A Csang'e–3 még ma is működik. Az 1976-ban indított Luna–24 szovjet szonda óta a Csang'e–3 volt az első, amely sima leszállást hajtott végre a Hold felszínén, míg a Jütu rover az első ilyen űreszköz a munkáját 1973-ban megkezdő szovjet Lunohod–2 után.
A további holdszondákat viszont nehéz sorra venni anélkül, hogy az emberes űrprogramra ki ne térnénk, a szondák feladatai ugyanis arra mutatnak, hogy Kínában már megkezdődött az emberes holdra szállás előkészítése. Az új évezred beköszöntével kipróbált kínai űrhajó, a 2011 óta a Föld körül keringő Tienkung–1 űrállomás, továbbá az építés alatt lévő Tiencsou teherszállító űrhajó első ránézésre egészen hasonlít a szovjet-orosz Szojuz űrhajókhoz, a Szaljut űrállomásokhoz, és a végül nem rendszeresített, bár átalakítva modulként továbbra is használt szovjet FGB szállító-ellátó űrhajóhoz. Természetesen, ez nem véletlen, az oroszok és a kínaiak között szoros volt az együttműködés a kínai űrtervek megvalósítása során.
Jang Li-vej személyében a 2003-ban fellőtt Sencsou–5 űrhajó fedélzetén indult az első kínai ember az űrbe. Akkor
a legtöbben arra számítottak, hogy onnan kezdve évente több űrhajót is felbocsátanak, hogy tudományos kísérleteket végezzenek az űrben. Erre azonban nem került sor, úgy tűnik, a megfontolva haladás jellemző a kínai űrprogramra. Két évvel később indult a Sencsou–6, immár két emberrel a fedélzetén, míg az első űrséta végrehajtására, a háromfős Sencsou–7 indítására 2008-ig kellett várni.
2011. szeptember 29-én állt pályára a Tienkung–1 kísérleti űrállomás. Néhány héttel később legénység nélkül elindult a Sencsou–8, ami sikeresen, önműködően kapcsolódott az állomáshoz. A következő években egy-egy legénység dolgozott rövid ideig a fedélzeten: a Sencsou–9 és –10 űrhajósainak elsődleges feladata a súlytalanság emberre gyakorolt hatásainak megismerése, valamint az űrállomás rendszereinek kipróbálása volt.
A Hszinhua hírügynökség február 28-i jelentése szerint 2016 harmadik negyedévében várható a második kínai űrállomás, a Tienkung–2 indítása. Sikeres pályára állása esetén várhatóan még az idén meglátogatja azt a Sencsou–11 űrhajó kétfős legénysége. Ha tudják tartani az ütemtervet, 2017 első felében első útjára indulhat az űrállomáshoz dokkoló Tiencsou–1 teherűrhajó, bár indításáig még be kell fejezni a Hosszú Menetelés–7 hordozórakéta fejlesztését, ami az űrbe juttatná.
Az űrállomás-technológia tesztelését követően, 2018-ban kezdődhet meg az első kínai modulűrállomás kiépítése (ez az orosz Mirhez vagy a nemzetközi űrállomáshoz hasonlóan modulrendszerű felépítésű). Az űreszköz egy alapmodulból és két tudományos kísérletekre szánt egységből állna, az ellátást a Sencsou űrhajó és a Tiencsou teherűrhajó biztosítaná. Teljes üzembe helyezését 2022-re tervezik.
Külön érdekesség mindemellett, hogy jelenleg a már kiterjesztett programmal is 2024-ig üzemeltetni tervezett nemzetközi űrállomásban érdekelt partnerek közül egyedül Oroszország gondolkodik középtávon saját űrállomás megépítésében. Sem az USA, sem az Európai Űrügynökség nem tervez ilyesmit. Kína mindenesetre meghirdette, hogy nemzetközi együttműködés keretében szívesen fogad külföldi űrhajósokat is a saját űrállomásán.
