Stockholmba kétszer kell elmenni

Ha igaz egy városra, hogy nyáron és télen más-más arcát mutatja, akkor az Stockholm.

Bergen, a fjordok kapuja

Norvégia második városa az elmúlt évszázadokban alapvetően a halból és a kereskedelemből élt. Ma inkább az idegenforgalomból.

Göteborg, a park- és iparváros

Göteborg, a második legnagyobb svéd város fekvésénél fogva remek "központi tábora" lehet annak, aki Délnyugat-Skandináviát veszi célba.

Ha egy nap Isztambulban, akkor Sultanahmet

Célszerű előre megtervezni a programot Isztambulban, ugyanis a 13 millió lakosú, dombokra épült nagyváros csaknem húszezer látványossággal dicsekedhet.

Vikingek nyomában

Miután megtanultuk, hogy a legfontosabb norvég utca az oslói Karl Johans gate, és lefotóztuk az összes itt fellelhető műemléket, megcsodáltuk az üzleteket és elhatároztuk, hogy felkeressük a kikötőt. UTAZÁS TOP 50

 

Malmőben senki sem unatkozik

Magyar turisták ritkán jönnek a svédországi Malmőbe. Ha tudnák, hogy ezzel legalább harminc százalékkal csökkenthetnék egy koppenhágai kirándulás költségeit, biztosan többen vállalkoznának rá. Malmö Sturup nevű nemzetközi repülőterére Budapest 1-ről rendkívül olcsó, fapados repülőjáratok közlekednek, ami Koppenhága Kastrup repteréről nem mondható el. A svéd kikötővárosban a szállás is alig fele annyiba kerül, mint a dán fővárosban.

Malmőben már szép, tiszta, modern szállodai szobák kaphatók 350 svéd koronáért (azaz 9100 forintért), míg Koppenhágában 600 dán koronánál (azaz 18 000 forintnál) kezdődik az ár.

Az utazás a két város között alig fél órába telik, arról nem is beszélve, hogy az út a gyönyörű, 25 kilométeres Öresund-hídon vezet át a tengerszoros felett.

Malmö Skandinávia kapuja - szokták mondani, és ez igaz is egy kis kiegészítéssel: az igazi Skandinávia kapuja. Dániában még erősen érződik az európai kontinens hatása, de Svédország már egy "másik világ".

Malmőben, bár furcsa módon ezzel soha sem kérkedik ez a város, rengeteg látnivaló akad. A belvárosi öreg város, valamint Kirseberg aprócska, évszázados házai között egy séta felér egy időutazással. Az ember a kezével eléri a több száz éves házacskák tetejét, de ha beles az ablakokon, megdöbben, mert bent már minden a lehető legmodernebb. Különös élmény itt betérni egy kisvendéglőbe vagy egy pizzériába, és az árak se borsosak.

Akit a modern építészet érdekel, az ki sem hagyhatja Malmőt! A Västra Hamnen (Nyugati kikötő) megdöbbentően modern lakóparkja, ahol minden házat más nemzet építésze tervezett, valamint a világhírű, 54 emeletes "csavart" Turning Torso itt egy bokorban található. A parti sétány és kikötő mediterrán bája tavasszal és nyáron mindenkit levesz a lábáról, és persze jóleshet egy jó fekete a PressoHouse előtti teraszon, ahol fekvőszékekben pihenget a vendégsereg.

Malmö belvárosi kikötőjében remek élményt ígér egy eredetiben újjáépített "kogg", azaz egy 800 éves kereskedelmi hajó, amit kívül-belül be lehet járni; ahol "eredeti" középkori svédekkel lehet beszélgetni, és ha egy kis szerencsénk van, akkor - jó széljárás esetén - a koggal akár ki is lehet hajózni a nyílt tengerre.

A malmői Technikai Múzeum (Tekniska Museet) szintén több csemegét kínál, többek közt egy hetvenéves, eredeti, svéd tengeralattjárót, amelybe be lehet mászni, mindent megtapogatni. Különös élmény, az embert megcsapja a háború szele, amiről a bejátszott hanghatások is gondoskodnak.

A városban rengeteg kisebb-nagyobb múzeum (pl. Hanza Múzeum, Kézműves Múzeum, Pipa Múzeum) várja a látogatókat, de rendkívül dinamikus a zenei élet is. Malmö nemzetközi város, lakóinak több mint ötven százaléka nem svéd származású, és néha találkozhatunk magyarokkal is. Az emberek barátságosak, és sokkal nyitottabbak, mint az északabbra eső városokban.

Egy malmői kirándulást legésszerűbb az interneten kezdeni a http://www.malmo.se oldalon. Itt foglalhatunk előre szobát, megismerkedhetünk a város látnivalóival, és még térképet is tölthetünk le, de megérkezésünk után a strupi reptéren is bőven választhatunk a gondolákra kitett műsorfüzetekből, programajánlatokból. Ajánlatos azonnal egy Malmö-turist-kártyát venni, mert ezzel sokkal olcsóbban lehet a városban és környékén közlekedni, valamint jelentősen olcsóbb az ezzel vásárolt múzeumi belépő is.

Az élet Malmőben nem túl drága. Figyelem! Mind Svédország, mind Dánia megtartotta nemzeti valutáját, a koronát, tehát koronát kell vinni, mert euróval nem lehet fizetni. (A szállodák kivételek.)

Akit a modern építészet érdekel, jól teszi, ha felkeresi Malmőt
Akit a modern építészet érdekel, jól teszi, ha felkeresi Malmőt
Top cikkek