Schulek mester díszkése, Kossuth Lajos pecsenyevillája
A múzeumra nem könnyű rálelni, ugyanis egy fondorlatosan kanyargó zsákutca végén található a Húsipari Kutatóintézet udvarán. Mire megtalálom, kiderül: hiába hajtogattam, hogy a Gubacsi út 62/B számú épületet keresem. Amerre a szem ellát, az itt mind 62/B, a lebontott épületek hűlt helye éppúgy, mint a csupa üveg új irodaház. A környék olyan érzéseket kelt, hogy ami itt régi, azt most kell sürgősen megnézni, mert holnap már késő, úgyhogy megkönnyebbülten lépek be az ajtón, amelyen a doh illata úgy leng kifelé, mint a függöny: ez még megvan, lehet nézelődni.
Egy kiérdemesült mosodában nyitották meg 1974-ben az első Húsipari Múzeumot, amelynek anyagát 1980-ban költöztették mostani helyére. Két teremben, 150 négyzetméteren mutatkoznak be a húsiparban a honfoglalástól a közelmúltig lejátszódott változások.
A honfoglalás kori ridegpásztorkodásról mesélő tárlók mindjárt szolgálnak is számomra meglepetéssel: a húsmívességet gyakorló nyakvágók, nyakazók, vágók, szúrók és nyúzók közös neve bakó volt - akik e szerint Setét Lajos ősei lehettek.
Tőlük utóbb a céhek vették át a bárdot és egyéb nélkülözhetetlen szerszámokat. Az Anjouk országlása idején a mészárosok már főfoglalkozásként elismert mesterségként gyakorolták a szakmát. Az iparűzők 4,5 százaléka, összesen 627 mészáros működött 1777-ben, igen komolyan véve a mesterség szigorú szabályait. Az 1693-ból és 1855-ből származó, két pompás céhláda is tanú lehetne erre: ilyen nyitott ládák előtt állva kellett a panaszt vagy a vádat elmondani, inasok felszabadításakor, mesterré avatáskor, törvényhozásnál, gyűléseken e ládák előtt, feszület és két égő gyertya közé helyezett céhlevél "jelenlétében" történtek a fontos céhbeli események.
Amikor a céhek már fékezői lettek a haladásnak, jöttek az ipartársulatok, a céhes kötöttségekkel szemben jóval szabadabb ipari gyakorlattal, az érdekvédelem mellett mélyreható gazdasági elemzésekkel is segítve a tagokat. A múzeumi ismertető szerint "érdemes időt szánni a múzeum könyvtárában található ipartársulati évkönyvek tanulmányozására, melyek elemzései a mai gazdasági helyzetben különösen figyelemre méltók és elgondolkodtatók".
Remélhetőleg a szakmabeliek ezt teszik. Jómagam inkább nézelődtem, ámuldoztam és borzongtam olykor. Utóbbit az élőállat-vágás és -feldolgozás tárlójában látható lókábító álarc és a gyilokszerszámok láttán. Ezeket aztán mindjárt el is felejtettem, amint a szalámikészítés fortélyai következtek, melyekről kiderült, hogy a végvárak erősítésén dolgozó olasz kőfaragóktól és kőmívesektől lesték el eleink, olyan sikerrel, hogy az első, pár száz kiló szalámit gyártó kézművesiparból az 1800-as évek közepére-végére kinőtt a Pick és a Herz is.
Láttam a kolbásztöltő gépet, amin a legelső gyulai kolbász tekeredett elő, körbejártam az első, villanymotorral hajtott szalámipaszta-gyártó gépet, amely forradalmasította a szakmát - Európában csak ez az egy maradt meg. Mellette ott áll a másik rendkívüli darab is, a XIX. századi, kézi hajtású kutter, amelynek tányérjában egyszerre 15 kiló húst lehetett pépesíteni. Kuriózum volt a maga idejében.
Hajósovics bajai vásározó hentes lacikonyhája meg most kuriózum: teljes berendezésével múzeumi látványosság lett. Csakúgy, mint a lórévi Radasin család száz évig működő hentesboltja, amelyben a cégtábla és az irdatlan méretű húsvágó tőke is eredeti. A többmázsás pult már nem fért el a kiállítóhelyen.
Viszont jutott hely Kossuth pecsenyevillájának és annak a nagyméretű díszkésnek és villának is, amelyet Schulek késesmester készített a millenniumi kiállítás ünnepségére, és amellyel állítólag Ferenc József császár és király maga kanyarított ki egy szép darabot a nyárson sült ökörből.
A múzeumlátogatáshoz a 06-1-215-7350-es telefonszámon lehet időpontot kérni.