Már közel két évtizede dédelgeti a kínai kormány azt a tervet, hogy embert küldjön a Holdra. Ehhez megfelelő űrhajóra, holdkompra és hordozórakétára van szükség. Sőt az 1969–1972 közötti emberes holdprogramtól eltérően a Holdra mint nyersanyagforrásra is tekintenek, azaz a holdprogramot gazdasági szempontokból is igyekeznek alátámasztani. Ennek legismertebb lehetősége a hármas tömegszámú hélium bányászata. Az atommaghasadásra épülő nukleáris reaktoroknál akár nagyságrendekkel több energiát képes ugyanis termelni a fúziós erőmű. A legnagyobb kísérleti fúziós erőmű a Franciaországban épülő ITER, amely várhatóan a harmincas évek elején kezdi meg üzemszerű működését, de az első, ipari szinten energiát termelő erőmű megépítésére valószínűleg még legalább 50 évet kell várnunk. Az ITER-programban Kína is szerepet vállalt, miközben saját, ezzel kapcsolatos kísérleteket is folytat. Ha a hélium-3 jó választásnak bizonyul, kis földi előfordulási gyakorisága miatt talán gazdaságilag is megéri majd a holdi kitermelés.
A kínaiak tehát komolyan gondolják az emberes holdra szállást, s ennek előkészítésén már ma is dolgoznak. A Csang'e–3 sikerét követően bejelentették a Csang'e–4 indítását is, amely szintén egy rovert juttatna a Hold felszínére. Ezúttal azonban a Holdnak a Földről sosem látható oldalán történne a leszállás, így egy a kapcsolattartást biztosító relészondára is szükség lesz. A relészondát 2018-ban indítanák, sikeres megérkezte esetén startolna a Csang'e–4. A Csang'e–3 és a –4 leszállóplatformjainak mérete jelentős hasonlóságot mutat az Apollo űrhajók holdkompjainak alsó részével. Így a nagyméretű űreszközök biztos leszállítása hamarosan már kipróbált eljárásnak minősülhet.
A Csang'e–5 feladata már a mintahozatal lesz. Indítása a húszas évek elején várható. A szovjet mintahozó küldetésekkel ellentétben (ahol a kőzetmintát közvetlenül a Földre indították a Hold felszínéről) a mintavétel után a szonda Hold körüli pályán dokkolna a visszatérő űreszközhöz. Ezt a konfigurációt eddig egyedül az Apollo-programban hajtották végre. A leszállóegység tehát valóban holdkompként működne.
A keringőegységet, vagyis egy emberes holdprogram lehetséges „parancsnoki kabinját" és műszaki egységét pedig – különösebb előzetes bejelentés nélkül – már ki is próbálták. 2014. október 23-án indult ugyanis a Hold megkerülésére a Csang'e–5T1 szonda. A Sencsou űrhajó parancsnoki kabinjára emlékeztető szonda sikeresen lefényképezte a Hold túloldalát, műszaki egységével tesztelték egyben a mintahozatalhoz szükséges relészondát is, majd a visszatérő kabin a terveknek megfelelően hajtott végre sima leszállást Belső-Mongólia területén.
Oroszország és az Európai Űrügynökség is rendelkezik emberes holdra szállási tervekkel, ugyanakkor még egyikük sem lépett határozottan a megvalósítás ösvényére. Az Egyesült Államok közvetlenül a Marsra szeretne eljutni, noha előtte még egy kisbolygó emberes meglátogatása sem kizárt, ugyanakkor a program ütemezése a jelenlegi költségvetési támogatás mellett akadozhat. Éppen ezért ma valóban nem az tűnik a nehezebben megválaszolható kérdésnek, hogy melyik ország, melyik évtizedben küld (újra) először embert a Holdra. Sokkal inkább az, hogy tévén vagy interneten követjük-e majd az eseményeket.
