Megvan az öreg pad P. S. monogrammal

Sárszentlőrinc evangélikus templomában helyet foglalhatunk az iskolapadban, amiben Petőfi ült és tanult. Nevének bevésett kezdőbetűit máig megőrizte a hűséges fa.

Fadd-Dombori: kinek a nyugalom, kinek a buli

Tolna megyében, a Holt-Duna partján fekszik Fadd-Dombori, az igen kedvelt üdülőfalu.

Kastélyok mesebeli környezetben

Dús, zöld vegetáció, pazar paloták, mohával benőtt romok, elvarázsolt kastélyok, mindez a költők által a világ egyik legromantikusabb helyének nevezett, a világörökség címet is kiérdemelt Sintra kisvárosban és környékén található.

Stifolderre és sonkára csúszik a tolnai bor

A Szekszárdon vendégeskedők a lankás dombok közti csavargásukkor mindig elámulnak a kitárt ajtajú présházakon és a gazdákon, akik teleszívott hébérrel kezükben várják a látogatókat. A zsalugáteres ablak párkányán csillogva sorakoznak a poharak.

Kevesebben nyaralnak atommeghajtású jégtörőn

Az egzotikus északi-sarkvidéki turistautakat is utolérte a gazdasági válság: idén érezhetően jóval kevesebben áldoznak arra, hogy két hétig nyaralhassanak egy minden kényelemmel felszerelt orosz atommeghajtású jégtörő hajón, mint korábban.

 

Sárközi fazekaspince a szekszárdi Babits-házban

A sárközi fazekasság legjelesebb képviselőinek kerámiáit mutatja be állandó kiállításán a szekszárdi Babits Mihály Emlékház. A költő szülőházának pincéjében kialakított kiállító teremben tizenegy alkotó munkáit láthatja a közönség.

A tárlat, amelyet az 1998-an elhunyt népi iparművész, Bíró Annamária emlékére rendeztek, több mint hatvan hagyományos, sárközi fazekasremeket vonultat fel. A kiállítás jellemző edényeket: kancsókat, bokályokat, szilkéket, korsókat, sütőtálakat, étkészleteket mutat be.

A fazekaspince ízelítőt ad a habán kerámiát készítő fazekasdinasztia leszármazottja, Steig István munkásságából, aki a sárközi stíluson belül újfajta díszítőrendszert dolgozott ki.

A múzeum a látogatók elé tárja a habán kerámiát megújító tolnai fazekas, Verseghy Ferenc, az alföldi és a nyugat-dunántúli népi kerámia hagyományaira támaszkodó Kozák Éva és természetesen a sárközi, illetve a barcafalusi kerámiára építő Bíró Annamária munkáit.

Mellettük Hadifalvi Andrea, Jaszenovics Géza, Rács Róbert, Steig Ágnes, Sütő Károly, Tamás József és Teszler Ella alkotásaival találkozhat a közönség. A sárközi kerámia több környékbeli fazekasműhelyt jellemző stílus összefoglaló elnevezése, a Dunántúl legegységesebbnek mondott kerámiastílusa. Az edények többsége fekete vagy vörös alapszínű, amelyeket írókás motívumokkal díszítettek. (MTI)

Top cikkek