Lecseréli szürkés színét a Gemenc

Határozottan minden jel azt mutatja, kopogtat a tavasz.

Nemzetközi foltvarró kiállítás Székesfehérváron

Nemzetközi kiállításra készülnek a hazai foltvarrók; a Magyar Foltvarró Céh rendezvényének augusztus 14-16.

Rövidfilm készül a kőszegi Írottkő Natúrparkról

A park idén elnyerte a Magyarország legjobban fejlődő ökoturisztikai úticélja címet, ennek alapján jogosult a Kiváló Európai Desztináció cím használatára.

Rejtett kincsek tárulnak fel hétvégén

A Kulturális Örökség Napjai országszerte meglepetéseket tartogatnak, de lesz gasztronómiai parádé és színházi fesztivál is.

Sokkal kevesebb magyar turista utazik Szlovákiába, mint tavaly

A szlovák statisztikai hivatal szerint a magyar turisták száma az első félévben közel 40 százalékkal csökkent, bő 52 ezerről 32 ezerre - írja az Új Szó című pozsonyi magyar napilap. A Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség a magyar turistakártyában bízik, árengedményekkel próbálja elérni, hogy a magyar turisták itt töltsék téli szabadságukat.

 

Az erdei vasutat ünneplik Gemencen

Nem csak utazhatnak a kirándulók a gemenci nosztalgia vonaton, vezethetik is a Rezét nevű gőzmozdonyt. A Gemenc Zrt. változatos programokkal ünnepli a több mint fél évszázados erdei vasút napját.

A természetkedvelők hajón, gyalog és vasúton egyaránt túrázhatnak szeptember 19-én, szombaton: a Gemenc sétahajó kétszer indul egyórás útra a Gemenc-Duna parti kikötőből, a rezéti Holt-Duna partját gyalogosan járhatják be, Keselyűs és Bárányfok vasútvonalon pedig rendkívüli járat indul.

Újdonság, hogy az érdeklődők - előzetes jelentkezés után - Pörbölyön kipróbálhatják a Rezét gőzmozdony vezetését. Emellett a Pörbölyi Ökoturisztikai Központban népi játékok, erdészeti és vadászati kiállítás, vadászati szimulátor, koncert várja az érdeklődőket.

Vasúthoz kapcsolódó program lesz a pörbölyi állomás makettjét elkészítő Pécsi Gyors Vasútmodellező Klub bemutatója, a Nyugat-Magyarországi Egyetem két hallgatója pedig diplomamunkáját ismerteti, amely a Pörbölyt Bajával összekötő kisvasúti pálya tervét tartalmazza.

Az ártéri erdőben közlekedő erdei vasutat 1955-ben kezdték építeni; a jelenlegi, 30 kilométeres fővonal 1982-ben a Keselyűs-Bárányfok szakasz megépítésével készült el.

A vasút teher- és személyszállítást egyaránt végez: a rönkszállító szerelvényeken évente 8-10 ezer köbméter fa érkezik a pörbölyi erdészethez. Hétvégenként gőzvontatású nosztalgiavonat jár a természetvédelmi területen, az 1954-ben Resicabányán gyártott Rezét nevű gőzmozdonyt 2001 óta használja az erdőgazdaság turisztikai célokra.
A gemenci erdei vasút napját a Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány javaslatára 1995 óta minden év szeptemberének harmadik hétvégéjén rendezik meg.

 

Top cikkek