galéria megtekintése

Lámpaoltás a Microsoftnál – egérúttal

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 14. számában
jelent meg.


Hargitai Miklós
Népszabadság

A Microsoft már lépett, a világ azonban csak mostanában szembesül a változással, 12 év után véget ért az egyik legsikeresebb szoftver, a Windows XP gyártói támogatása.

Az XP nemcsak a Microsoft leghosszabb piaci karrierű terméke, hanem az államigazgatások legelterjedtebben használt számítógépes platformja is, amelyre rengeteg egyedi fejlesztésű adminisztrációs alkalmazás épül, a sufnituning szintű megoldásoktól a professzionális programokig, és ezeket sokkal nehezebb egyik napról a másikra lecserélni, mint egy operációs rendszert.

-
AFP

Bár a gyártó legalább egy éve intenzíven kommunikálja, hogy az XP-nél elérkezett a lámpaoltás, úgy tűnik, hogy az átállást a legfejlettebb államokban is sokan átaludták. Erre utal, hogy a hírek szerint Hollandia és Nagy-Britannia is (forintban számolva) milliárdos értékű megállapodást kötött a Microsofttal, amelynek fejében a szerződéses partnerek továbbra is megkapják ugyanazt a terméktámogatást (nemcsak az XP-re, hanem a csatlakozó termékekre, tehát a vírusvédelmi Security Essentialsre és a webböngésző Internet Explorer 8-ra is), amit eddig, vagyis hozzájutnak egy 12 hónapos egérúthoz, amíg egy új platformra – vélhetőleg a Windows 7-re – elkészülnek az új alkalmazások.

 

A hasonló kivételezésben nem részesülő magánfelhasználók kedvéért érdemes megjegyezni: az XP természetesen továbbra is működik, de biztonsági frissítések már nem érkeznek hozzá, és a Security Essentials vírusadatbázisa sem sokáig frissül már, vagyis az XP biztonsági szempontból kockázatosabb lesz, mint eddig. Arról viszont nincs szó, hogy használhatatlanná válna, továbbra is lesznek például olyan ingyenes vírusvédelmi programok, amelyek teljes körű szolgáltatást nyújtanak az XP-s gépek számára.

A váltás kapcsán sokan megkérdezik – a Microsoft megfelelő fórumain is –, hogy miért kell lecserélni egy bevált, a mai kor igényeit is kielégítő programot. A hivatalos válasz az, hogy az XP a számítástechnika időszámítását tekintve őskövületnek számít – például még bőven a Facebook és a Skype előtti időkben készült, rengeteg olyan fontos alkalmazás és szolgáltatás van, amivel nem (vagy nem optimálisan) működik együtt. Ritkábban hangsúlyozzák, de az élettartam-marketingnek is szerepe van a cserében: az XP többszörösen túlélte önmagát – időközben megjelent a Vista, a W7, a W8 és a W8.1 is –, és az összes utód forgalmát visszafogja, hogy az emberek még mindig a kis helyigényű, egyszerű kezelésű XP-t keresik.

A Microsoft valójában nem is az otthoni, hanem inkább a vállalati és a közületi felhasználókat igyekszik lépéskényszerbe hozni, a cél pedig egyértelműen az, hogy a legújabb Windowst futtató asztali és mobilgépek, illetve telefonok felé tereljék őket. A W8 (illetve 8.1), illetve az ahhoz kapcsolódó Office-generáció forgalmának felfuttatásáért a Microsoft egészen unortodox lépéseket is bevállal: ilyen például az Office for iPad (vagyis az Apple operációs rendszerére szánt Microsoft irodai programcsomag) elkészítése, aminek sokan nem látták az értelmét – csakhogy a szoftver napokkal a megjelenése után a legnépszerűbb termékké vált az Apple alkalmazásboltjában, és pillanatok alatt több mint 12 millió példány fogyott belőle.

A magyarázat talán annyi, hogy sem az iPadekhez, sem az androidos tabletekhez nincs az Office-hoz mérhető tudású és vállalati elterjedtségű komplex irodai megoldáskészlet (itt alapvetően a Wordről, az Excelről és a Power Pointról van szó), a W8-as tabletekből viszont egyelőre túl kevés fogy ahhoz, hogy az Office-nak igazi piacot jelenthessenek. IPadből viszont már több mint 200 millió van forgalomban, ráadásul egy progresszív és fizetőképes réteg kezében – pont azok használják, akiket a Microsoft is nagyon szívesen elérne.

Az Office for iPad alapverziója ingyenes, ezzel azonban csak megnyitni és olvasni lehet a dokumentumokat – a szerkesztéshez, illetve új dokumentumok készítéséhez valamilyen élő Office-licenc vagy -előfizetés kell. A jelek szerint tehát a Microsoft elsősorban azokra céloz, akik mobilgépként iPadet, a munkahelyen (vagy az iskolában) viszont Windowst használnak – meg azokra, akik az ingyenes kipróbálás után akár fizetnének is azért, hogy teljes jogú Office-júzerek legyenek. Arra, hogy ebből a körből napok alatt lehalásszák az iPad-felhasználók tizedét, talán még ők sem számítottak, azt viszont a jelek szerint jól látják, hogy megfelelő üzletpolitikával olyanokat is be lehet vonni a W8/Office-felhasználók közé, akik eddig tökéletes megelégedésben használtak valami egészen mást, és eszükben sem volt maguktól váltani.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.