galéria megtekintése

A Jobbik frakciója kizárta Novák Elődöt

14 komment


Czene Gábor

A Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja kizárta Novák Elődöt, aki visszaadja mandátumát. Kérdésünkre Novák azt mondta, továbbra is azért dolgozik, hogy ne következzen be pártszakadás.

A közelmúltban Vona Gábor pártelnök bejelentette, hogy a Jobbik kongresszusán megvétózza – többek között – Novák Előd alelnöki indulását. Novák nem pusztán alelnöki tisztségét vesztette el, hanem a parlamenti frakcióban tartott mostani bizalmi szavazás nyomán képviselői mandátumát is.

Novák Előd magára maradt
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Mirkóczki Ádám szóvivő tájékoztatása szerint a frakció 18 igen és 4 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett támogatta Novák Előd kizárását. A szavazás titkos volt.

 

Kérdésünkre Novák Előd közölte: bár egyesek mindent megtesznek a pártszakadásért, ő továbbra is azért dolgozik, hogy ez ne következzen be. Ennél bővebben nem akart nyilatkozni. Elmondta, hogy Facebook-bejegyzésében minden leírt. Itt a teljes szöveg:

„Életem legfájóbb döntését meghozva, eskümhöz hűen visszaadom képviselői mandátumomat, mivel Vona Gábor ma tájékoztatott, hogy kezdeményezésére az új pártelnökség felszólít engem a lemondásra. Bár a sajnos ki nem tárgyalt programvitákat szabad akaratomból lezártnak nyilvánítottam a kongresszus után, és a Jobbik új elnökségét legitimként elfogadva kívántam nekik sok sikert a következő két évre, de Vona Gábor szükségét érezte, hogy a frakcióból is kizárasson, amit ma számomra meglepetésszerűen keresztül is vitt, miután ennek érdekében egyesével megkereste a frakció tagjait. Inkorrektnek érzem a tisztújítás után előállni egy ilyen durva szankcióval, mely nem szerepelt „választási ígéreteiben”, sőt úgy választtatta meg magát, hogy látszólag csak más feladatot szán nekem. Köszönöm a tagság markáns kiállását, hiszen a jelöltállítás eredménye alapján bent lennék az elnökségben is egy „szabadversenyes” választáson. Köszönöm az állampolgárok és a Jobbik korábbi testületeinek a bizalmát, mely által 6 évig honatya lehettem, mely megbízatásban igyekeztem lelkiismeretesen, szorgalmasan helytállni.

Bár Vona Gábor kritizálta és megkérdőjelezte alelnökjelölti programomat, de tételesen nem tudja cáfolni senki annak állításait; fenntartom, hogy e tagságnak írt alelnökjelölti szándéknyilatkozatomnak sajnos minden mondata helytálló, azok valóságtartalmáért vállalom a felelősséget (a szándéknyilatkozatomról „hírt” adó hazugságokért viszont nem), érzelmeimet kordában tartva, de elveinkhez ragaszkodva írtam, szégyellni nem nekem kell érte magamat, az én lelkiismeretem tiszta. Örültem volna, ha az elnökségben tudom folytatni ezeket a konstruktív vitákat, de Vona Gábor kiszorította onnan azokat, érvek helyett erővel.

Nemcsak új szavazókat kell megnyerni, hanem a régieket is meg kell őrizni – ennek jegyében készültem folytatni képviselői munkámat a tisztújítás után, illetve a Jobbik programjában a magyarság legsúlyosabb problémájaként definiált demográfia szakpolitikusaként dolgoztam volna tovább, de ezután nem tehetem, s bár teljes kiszorításomat s annak módját inkorrektnek, etikátlannak tartom, azt eskümhöz hűen elfogadom, ahogy azt korábban eddig sajnos nem tette meg más visszahívás esetén. Számomra a Jobbik sokkal több, mint egy párt vagy akár mozgalom: saját gyermekemnek tekintem, ezután is. Alapvető erkölcsi kötelességemnek tartom, hogy ne hagyjam el, hanem legjobb tudásommal, erőmmel segítsem fejlődését, s erre buzdítom a rendkívül nehéz helyzetbe hozott Dúró Dórát és tagtársaimat is, még ha egyes pártvezetők szeretnék is, hogy elhagyják a pártot a kritikusok. A Jobbik első alapszervezetének alapítójaként, egyelőre még az Országos Elnökség által megválasztott választókerületi elnökként tovább folytatom munkámat a XI. kerületben, s ha ki nem zárnak, egyszerű tagként, aktivistaként szeretnék tovább dolgozni a gyermekemnek tekintett Jobbikért. Ami a magánéletemet illeti: több időm lesz családomra, egészségemre, tanulásra, s valamilyen vállalkozás indításán is gondolkodom.

Így sajnos hiába ajánlottam fel egy évi jövedelmemet is, hogy abból létrejöhessen mozgalmunk egy hiánypótló jótékonysági intézménye, amit az elnökségben hiába próbáltam elérni hosszú évek során. A teljes 2017. évi tiszteletdíjamat e célra ajánlottam fel; az idei év az intézmény előkészítése lett volna, illetve most nyáron amúgy sem kaptam volna tiszteletdíjat az önkéntes tartalékos honvédségi alapkiképzésre és esetleges határvédelemre való bevonulásom (így mandátumom egy-két hónapos, nyári felfüggesztése) miatt, amit szintén fontosnak tartok, mert így tudjuk hitelesen szorgalmazni az önkéntes honvédségi alapkiképzés és a tartalékos rendszer kibővítését, ha – magam is vállalva a haza védelmét – jó példával járunk elől (ahogy a politikusi álláshalmozás és a mentelmi jog terén is, önkorlátozással élve, még ha emiatt akadtak is haragosaim párton belül is). Szebb jövőt!”

Novák Előd felesége, a szintén jobbikos parlamenti képviselő Dúró Dóra így reagált a Facebookon: „Ha az embert bántják, fáj. Ha azt bántják, akire mindenkinél jobban felnézek, elviselhetetlen.”

Lapunknak Dúró Dóra csak annyit mondott: megértésünket kéri, de a kialakult helyzetre tekintettel egyelőre nem szeretne ennél többet nyilatkozni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.