Gigantikus szuperbuborékot fotóztak a Tejút szomszédságában
Ötven évvel ezelőtt fedezték fel, és noha a tudományos magyarázat azóta is várat magára, most már legalább fénykép is bizonyítja a Huroknak nevezett rejtélyes jelenség létezését. Az Európai Űrügynökség (ESA) Planck műholdjának egy körszerű képződményt sikerült lefotóznia, amely az égbolt harmadát teszi ki.
Az ESA közleménye szerint vélhetően egy gömbszerű alakzatról van szó, amely százfokos átmérőjével galaxisunk legnagyobb képződményei közé tartozik (ha szabad szemmel láthatnánk, az átmérője kétszáz teliholdnak felelne meg). Feltéve, hogy egyáltalán a Tejúton belül van. A valós méreteit is csak találgatják, mivel a csillagászok eddig nem tudták pontosan megmérni a távolságát – a buborék közepe valahol 400 és 25 ezer fényév közötti távolságban lehet (galaxisunk átmérője százezer fényév).
A titokzatos struktúrát több különböző hullámhosszon detektálták (rádió-, gamma- és mikrohullámú sugárzást is észleltek). A Planck szonda mikrohullámon figyelte meg a jelenséget, ami a galaxisunk mágneses mezője által felgyorsított elektronokból származik.
A Hurok 1 jelzésű alakzat leginkább a Föld északi féltekéjéről látható – a felvételen sárga félívként. A képződmény a déli féltekén is folytatódik, immár lila sávként. A felvételen vízszintesen látható világoskék sáv a Tejútrendszer fősíkja.
|
| Fotó: ESA and the Planck Collaboration |
A legnépszerűbb elmélet szerint a Hurok a Tejútrendszer „közelében” található, és vélhetően a Skorpió-Kentaur csillaghalmazzal állhat kapcsolatban. Feltételezik, hogy egy 10 millió éve aktív csillagkeletkezési régióban jöhetett létre. Az is lehet, hogy a buborék egy szupernóva maradványa, amelyet a Skorpió-Kentaur halmazban történt robbanás fújt fel ekkorára. Az ESA szerint utóbbi esetben a jelenségnek „nagyobb a füstje, mint a lángja”, hiszen a felrobbant csillag már régen elenyészett.
Szupernóva
A nagy tömegű csillagok – kiváltképp a Skorpió-Kentaur halmazt alkotó O- és B-osztályú napok – rendkívül gyorsan elégetik nukleáris fűtőanyagukat, így alig pár millió évig élnek, mielőtt felrobbannak. Ezek az óriási szupernóvák olyan erős lökéshullámokat bocsátanak ki a kataklizma során, hogy gigantikus buborékká fújják szét a ledobott gázhéjukat. Ezek a jelenségek olyan nagy energiával zajlanak, hogy gyakorlatilag összenyomják a szomszédos galaxisok mágneses terét, e kölcsönhatás által a szupernóvából érkező elektronok felgyorsulnak, a képen is látható mikrohullámú sugárzást keltve.
A Hurok méretei alapján gyanítható, hogy egy összetett szuperbuborékról van szó, amit több szupernóva-robbanás idézett elő.
Az ESA csillagászai ugyanakkor több lehetőséget mérlegelnek, így azt sem zárják ki, hogy a buborék messzebb van a galaxisunktól – ez esetben a Tejút közepében lévő óriási fekete lyukból származó kilökődés fújhatta ekkorára a gázfelhőt.
