Egy viszonylag ritkán alkalmazott technológiának, a víz alatti bányászatnak, és nem kis részt egy magyar szabadalomnak, a rubelelszámolású exportpiacon igen szép karriert befutó úgynevezett hidrokotrónak köszönhetjük a Pilis nyugati végei és Dorog városa között kialakult Palatinus-tavat, amely a hasonlóan létrejött vizek legtöbbjénél látványában és léptékében is sokkal kedvesebb. Több okunk is van rá, hogy olvasóink kegyelmébe ajánljuk.
A tó mindenekelőtt elképesztően tiszta. Erősen hajlunk rá, hogy elhiggyük: a helyi horgászegyesületet elnöklő Baranyai Lőrinc (a Komárom-Esztergom megyei horgászszövetség vezetője) egyáltalán nem tódít, amikor azt mondja, hogy az egész országban párját ritkítóan tiszta ez a víz, ugyanis alkalmunk nyílt benézni a stégje alá. Kétméteres mélységben is világosan látszott az alja, ami szinte tengeri jelenség. Erényei közé sorolható, hogy az északi partja fölé magasodó Sátor-kő hegy belsejében érdekes gipszbarlangot tettek csoportosan látogathatóvá, egyik sarkában búvárklub működik, mellette pedig enyhén szólva is baráti belépőkkel működő strand. Sőt, errefelé a szörfösöket is szívesen látják: idejét sem tudni, mikor kaptak össze utoljára a horgászokkal.
Mert az 1958 óta látogatható Palatinus-tó elsősorban persze horgászcélpont. A 840 méter hosszú, 300-350 méter széles, átlagosan tíz, helyenként 13-14 méter mély vizet 1,60-1,80 méterig felmagasodó homokpadok szakítják meg, elég izgalmas tehát az aljzat. A magyar horgásztársadalom természetéből adódóan a fő hal itt is a ponty, ez adja az állomány 60 százalékát. Az évi 60-80 mázsás telepítések során bevitt halmennyiség maradék kisebbik része keszegfélékből, csukából, süllőből, harcsából és amurból áll össze.
