Lovardák, bioporták, sajtutak

Fejlesztési támogatások mellett marketinggel is segíti az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága a falusi turizmust: sikerrel rendezték meg a Hazajáró Hétvégét, s tovább működtetik, sőt, bővítik a turisták és a szállásadók, programszervezők egymásra találását segítő internetes portált.

Az elmúlt években tízmilliárd forintos nagyságrendű uniós támogatáshoz juthattak - például az Agrár- és Vidékfejlesztési Program (AVOP) és a Leadaer+ közösségi kezdeményezés révén - azok, akik a falusi turizmusra alapozott vállalkozásuk fejlesztését tervezték. Több száz vállalkozó bővíthette, korszerűsíthette szálláshelyét, szélesíthette programkínálatát. Idén még többen foghatnak hozzá a fejlesztésekhez, hiszen június végére várható az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében turisztikai tevékenységekre kiírt pályázat eredményhirdetése, amelyre összesen 35 milliárd forint értékben 1532 kérelmet adtak be országszerte. Noha a falusi turizmusban érdekelt vállalkozások jelentős összegekhez juthatnak az ÚMVP révén, megfogalmazódott egy másfajta támogatás igénye is. Miként lehetne népszerűsíteni a falusi turizmust, s az érintett vállalkozások - éppen az uniós források jóvoltából mind színvonalasabbá váló - szolgáltatásait? Hogyan lehetne elősegíteni a szolgáltatók és a belföldi pihenésre vágyó turisták egymásra találását?

A felvetésekre, kérdésekre meg is érkezett a válasz. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága ugyanis - együttműködve a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségével, valamint a Magyar Turizmus Zrt.-vel - a Torkos Csütörtök néven ismertté vált akció mintájára hagyományteremtő szándékkal meghirdette a Hazajáró Hétvégét. A cél az volt, hogy felhívják a figyelmet a vidék értékeire, látnivalóira, programlehetőségeire, s minél több városlakót csábítsanak a falvakba június második hétvégéjén. A szolgáltatók jelentős, legalább húszszázalékos árkedvezményt biztosítottak, a szervezők pedig reklámkampánnyal harangozták be az akciót. Bár a pontos összesítés még nem készült el arról, hogy hányan fogadták meg a hirdetésekben szereplő Vidékre fel! tanácsot, a szolgáltatók és a vendégek visszajelzései alapján borítékolható a siker. A Hazajáró Hétvége "hozadéka" ráadásul, hogy az akcióhoz kapcsolódóan elindították a www.hazajaro.hu címen elérhető internetes portált, ami a falusi turizmus kínálati és keresleti oldalainak szereplőit hozza közelebb egymáshoz. Az adatbázisba már közel 1100 turisztikai vállalkozás - egyebek mellett falusi vendégházak, panziók, fogadók, csárdák, éttermek, bioporták, bor- és sajtutak, kézművesműhelyek, múzeumok, helytörténeti gyűjtemények, tájházak, lovardák - vezetői regisztráltak. A korszerű program révén a portál látogatói könnyűszerrel kikereshetik a számukra megfelelő ajánlatot. Az oldalon régiók, megyék, települések szerint is kereshetők szálláshelyek, szolgáltatások, de azok jellege alapján is lehet válogatni a napról napra bővülő kínálatból. Így például a lovaglás szerelmeseinek elég csak rákattintani a portál Lovasprogram elnevezésű menüpontjára, s az oldalon máris megjelenik a lista arról, hogy az ország mely településein, hol lehet nyeregbe pattanni.

- Az elsők között regisztráltunk a portálon, s már volt is, aki a hazajaro.hu révén talált ránk, keresett meg minket. Az adatbázist jó ötletnek, nagy segítségnek tartom éppúgy, mint a Hazajáró Hétvégét meg a köré szervezett hírverést - mondta a Zala megyei Bakon családjával borkóstolókat, lovagoltatást szervező, falusi szálláshelyet kínáló Kránicz Tamás. Majd hozzáfűzte: - Én magam is pályáztam ÚMVP-s turisztikai fejlesztési támogatásra. Pontosan tudom: noha óriási eredmény, ha nyerek, de az még csak félsiker - a turistáknak is tudniuk kell a kínálatomról. A hozzám hasonló kisvállalkozóknak viszont nem futja komoly, hatékony reklámra, ezért életbevágóan fontosak számunkra az olyan kezdeményezések, mint az ingyenes szolgáltatói portál, a Hazajáró Hétvége és az ahhoz kacsolódó reklámkampány.

Kerényi Gyula, a földművelésügyi tárca Vidékfejlesztési Intézetének kommunikációs osztályvezetője érdeklődésünkre elmondta: a hazajaro.hu honlapot nem csak az akciós hétvége idejére alakították ki, a csatlakozási lehetőséget folyamatosan hirdetve az adatbázist hoszszú távon működtetni kívánják. Olyan állandó fórum megteremtése a cél, ahol a vidéki turizmus szereplői folyamatosan - és térítésmentesen - megmutathatják magukat, a belföldi célpontokat felkeresni vágyó családok, párok vagy társaságok pedig az év minden napján megtalálhatják a számukra ideális ajánlatot. Ez utóbbi már csak azért is fontos Kerényi Gyula szerint, mert a falusi turizmus nincs évszakhoz kötve, a szolgáltatások túlnyomó többsége nem szezonális, vagyis a belföldi kirándulásokat tervezők az év bármelyik hétvégéjén "hazajárhatnak". A kezdeményezés sikerével mindenki nyer: a vendéglátók biztosabb és kiszámíthatóbb megélhetést, a vendégek egyre bővülő szolgáltatásokat elérhető áron - megszívlelendő recept gazdasági válság idején.

A lovasprogramokat is kínáló Kránicz Tamás szerint jó ötlet az internetes adatbázis
A lovasprogramokat is kínáló Kránicz Tamás szerint jó ötlet az internetes adatbázis
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.