A nemzetközi kupák selejtezőjében rajthoz álló négy csapat – Videoton, FTC, Debrecen, MTK – mindenesetre különös kedvezményt kap a szövetségtől: úgy is 200 millió forint jár mindegyiknek, ha legfeljebb öt légióst küld pályára, és keretében maximum tíz külföldit foglalkoztat. Igen ám, de ugyanez a szám a többi NB I-es együttes esetében három, illetve hét. (Lejt a pálya, ahogyan egyébként is...)
Ellenben az összes klubra érvényes, hogy ha minden bajnoki meccsen másfél órán át a pályán tart egy – vagy, mondjuk, negyvenöt-negyvenöt percig két – 1995. január elseje után született játékost, akkor 198 millió forinthoz jut. Amennyiben a légiósregula vagy a juniorszabály közül csak az egyiknek felel meg bármelyik csapat, úgy 99 millió forint illeti meg.
A százmilliók átutalásának előfeltétele 200 millió forint önerő.
(Nyugi, nyugi, ez mindenütt meglesz.)
S valamennyi klubnál – saját költségre – alkalmazni kell pénzügyi ellenőrt, aki úgy kontrollál, hogy tapasztalatairól az MLSZ-nek is köteles beszámolni. A szövetség egyébként semmiképp sem osztja szét a nyolc-, az NB I-nek hét-, az NB II-nek egymilliárd egészét, hanem elszámolási tartalékot tart vissza várhatóan milliárdos nagyságrendben.
|
Gazdagon tálalva
Fotó: Mediaworks/archív |
S ha már e tartománynál vagyunk, nem érdektelen megemlíteni, hogy a két legtehetősebb magyar klub – miként mondani szokás: utcahosszal – az FTC és a Videoton, mindkettő kiemelt állami támogatással. A különbség az, hogy a Fidesz-potentátok irányította Ferencváros – a klubelnök a pártigazgató Kubatov Gábor, az alelnök a modern idők reneszánsz embere, a kézilabda-szövetség elnökévé is előlépő narancs sárga kommunikációs direktor, Kocsis Máté – 8384-es hazai nézőátlagot produkált, és nagy valószínűséggel a klubhoz kapcsolódó ajándéktárgyak értékesítésében is jobban áll, mint az átlagban mindössze 3296 szurkolót megmozgató Videoton, melynek meccsnapokon csupán a díszpáholyába igyekeznek bejutni sokan...
A lehetőségeket illetően – hiszik vagy sem – kezd felzárkózni a Felcsút, magyarfutballilag jelentős összegekkel gazdálkodhat a Debrecen és a Diósgyőr, s nemrégiben még ugyanez volt a helyzet Győrött is, de aztán kiderült, miféle morál érhető tetten a hazai labdarúgásban (is)...
Hogy a játékosok miként élnek, az viszonylagos. Ha azt nézzük, hogy a labdarúgás statisztikáival foglalkozó német szervezet, az IFFHS a közelmúltban a 76. helyen „jegyezte” az NB I-et a világ bajnokságainak rangsorában, akkor a magyar első osztály labdarúgóihoz képest csupán tengődöt. A legfelső réteg, amelyet leginkább csak az FTC, Videoton – valamint a pénzügyileg dinamikusan fejlődő Felcsút – tud vagy akar megfizetni, 10 ezer és 25 ezer euró közti havi fizetésért szerződtethető. (Tízezer euró nagyjából hárommillió forint.)
Ebbe a kategóriába tartoznak az idehaza kiemelkedőnek minősített – nemzetközi összehasonlításban valójában jórészt jelentéktelen – külföldiek és magyarok, ám a számuk csekély.
A legjobban szituált – és a legjobban fekvő – kluboknál az átlagos havi jövedelem 5000-6000 eurónak megfelelő összeg; ez a pénz a középmezőny tagjainál a maximum. Az egész NB I-ben a havi átlag 2000 és 3000 euró közötti summára tehető, ami európai összevetésben „előleg”, itthon viszont komoly pénz. A teljesítményhez képest kiváltképpen.
A berkekben jártasak azonban azt mondják: lehetnek akármilyen fizetési kategóriában a magyar labdarúgók, egy tekintetben nagyrészt megegyeznek.
Hogy bármennyi illetményt vesznek fel, a hónap végére elköltik.
Egy részük éppen azért tartana igényt úgynevezett aláírási pénzre klubváltáskor, mert adóssága van...
Ha talán nem is annyi, mint a pályán oxigénből.
