Franciaországot is eléri a recesszió

Az idei harmadik negyedévben még sikerült összekaparni 0,1 százalékos gazdasági növekedést negyedévről negyedévre, de a mostani negyedév várhatóan 0,8 százalékos, a jövő évi első negyed pedig 0,4 százalékos GDP-vesztéssel zárul, rendre az előző negyedévhez viszonyítva, a francia statisztikai hivatal friss előrejelzése szerint.

Malmőben senki sem unatkozik

Magyar turisták ritkán jönnek a svédországi Malmőbe.

Göteborg, a park- és iparváros

Göteborg, a második legnagyobb svéd város fekvésénél fogva remek "központi tábora" lehet annak, aki Délnyugat-Skandináviát veszi célba.

Légiparádés főpróba Budaörsön

A Magyar Repülős Szövetség és a Vörös Meteor Ejtőernyős Sport Klub vasárnap kora délután tartotta az augusztus 20-i Ünnepi Légibemutató főpróbáját a Budaörsi repülőtéren. Az augusztus 20-i programban a többi között szerepel majd a világ egyetlen LI-2-ese, ami most ünnepli 60-ik születésnapját és amelyhez az Air France segítségének köszönhetően kötelékben csatlakozik egy DC-3-as is.

Bergman-árverés: egy élet tárgyai

E hétvégén teszik közszemlére, hétfőn pedig elárverezik Bergman 338 használati tárgyát. Az Oscarokat, Aranyoroszlánt, Aranypálmát, s a többi díjat is.

 

Svédországban nyílik az első Jumbo-szálló

A hajóból, világítótoronyból vagy vonatból született szállodák után itt az első Jumbo-szálló: a Boeing 747-es repülőgépből kialakított hotel január 15-től várja vendégeit a stockholmi Arlanda repülőtér tőszomszédságában.

- Tudomást szereztem erről a repülőgépről, ami elhagyatottan áll az Arlandán. Arra gondoltam, miért is ne próbáljuk meg hotellé változtatni - mesélte Oscar Dios, aki a légikikötőtől nem messze fekvő Uppsalában üzemeltet egy szállodát.

A kalandos életű Jumbo úgy került ki a forgalomból, hogy utolsó tulajdonosa csődbe ment. Az 1976-ban készült gép először a Singapore Airlines színeiben szállt a felhők közé, majd tíz évre a PanAm szárnyai alá került. A kilencvenes évektől számos felségjel alatt repkedett, végül egy svéd vállalkozás tulajdonaként fejezte be pályafutását. A svéd szállodásnak köszönhetően azonban némi pályamódosítással talán még hasznára válhat az utazóközönségnek - igaz, eztán csak a földön.

A 353 négyzetméter minden centiméterét gondosan kihasználták a jármű átváltoztatásakor. A két sorban futó, spártai egyszerűséggel berendezett szobák hat négyzetméteresek. Bútorzatuk egy ágyból, a fölötte kialakított csomagtárolóból és lapos képernyős televízióból áll. Utóbbi nemcsak a szórakoztatást szolgálja, hanem a repülőtéri információkat is közvetíti. A hálóhelyeken kívül természetesen zuhanyzók és vécék is találhatók a folyosó végén.

A szállodatulajdonos lányáról, Livről elnevezett Jumbo-hotel összesen 25 szobával várja a látogatókat, vendégkörét főleg a repülőtéren megforduló utazókra, a különlegességekre fogékony turistákra és például a rendkívüli lagzira vágyókra szeretné építeni. A házasulandóknak a bal szárnyban rendezik be a "házasságkötő termet", a fogadásra a gép üvegtetőterében kialakított konferenciaszobában kerülhet sor, az ifjú pár pedig az egykori pilótafülkéből átalakított fürdőszobás szobában töltheti a nászéjszakát.

A szálloda kis kávézójában a szállóvendégeken kívül a reptéri taxisokat is szívesen látják - mondta el Dios, aki bizakodva tekint a jövőbe, s várja az első foglalásokat. (MTI)

Top cikkek