Dévaványa térségében évek óta hasonló nagyságrendű az állomány, ami azt mutatja, hogy továbbra is kedvezőek az életfeltételek a telelő túzokok számára. Ha azonban figyelembe vesszük a fiatal madarak évente történő gyarapodását, akkor az állománynak folyamatosan emelkedő tendenciát kellene mutatnia.
Ez valószínűleg azért nincs így, mert a fiatal példányok egy része Bihar térségébe megy el innen.
Ezt támasztják alá a korábbi gyűrűzések tapasztalatai is. Idén különösen jól keltek a túzokok számára legfontosabb téli táplálékot jelentő repcék, ez segíti a nagy madarak áttelelését. Ha vastagabb hótakaró képződik, akkor a repceföldek egy részét meg is tisztítják a nemzeti park szakemberei, hogy a madarak könnyebben hozzá tudjanak férni a táplálékhoz.
|
| Fotó: Kovács Attila / MTI |
A túzokok másik jelentős térségbeli élőhelyén, a Kis-Sárréten 62 példányt számoltak össze. Többségük Vésztő határában, a Földház-zugban tartózkodott. A Mezőgyán térségében élő 33 példányt pedig a határ túloldalán a Szalontai-gyepeken sikerült leltárba venni. A Csanádi pusztákon 35 madarat észleltekk. Öreg és fiatal kakasok, tojók és fiókák egyaránt vannak a csapatokban.
A repcetáblák ebben a térségben is szépen zöldellnek, s bőven vannak lucernatáblák és nyílt gyepterületek is, így megfelelőek a feltételek a túzokok átteleléséhez.
A Magyar Madártani Egyesület adatai szerint a túzok elterjedési területe Marokkótól az Amur torkolatvidékéig nyúlik. Az egykor összefüggő európai élőhely mára feldarabolódott. A faj Nyugat-Európa legtöbb országából - Spanyolország és Portugália kivételével - kipusztult. A Germán- és a Lengyel-alföld túzokállománya az elmúlt évtizedekben szinte teljesen felmorzsolódott. A század elején a Kárpát-medencében még összefüggő túzokpopuláció élt, az azóta eltelt időben azonban sok helyről eltűnt, vagy végnapjait éli. Ezek közé sorolható a Balaton melléki, a mezőföldi és a jászsági túzoknépesség.
Gyakorlatilag felmorzsolódott a Nagykunság, illetve Csongrád és Békés megyék déli részének állománya.
Napjainkban a tiszántúli és az észak-alföldi populációk további felaprózódása és elszigetelődése figyelhető meg. Az utóbbi évek felmérései szerint jelentős állományai csupán a Duna menti síkságon, Dévaványa környékén, a Bihari-síkon és a Hortobágy térségében maradtak fenn.
A Kárpát-medencében a századfordulón legkevesebb 12 ezer túzok élt. A trianoni határokon belüli állomány létszáma mintegy 8 ezer lehetett, amely a II. világháborúig gyakorlatilag nem változott. 1936-ban 7 600, 1941-ben 8 557 példányt számoltak. A háborút követően csak 1969-ben indult meg a rendszeres felmérés. Ekkor 2765, az 1970-es években pedig 3000-3600 példányt számoltak. A drasztikus állománycsökkenés az 1980-as évek első felében volt. 1981-től 3 000 alá, 1986-tól 2 000 alá csökkent az összlétszám. Az 1989-es számlálási adatok 1392 madárról adnak számot. A Túzok Munkacsoport által az utóbbi években végzett téli és tavaszi szinkronszámlálások alapján Magyarország túzokállománya 1400-1500 példányra tehető.
