Az 1920-as években rögzített felvétel segíthet megfejteni egy rejtélyt, amely régóta nyomasztja a csillagászokat.
Valami nagyon nem stimmel odafönt az égen. Elméletileg a kozmikus háttérsugárzás – amely az ősrobbanás lenyomata – hőmérséklete az egész égbolton majdnem teljesen egyenletes. Azért csak majdnem, mert az univerzum tágul, így a háttérsugárzás hőmérséklete csökken. Ráadásul nemcsak a sugárzás terjed, hanem mi, a megfigyelők is mozgásban vagyunk.
A WMAP műhold képe a kozmikus háttérsugárzás apró egyenletlenségeit mutatja NASA |
Az egész Naprendszerrel együtt 370 kilométeres óránkénti sebességgel száguldunk az űrben, miközben az egész Tejútrendszer is mozog az egész lokális galaxishalmazzal együtt, melynek a mi galaxisunk is tagja. Összességében nagyjából 600 kilométeres másodpercenkénti sebességgel robogunk egy "Nagy Csábítónak" (Great Attractor) nevezett gigantikus képződmény felé. Emiatt további apró hőmérséklet-ingadozásokat kellene tapasztalnunk a háttérsugárzásban (ezt nevezik Doppler-effektusnak, magyarán vörös/kék eltolódásnak: a távolodó tárgyak színképe a vörös, a közeledőké a kék tartomány felé mozdul el, hasonlóan ahhoz, ahogy a távolodó/közeledő mentőautó szirénájának hangja is magasabb, illetve mélyebb hangfrekvenciák felé tolódik). Ezt a hatást azonban sohasem sikerült laboratóriumi körülmények között megfigyelni a háttérsugárzás esetében.