Ebből kiderül, hogy a heteken keresztül rendszeres UV-sugárzásnak kitett rágcsálók sokkal több endorfint termelnek, mint a sugárzásból nem részesült társaik. Az endorfinról tudjuk, hogy egyfajta testünkben keletkező „boldogsághormon”, hiszen csökkenti a fájdalomérzést, és akár eufórikus érzést is képes kiváltani. Az UV-sugárzásról tudjuk, hogy különféle folyamatokat képes elindítani a bőrben. Hatására keletkezik például a propiomelanokortin (POMC) nevű fehérje, amely az anyagcsere-folyamatokban többféle ingerületátvivő anyag kezdeti stádiuma.
Ezek közé tartozik egy olyan hormon, amelynek hatására a bőr termelni kezdi az UV-sugarak elleni védelemben fontos szerepet játszó melanin nevű festékanyagot. A béta-endorfin szintén a POMC-ből képződik, amely ugyanúgy azokhoz a receptorokhoz kötődik a szervezetben, mint a heroin, illetve ópium. A kutatók arra voltak kíváncsiak, vajon az UV-sugárzás a béta-endorfin szintjét a bőrön túl vajon a vérben ismegváltoztatja-e, ami valódi függőséget alakíthat ki.
Emiatt hátukon leborotvált egereket hat héten keresztül a hét öt napján keresztül UV-sugárzásnak tettek ki. Az állatok barnulásnak megfelelő, de a leégést előidézőnél kisebb dózist kaptak, ami ahhoz hasonló, mint amikor egy világos bőrű ember floridai körülmények között húsz percre, fél órára kifekszik a napra. Egy hét után az egerek vérében megemelkedett a béta-endorfin szintje. A kísérletbe vont rágcsálók fájdalomtűrő képessége is jelentősen nőtt. Emellett feltartották merevvé vált farkukat, amely szintén jellemző az opiátszármazékokat kapott egerek viselkedésére.
Azoknál az egereknél viszont, amelyek a hatodik hét végén egy opiátreceptort blokkoló gyógyszert kaptak, hiánytünetek jelentkeztek, az állatok reszketni kezdtek, és a foguk vacogott. Emellett kerülni kezdték a ketrecben azt a helyet, ahol ezt a szert beadták nekik. Voltak olyan, genetikailag módosított egerek is, amelyeknek a szervezete endorfint alig vagy egyáltalán nem képest termelni. Ezek teljesen másképp reagáltak az UV-sugarakra: nem lettek érzéketlenebbek a fájdalomra, de elvonási tüneteket sem mutattak.
A kutatókat láthatóan meglepte az a tény, hogy az állatok mennyire függővé válhatnak az élettanilag veszélyes sugárzástól. A feltehetőleg az evolúció során kialakult addiktív hatás vélhetően a D-vitamin-szükséglettel van összefüggésben. Tudvalevő ugyanis, hogy az egészséges csontozathoz elengedhetetlen vitamin termelődése a napsugárzással van összefüggésben. Manapság ugyanakkor sokkal biztonságosabb módjai is léteznek a D-vitamin pótlásának, mint a fékevesztett napozás, ezért ezt sokkal célszerűbb elkerülni.
David Fisher szerint a kutatás eredményei segíthetnek szabályozni örökletes vágyunk kielégítését, amely ezek szerint tudatos erőfeszítéssel sokkal inkább vezethet eredményre, mintsem a napfényről való lemondás hirtelen elhatározásával. Brit szakértők ugyanakkor óvatosságra intenek a kísérlet értékelését illetően, mondván, az eredendően éjszakai életet élő egerek óvakodnak a napfénytől, ezért nem biztos, hogy a segítségükkel kapott eredményekből egyszerű következtetéseket lehet levonni az emberekre.
A szerzők ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, valószínűtlen, hogy az evolúció olyan jellemző vonást fejlesztett volna ki, amely csökkentené a túlélés lehetőségét, inkább az tűnik biztosnak, hogy ennek a tulajdonságnak valami haszna van. Skandináv adatok is arra utalnak, hogy a megnövelt napfény csökkenti a bármely okból bekövetkező halálozást. Kutatásaink arra is rámutattak, hogy a napfény csökkenti a vérnyomást, ami általánosságban ugyancsak egészségnövelő tényező.
