galéria megtekintése

Minden irányba lőnek az új iPhone-okkal

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 24. számában
jelent meg.


Kriván Bence
Népszabadság

Minden irányban terjeszkedik az okostelefonok piacán az Apple: lefelé az iPhone 5C szerényebb, 8 GB-os memóriával kínált változatával, felfelé pedig a vadonatúj iPhone 6-os modellel próbálja csökkenteni a világelső Samsunggal szemben kialakult egyre jelentősebb hátrányát.

A legolcsóbb iPhone forgalmazását szokásuk szerint csak néhány kiemelt piacon kezdték meg az amerikaiak, így az eddigi legegyszerűbb, 16 GB-os tárkapacitással rendelkező 5C modellnél is fapadosabb változat első körben a kínai, az ausztrál, a brit, a francia és a német piacon érhető el.

Sokat viszont nem lehet spórolni vele, a kártyafüggetlen új modell csupán 60 euróval olcsóbb az ősszel debütált nagyobb testvérénél, így az európai piacra szabott 549 eurós ár mindent elsöprő vonzerejéről aligha lehet beszélni.

Az átszámítva 170 ezer forintos ár így is borsosnak tűnik, főképp ha azt nézzük, hogy ennyiért nálunk a nagyobb változatot is meg lehet vásárolni, vagyis nem érdemes útra kelni érte.

 

Kínában az Apple slankított az árazáson, ott már 474 eurónak megfelelő összegért hozzá lehet jutni az új okostelefonhoz, de a brit 511 eurót kitevő ár is vonzóbbnak tűnik a németnél.

A színes műanyag vázba öltöztetett iPhone 5C eladási statisztikájával eddig sem voltak elégedettek az Apple vezetői – pláne a részvényesek –, vélhetőleg az ár/érték arányt nem sikerült jól belőniük, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy tudásához mérten túl drágán adják a készüléket.

Az 5-ös széria olcsóbb készülékeivel nyugdíjaznánk az iPhone4-eket. Toru Hanai / Reuters

Iparági szakértők szerint azzal, hogy az Apple lefelé szorítja az 5-ös széria árait, valójában a korosodó 4-es család nyugdíjazását és a piacról történő kivonását készíti elő.

A gyenge keresletet az is magyarázza, hogy a vásárlók inkább rááldoztak még pár száz dollárt, hogy a csúcsmodellt, az erősebb processzorral, ujjlenyomat-azonosítóval és tűéles képeket készítő kamerával szerelt 5S-t vehessék a kezükbe.

Ahol a mobilszolgáltatók az új előfizetésért cserébe sem adnak árkedvezményt az iPhone-okhoz, ott szinte teljesen besült a fapados modell piaca. Az Apple befektetői sem az 5C 8 GB-s változatától várják a megváltást, fanyalgásukat jelzi, hogy a részvényárfolyam csupán egyetlen százalékkal araszolt feljebb a bejelentésre.

S hogy mekkorát fog ugrani vagy éppenséggel zuhanni a legújabb csúcsmodell, az iPhone 6 bemutatásakor, azt még csak találgatni lehet.

Az aktuális hőmérséklet, páratartalom és légnyomás kijelzése mint piacütő új szolgáltatás, meglehetősen szerény hozzáadott értéket képvisel

Az okostelefonról hivatalosan semmi konkrétat nem lehet tudni, ehhez képest jól értesült források részletekbe menő tájékoztatást adnak az interneten. A korábbi magas „találati arányuk” miatt azonban talán érdemes lehet hitelt adni a netes blogoknak.

Rájuk kell hagyatkozni, hiszen a telefon fejlesztőinek eddig nem sikerült „elveszíteniük” a tesztpéldányok egyikét sem, ahogy az már-már hagyomány volt az Apple-nél. Brian Marshall, az ISI Group elemzője szerint az eddigieknél nagyobb, 4,7 és 5,5 collos képátlójú kijelzőkkel dobja piacra az Apple a 6-ost, ami ezzel marokból tenyérméretűvé válik.

A szakértő szerint érdemes lesz várni még pár hónapot a második fél évre időzített startig, bár az felhasználói szemmel igencsak kérdésesnek tűnik, hogy az extra szolgáltatásként beharangozott beépített időjárás-állomás hány ember pénztárcáját nyitja meg automatikusan.

Az aktuális hőmérséklet, páratartalom és légnyomás kijelzése mint piacütő új szolgáltatás, meglehetősen szerény hozzáadott értéket képvisel, annál is inkább, mert ezen adatok számos, okostelefonra telepíthető alkalmazás révén most is elérhetők a tulajdonosok számára.

Mi több, a fő rivális, a Samsung ezeket a funkciókat már majd egy éve integrálta a Galaxy S4-es modelljébe. Marshall szerint a 2012-ben bemutatott iPhone 5-ös széria óta nem sok változott: a formavilágon minimális, a szolgáltatások terén forradalminak nem nevezhető átalakítások történtek.

Most azonban másképp lesz, hiszen a kijelzőméretben eddig a 4 collnál leragadt iPhone-ok látványos hízásnak indulnak, olyannyira, hogy már a nagy felülethez szokott androidos felhasználókat is át lehet majd csábítani az Apple-höz.

Az ISI Group felmérése szerint ugyanis meglehetős belterjesség jellemzi a 260 millió felhasználóval rendelkező iPhone-piacot: aki ilyet használ, az könnyen a rabjává válik, és vevő lesz a következő modellre is.

A régit újra cserélő iPhone-felhasználók aránya a negyedévenkénti 9-10 százalékról 14 százalékra ugorhat, és ez már befektetői szemmel is impozáns lehet. Arról egyelőre nincs hír, hogy mikor debütál az új csúcstelefon, azt viszont már tudni lehet, hogy a Foxconn és a Pegatron kínai gyáraiban már javában készülnek az összeszerelésre.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.