Lovardák, bioporták, sajtutak

Fejlesztési támogatások mellett marketinggel is segíti az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága a falusi turizmust: sikerrel rendezték meg a Hazajáró Hétvégét, s tovább működtetik, sőt, bővítik a turisták és a szállásadók, programszervezők egymásra találását segítő internetes portált.

Kaposvári útikalauz látássérülteknek

Országosan egyedülálló szolgáltatással, a városról szóló turisztikai információkat tartalmazó Braille-írásos brosúrával, speciális térképpel és hangos idegenvezetéssel segítik a vakokat és gyengénlátókat.

Balf: boroshordó és bicikli a tűzfalon

A boroshordó házi borozót sejtet. Míg a 8-10 méter magasra pedálozott drótszamár azt, hogy ott, a Fertő tó közelében futnak össze a nemzetközi kerékpárutak.

Komp helyett - kétéltű látványosság

Igazi vízibusz, mert úgy néz ki, mint egy busz, de úszni is tud.

Mezítláb a parkban

Homokban lépdelni, sárban, kavicsokon átgázolni, vagy éppen tőzegbe süppedni – mindezt saját egészségünk és persze jókedvünk érdekében egyre több „mezítlábas parkban” tehetjük meg. A Németországból kiindult mozgalom egyre népszerűbb Európában, Magyarországon például Tabajdon hódolhatunk a mezítlábas séta örömeinek.

 

Vasfüggönytúra

Azt olvasom, hogy egy soproni egyesület a határáttörés 20. évfordulója alkalmából kétnapos emléktúrát szervez az egykori határsáv vonalában. Augusztus 17-én, hétfőn romantikus természeti környezetben, a Lövérekben túrázhatnak a résztvevők. Augusztus 18-án pedig vasfüggöny túraútvonal különböző szakaszait járhatják be az érdeklődők, akiket a Páneurópai Piknik Emlékhelynél igazi bogrács-piknikkel várnak.

Hozzánk is elért tehát a vasfüggönyszakadás huszadik évfordulója a turisztikában. Sok olyan hely van, ahová az utazó elzarándokolhat - akár Budapesten is, ha ismét át akarja élni az akkori eseményeket. A többségünk által megélt világ ma már turisztikai látványosság - gondoljunk a fővárosi szoborparkra. Litvániában rakétabázist nyitottak meg a turisták előtt, másutt az egykori elit luxusóvóhelyeit lehet felkeresni.

A keletnémet Lipcsében tárlat lett a titkosrendőrség egykori épülete. A legszebb egyébként az egykori vasfüggöny - határsáv - nyomvonalán a természet. Több, mint negyven évig ezen a sávon érintetlen maradt a táj. Ezt érdemes is megőrizni.

Top cikkek