Guruló Vacak helyett Lala loki Cegléden
Micsoda élmény volt azon a hajdani madzagvasúton zötykölődni, mennyire örültek a Ceglédre Törtel felől vagy a tanyavilágból bejáró gimnazisták, ha a "csühögőre" lehetett hivatkozni a késés miatt, meg aztán volt azon egy legendás, jó svádájú, szoknyabolond kalauz is...
A ceglédiek mindmáig jó szívvel emlékeznek az 1926-ban elindult "kisvonatjukra", amelynek Ceglédi Gazdasági Vasút volt a hivatalos neve. A Cegléd és Vezseny közt döcögő egyvágányú kisvasúti vonalat - amelynek fő hivatásul a mezőgazdasági termények szállítását szánták - cérnán guruló vacaknak is becézték. Utolsó útját 1973. december 31-én járta, épp szilveszter éjjelén, s amikor hajnalban Jászkarajenőről végleg visszatért a ceglédi nagyállomás melletti végállomására, sokan megsiratták.
Most van helyette egy másik, amely a régire ugyan egyáltalán nem emlékeztet, Cegléden azonban ezt a Lala lokinak becézett kisvonatot is szeretik. Sőt környékszerte egyre ismertebb: megfordult már Nagykőrösön és Újszilváson is - utóbbi településen a falunapi vigasság során akkora sikert aratott, hogy félóránként kellett körbejárnia a helyi nevezetességeket, a vezetőnek még pihenőideje sem volt eközben.
Cegléd, e komoly, számos történelmi emlékhellyel bíró város bohókás kék-sárga "kisvonata" a Szabadság téren állomásozik, s óránként indul városnéző sétára. Reggel és délután az élmény- és termálfürdőhöz is kidöcög, ez utóbbi járatokra azonban szezon múltával egyre fogynak a jegyet váltók.
A sétavonat mindenesetre addig járja majd a várost, amíg az idő engedi, s igény is van rá. Ez utóbbi aligha fogy el, ha szép lesz az ősz: a Rákóczi út hatalmas ostorfái olyankor a legszebbek, mintha csak folyton változó színű, majd lepergő lombalagútban haladna az ember.
A turista azonban jól teszi, ha a sétaútra előre felkészül, egyelőre ugyanis nincs a vonaton olyan kalauz, aki a nevezetességekről elmondaná a legfontosabbakat. Hogy például most éppen Közép-Európa legnagyobb, 2400 fő befogadására alkalmas, Hild József tervezte református templomát látja, aki jobbra fordul, az meg ott a Kossuth-szobor, amelynek mása 1928 óta New Yorkban áll, s hogy most haladunk el a Kossuth múzeum épülete előtt, amelyben az ország legnagyobb jelentőségű Kossuth-gyűjteménye található. Amott, az Eötvös téren az a három alak, az apáca, a parasztlány és a polgár a Városalapítók szobra, ez viszont itt Dózsa Györgyé, a templomkertben pedig a kalandos sorsú, rekonstruált erkély a híres Kossuth-beszéd helyszíne volt...
De az lenne csak az igazi különlegesség, ha egy-egy sétaút, irodalmi séta gyanánt az idén 94 éves ceglédi pedagógus - Kürti Béla tanár úr, a Sportmúzeum megalapítója, aki nemrég kapta meg a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetést - helytörténeti könyve alapján zajlana. Amelyből oly sok minden mellett még az is kiderül, miként láttatta Móricz Zsigmond a hajnali ceglédi piacot és a nevezetes, átláthatatlan alföldi deszkakerítéseket. Juhász Gyulát mi ihlette a Ceglédi Parkban című verse megírására. Hogyan érezte magát Táncsics - aki két évig itt lakott - Cegléden. Mit írt Cseres Tibor a Széles útról, s hogy Baranyi Ferenc - akinek kisdiákként sokáig "Cegléd volt a világ közepe" - mit érzett, amikor: " Elvesztettem az osztály pénzét,
/ én, az osztály pénztárosa. / Elveszett az ötödik osztály nyolcvan forintnyi vagyona."
De talán jövőre lesz már hozzáértő útikalauz is a vonaton. Mert Ceglédet ugyan látni is kellemes élmény, de megismerni pláne érdemes.
