Nem is kell elképzelni, sokkal könnyebb megnézni, sőt kipróbálni is, mint gondolnánk. Honfitársaink 25-30 százaléka energiaszegénységben (azaz elegendő pénz híján a kelleténél hidegebb és sötétebb közegben) él. A villanyszámla-hátralékosok száma eléri majdnem az egymilliót. Ez nem a harmadik világ problémája, hanem a XXI. századi Magyarországé. Az említett településen – bár ha telepet mondanánk, az jobban megfelelne a valóságnak – az egyik verőfényes ősz eleji napon megáll néhány autó. Jól öltözött városi emberek szállnak ki a kocsikból, szerszámokat és mindenféle rejtélyes dolgokat vesznek elő, majd szerelni kezdenek.
A házak homlokzatára a barkácsboltban kapható napelemes kerti lámpából kiemelt szolárpanelt csavaroznak, néhány kis teljesítményű izzó vagy LED-füzér kerül a belső falakra, egy akkumulátor a szoba sarkába, néhány vezeték, ami mindezeket öszszeköti, és egy család élete megváltozik: a szerény otthonba beköltözik a fény, méghozzá a hatalom és a szolgáltató jóindulatától függetlenül, ingyen. Lehet lekapcsolni, fölkapcsolni, este is világosban tanulni meg vacsorázni.
– Eddig féltem, most már nem félek – mondja egy négyévesforma kisfiú. Igen, a nagyon szegény emberek gyerekei is ugyanúgy félnek a sötétben, mint a mieink, vagy talán jobban, mert velük gyakrabban történnek ijesztő dolgok. – Mostantól jobb lesz – teszi hozzá a nagymama, aki lehetséges, hogy valójában inkább anya, de kevesebb a foga és több a ránca, mint mifelénk az ilyen korú anyáknak.
|
Egy országos léptékű Fényhozó program beindításához itt kellene úgy három-négyszázmillió forint
Joka Daróczi János filmje / YouTube |
A példa Ázsiából és Dél-Amerikából érkezett, és ez talán van akkora szégyen, mint hogy tíz- és százezrek élnek sötétben egy nemzetközi összevetésben gazdagnak és akár még sikeresnek is mondható európai országban. Indiában a Grameen Shakti projekt próbálja elvinni a legszegényebbekhez a fényt hasonlóan egyszerű, házilagos barkács színvonalú megoldásokkal – meg a szükséges tudást, illetve az ismeretátadás módját, amelynek nyomán sokkal több emberhez jut el a segítség, mint ahányan a Grameen Shaktival közvetlenül kapcsolatba kerülnek.
Dél-Amerikában és Afrikában a Liter Of Light aktivistái ásványvizes vagy üdítős műanyag palackokból fabrikálnak a tetőbe épített, prizma elven működő világító alkalmatosságokat a bádogvárosok sötétjében tengődőknek, tényleg fillérekért. Magyarország legelesettebb, igazi mélyszegénységben élő (jellemzően roma) polgárain pedig a Fényhozó program próbál segíteni. Daróczi Gábor, a Romaversitas Alapítvány igazgatója szerint most, az első körben csak eszközökkel: egy család önellátó napelemes világítási rendszerét négy-öt havi gyertyaszámla árából, nagyjából húszezer forintból lehet létrehozni, és a szisztéma karbantartás nélkül is éveken keresztül biztosítja az ingyenfényt.
De az álmok ennél sokkal többről szólnak. Egy népfőiskoláról, ahol bentlakásos tréningeken lehet megtanulni például a föld nélküli romatelepek népén segítő vertikális kertészetet, az önfoglalkoztatást segítő vállalkozási alapokat, az identitás és az önbecsülés megerősítését szolgáló tudnivalókat, meg „a demokráciát”. Daróczi Gábor valahogy úgy képzeli, hogy aki elvégez egy ilyen tanfolyamot, az utána a fejében a tudással, a kezében az eszközökkel, a zsebében a projekt otthoni beindításához szükséges minimális anyagi forrással megy haza, és családok tucatjainak adhatja tovább a megszerzett életismereteket. (Tényleg nem csak a világításról, hiszen például meleg vizet és fűtést szolgáltató sörkollektort – azaz sörösdobozokból épített légmelegítőt – sem sokkal bonyolultabb készíteni, mint napelemes fényforrást.)
Egy országos léptékű Fényhozó program beindításához kellene úgy három-négyszázmillió forint. (A NER-kompatibilis közgazdasági kategóriák kedvelőinek: ez körülbelül egy lelátó ára.) A haszna pedig – ha tényleg működik – felmérhetetlen lenne. A napelemes világítás felszereléséhez sem villanyszerelőre, sem hatósági engedélyre nincs szükség, és a rendszer ott is üzemel, ahová még egyáltalán nem ért el a vezetékes áram. Itthon „természetesen” esélytelen pénzt szerezni rá. A rezsi csökkentését elvben a szívén viselő kormányunk az ilyen low budget kezdeményezéseket nem támogatja, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program 160 oldalas ismertetőjében sem találni egyetlen olyan sort sem, amely arról szólna, hogyan juthat pénzhez egy civil szervezet, ha a sötétben élő szegényeken szeretne segíteni.
|
A számla és a büntetés befizetésére nem jut pénz
Joka Daróczi János filmje / YouTube |
A Fényhozók ezért külföldi magánalapítványokhoz pályázik – most úgy tűnik, hogy talán nem is teljesen reménytelenül –, addig pedig egy magánszemély nagylelkű adományából próbálja megtenni az első lépéseket, és abban reménykedik, hogy talán az EU a 2014–2020-as időszak támogatásainak elosztásánál azokra is gondol, akik nem egy önkormányzat, egy intézmény vagy egy cég nevében, hanem valóban civilként pályáznának.
Ha rosszat akarnánk nekik, azt is mondhatnánk: tipikus norvég alapos projektről van szó – ugyanakkor hosszas gondolkodás után se jutott eszünkbe egyetlen racionális érv sem, amely megmagyarázná, hogy miért ne finanszírozhatná maga a magyar állam a legnehezebb sorsú polgárai fényhez juttatását. Reményteli üzenetként most leginkább Daróczi Gábor bizakodását vihetjük magunkkal, meg néhány képkockát a YouTube-ra felkerült videóból: aki nem érti, hogy mit jelent a fény azoknak, akiknek nem jut elég belőle, nézze meg, ahogy a szolárlámpában csapdába ejtett napfény visszatükröződik a hunyorgáshoz szokott szemekben, és máris sokkal világosabban fog látni.
Joka Daróczi János filmjét itt lehet megnézni.
