galéria megtekintése

Magyar acél a világ tetején: szédítő siker, de a helyzet katasztrofális

2 komment


Ábrahám Ambrus

Roppant figyelemreméltó adatsort tett közzé a napokban a nemzetközi acélipari szervezet (Worldsteel). A tömörülés a világ nyersvastermelésének tavalyi adatait ismerteti a honlapján, amelyből kiderül, hogy Magyarország olyan teljesítményt nyújtott, ami első pillantásra szinte hihetetlennek tűnik.

Jevgenyij Tankievics
Jevgenyij Tankievics

A honi nyersvas-előállítás ugyanis a 2014. évi 1,152 millió tonnáról 1,675 millió tonnára ugrott, ami csaknem 45,5 százalékos fejlődés egyetlen év alatt. Ezzel pedig a világ második legnagyobb növekedését produkáltuk. Egyetlen ország akadt, ahol még ennél is nagyobb bővülést tudtak felmutatni: 64 százalékos „katapultálással” Szerbia akadályozta meg a hazai acélipart, hogy ezen a területen világelső legyen. Mindehhez ráadásul az is hozzá tartozik, hogy a globális acélipari szervezet kalkulációja szerint – 66 tagország adatait összesítették, amely a világ termelésének 99 százalékát fedi le – a világ teljes nyersvastermelése 1,64 mil­liárdról 1,59 milliárd tonnára, mintegy három százalékkal csökkent.

Olyan meghatározó országokban, mint Japán, az Egyesült Államok, Brazília, Németország, Olaszország vagy a világ legnagyobb termelőjének számító Kína, egyaránt visszaesést regisztráltak. Bár ez az adat első pillantásra a kormány újraiparosítási szándékának egyik legnagyobb eredménye lehetne, ám erről szó sincs. A Magyar Vas- és Acélipari Egyesülésnél (MVAE) az adatok részleteit firtató érdeklődésünkre elmondták: nem lehet beszélni hirtelen jött fejlődésről.

 

A növekedés egyetlen fejleményre vezethető vissza: az ISD Dunaferr 1-es kohóját 2014 év elején, felújítás miatt leállították, s csak a nyár végén indították újra. Ennek alacsony, 2014. évi bázis lett a következménye, ami után kiugrott a 2015-ös adat. A rekordnövekedés így sokat nem jelent, sőt a gondok egyre nagyobbak. „Az önköltségek az egekben, a kínai termelés dől az Európai Unióba, s ma már a harmadik országokból érkező olcsó áru is egyre lejjebb nyomja az értékesítési árakat” – foglalta össze a helyzetet már a Dunaferr egyik neve mellőzését kérő vezetője.

Elöregedett a dunai vasmű eszközparkja
Elöregedett a dunai vasmű eszközparkja
H. Szabó Sándor

Ráadásul az adatsorban ismertetett produkció aligha lesz tartható. Mint forrásunk jelezte, a Dunaferr másik, 2-es kohójának átépítése ugyanis tavaly decemberben indult meg, így ez az egység most kiesett a termelésből. A tervek szerint a munkákkal május végére készülnek el, így a kétkohós működés is csak akkor állhat vissza.

Jevgenyij Tankie­vics, az acélipari vállalat igazgatója szerint ugyan a Dunaferr – 2011 óta először – pozitív eredményt tudott elérni 2015-ben, ennek ellenére az acélipar „katasztrofális helyzete miatt” a cég a fennmaradásért küzd. A világpiaci áresés mellett a környezetvédelmi és emissziós előírások teljesítése terheli a vállalatok gazdálkodását. Az eszközök elöregedtek, így a minőség szempontjából is kezd veszíteni versenyképességéből. Így ha nem hajtanak végre komoly fejlesztéseket a cégnél, akkor veszély fenyegeti a dunaújvárosi társaság piaci helyzetét.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.