Komp helyett - kétéltű látványosság

Igazi vízibusz, mert úgy néz ki, mint egy busz, de úszni is tud. A RiverRide cég járműve szárazon és vízen is képes utasokat szállítani, így hídpótlóként vagy kompként üzemelhet a Duna két partja között. Londonban már jól vizsgázott, a Temzén működött, de más országokban is igazi turisztikai látványosság volt.

Akkor miért is nem használják? Mert közel százmillió forintba kerül. Az AmphiCoach GTS-1 megfelel az EU 5-ös zaj- és egyéb károsanyag-kibocsátási előírásainak, ennek köszönhetően mentesül a szmogriadó tilalma alól. Az olasz-francia Irisbus alapjaira épülő kínai karosszériás és 1,3 méteres merülésű máltai-skót tervezésű kétéltűt 300 lóerős teljesítményű Iveco dízelmotor hajtja, merülés után vízsugárhajtással halad. A megrendelt busz 22 hónap alatt készült el, 2008 decemberében érkezett Budapestre.

A RiverRide ügyvezető igazgatója, Galla Gábor szerint másodszor lettünk elsők: a kontinens első földalatti vasútja után Budapesten üzemel először kétéltű busz. A 170 millió forintos és teljesen magánerős beruházás tizenöt új munkahelyet jelent. Főszezonban naponta ötször, utószezonban négyszer közlekedik majd a kétéltű városnéző busz, az első járat szeptember 18-án, reggel indul az Akadémia mellől, a jegy ára felnőtteknek 7500, gyerekeknek 5000 forint. Az útvonal: Roosevelt tér-Parlament-bazilika-zsinagóga-Andrássy út-Oktogon-Hősök tere-Dráva utcai lehajtó. Eközben az idegenvezető ismerteti a mentőmellények helyét, megmutatja a két vészkijárati ajtót és négy ablakot, aztán a Dráva utca magasságában csobbanás a Duna-partról.

A Budapesti Turisztikai Hivatal munkatársa, Fekete László szerint 15-20 százalékos a vendégéjszaka-visszaesés Budapesten, a városok közötti idegenforgalmi versenyben új dolgokat kell kitalálni, olyat, ami látványos és jó marketingszempontból, ilyen a kétéltű busz. Fiatalos helyek mellé fiatalos szolgáltatások kellenek.

Hasonló kétéltűek már 2001-ben bemutatkoztak Londonban, főszezonban tucatnyi Frog karattyol a Temzén. A másfél órás városnézés során átmegy a Westminster-hídon, majd a Vauxhallon, aztán az angol parlament épülete után érinti a Pall Mall Clubot: innen indult Jules Verne regényhőse, Willy Fog nyolcvannapos világ körüli útjára. A szárazföldi körút végén, a vauxhalli kikötőben száll vízre a sárga Frog. Londonban vezetőcserével oldják meg a működtetést, itthon a RiverRide kapitánya Bársony Kornél, akinek vízibusz vezetésére is érvényes jogosítványa van.

A Dráva utcánál csobban a vízibusz
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.