A ma már az UNESCO világörökségéhez tartozó vonalakat az elmúlt száz évben élénk fantáziájú kutatók látták már a Titicaca-tó térképének, – ez a magyar Zelkó Zoltán elmélete –, a talaj mélyén lévő vízforrások jelzőrendszerének, földönkívülieknek épült leszállópályának, energiamátrixnak is.
Talán a leghíresebb tudományos elméletet – a vonalak megőrzéséért sokat tevő és némi iróniával „lady of the lines”- ként „vonalak nagyasszonyaként” is emlegetett – német Maria Reiche publikálta 1949-ben.
|
| Zarándokút vagy egyszerű ábrakészítés – német–brit vita a vonalakról |
Szerinte az ábrák hatalmas csillagászati megfigyelőhelyként és naptárként értelmezendők. Mára úgy tűnik, ez az elmélet sem állta ki a tudományosság próbáját. (Egyébként éppen Reiche elméletének kritikája miatt kellett a fiatal brit Clive Ruggles-nak 1984-ben elhagynia a Nazcafennsíkot.)
Ma annyit lehet biztosan tudni, hogy a fantasztikus ábrákat az Andok lejtői és a Csendes-óceán közti fennsík mintegy 500 négyzetkilométernyi sivatagos területén a nazca indiánok vájták a talajba nagyjából Kr. e. 700 és Kr. után 100 között.
A készítés technikája tulajdonképpen egyszerű volt, a cölöpök és zsinórok segítségével kitűzött ábra vagy vonal mentén felszedték és félrerakták a vörösesfekete öklömnyi köveket, hogy előtűnjön a sárga altalaj. A környéken előkerült régészeti leletek egy letelepedett életmódot folytató népről árulkodnak, akiknél gyakori volt a koponyatorzítás, és akik a legyőzöttekkel igen kegyetlenül bántak: az ábrázolások tanúsága szerint a fejtrófeák gyűjtése fontos, a személyes hatalmat jelző szokás lehetett.
Mindeddig azonban semmi olyan tárgyi emlék nem került elő, amit közvetlen összefüggésbe lehetne hozni az ábrákkal. Mi motiválta a nazca indiánokat az ábrák elkészítésére?
A Német Régészeti Intézet projektjének munkatársai a fennsík több pontján talajmintákat vettek, hogy megértsék, miért választották a föld egyik legszárazabb pontját az indiánok lakóhelyül. A mélyebb rétegek talajmintáiban meglepetésre nedvesebb talajviszonyokat jelző maradványokat találtak, csigaházat, valamint citrusfélék, manióka, tök, kukorica pollenjét, és arra a megállapításra jutottak, hogy Kr. előtt 2000-ig sokkal nedvesebb klíma uralkodott, az öntözéses gazdálkodás pedig elegendő élelemmel látta el a nazcákat.
Elméletük szerint a terjedő szárazság miatti kétségbeesés vitte rá az itt élőket a rituális ábrák készítésére, hogy azokon végigzarándokolva nyerjék el isteneik jóindulatát.
A német PM Magazin januári számában nyilatkozó Markus Reindel beszámolt arról, hogy egy általa „áldozati platformnak” nevezett templomféleséget is talált az egyik ábra mentén, tengerimalac, rák és tüskés osztriga maradványaival. Az óceánból származó kagyló itt nem él meg, de az Andok népei között mindig is fontos termékenységi szimbólum volt.
A brit kutatók viszont kételkednek abban, hogy a vonalak elsősorban zarándoklatok céljára készültek volna. Szerintük kevés jel utal arra, hogy a vonalakon nagyobb tömegű ember, esetleg állatokat hajtva, többször végigment volna. Clive Ruggles, aki kollégáival egy új, eddig ismeretlen, labirintusszerű vonalat is felfedezett gyalogos expedíciója során, a Bristoli Egyetem lapjában inkább azt valószínűsítette, hogy az ábrák készítésének folyamata volt a fontos a nazcák számára, nem pedig utólagos fizikai használatuk.
Ruggles saját honlapján az általa most részletesen feltérképezett és ismertetett új ábráról szólva megjegyzi: „az volt az érzésem, hogy 1500 éve én vagyok az első ember, aki végigsétált rajta”.
