkék ugrabugrálnak, oldalról vadkacsapár támolyog be a képmezőbe, jól hallani, hogyan dolgozik keményen az ebédjéért egy harkály nem messze – az ember már a Hunyadi-sziget nevű földnyelv első húsz méterén le van nyűgözve. Az egyesületet vezető Kulcsár János azonban nem hagyja ennyiben, hanem tudatja, hogy ez mind semmi, ezen a Natura 2000-es védettség alá vont tájon gyakran előfordul csúszka, légykapó, törpesólyom, örvös galamb, mókus, róka, őz, sőt hód is, mi több, a még szigorúbban védett, szemközti Háros-szigeten nemrég egy rétisaspár vert tanyát.
Igen, egy saspár, Budapesten.
