galéria megtekintése

Madármentő a puszta szívében

0 komment

Népszabadság

A Madárkórház Alapítványt 1999-ben jegyezték be. Célja a védett madarak állatorvosi gyógykezelése, állatkórházi ellátása, gyógyulásuk után pedig a természetbe való visszahelyezése.

A természetes sérüléseken, fertőzéseken túl sok madár szenved olyan sérülést az emberi tevékenységek következtében – mérgezések, országúti károk, orvvadászat stb. –, amelyekből megfelelő körülmények között megmenthető.

A madárkórház vezetője Déri János állatorvos, aki arra tette föl az életét, hogy beteg madarakat gyógyítson. A faluban azóta hordják hozzá a sérült vadmadarakat, mióta a Hortobágyra került.

A látogatók megnézhetik az operációkat, a rehabilitáló röptetést és az etetéseket is
A látogatók megnézhetik az operációkat, a rehabilitáló röptetést és az etetéseket is

Mindent megtesz annak érdekében, hogy minél többen megismerkedjenek tevékenységükkel: a kórházban látványműtőt alakítottak ki, ahol az intézményt fölkereső látogatók megtekinthetik az operációkat, s létrehoztak egy kiállítást, amely a madárvédelem mozzanatait mutatja be. A kórház melletti parkban játszótér és pihenőpark épült, amelyet gyakran fölkeresnek iskoláscsoportok, és a lábadozó madaraknak fölhúztak egy óriási röpdét is, ahová a látogatók számára is szabad a bejárás.

 

A madarak gyógykezelése szervezett körülmények között 1991-ben, a Hortobágyi Nemzeti Park által a Tiszafüred-Kócsújfalu határában működtetett madárrepatriáló állomáson kezdődött. Ennek intenzív osztályát 1999-ben a Hortobágyon berendezett madárkórházban alakították ki, amely 2006-tól az uniós támogatással létrehozott Madárparkban működik.

Ide az ország minden részéből érkeznek sérült, beteg, védett, fokozottan védett madarak, amelyeknek negyven százalékát állatorvosi ellátás, utókezelés és teljes gyógyulás után visszavadítják, majd elengedik. Mivel az idekerült madarak nagy része baleseti sérült, röntgenezésük mindenképpen szükséges, amelyet általában műtét követ. Akár röntgenre, akár műtétre való szállítgatásuk jelentősen csökkenti túlélési esélyüket. Sajnos a nagy sasok (réti sas, parlagi sas) erre fokozottan érzékenyek, több madár pusztult már el emiatt.

Az állatok minél kevesebb stresszel járó kezeléséhez és a szakszerű munkavégzéshez megfelelő műtő, röntgen, laborhelyiség kialakítása és berendezése szükséges. A maradandó károsodást szenvedett, a természetbe való visszahelyezésre alkalmatlan egyedek tenyésztése, zárt téri szaporítása és tartása is ezen a telepen történik.

I!

Cím: 4071 Hortobágy, Petőfi tér 6. 
Nyitvatartási idő: a hét minden napján 9–19 között 
Belépőjegyárak: felnőtt: 800 Ft, gyermek: 600 Ft, csoportosan: 600 Ft/fő 
Honlap: www.madarkorhaz.hu

A cikk a Népszabadság TOP Titkok 2015 c., 100 különleges belföldi úti célt bemutató kiadványában jelent meg. A magazin  megvásárolható digitális formában a Dimag vagy Lapcentrum oldalakon vagy keresd az újságárusoknál!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.