galéria megtekintése

Irhabundában és divatos lábszárvédőben csapatott Ötzi, a legvagányabb ősember

4 komment

NOL

A rézkori "jégember" lazán lenyilazott egy barnamedvét, megnyúzott pár kecskét meg bárányt, és olyan ruhatárat rittyentett magának, hogy a legmenőbb párizsi divatházak is megirigyelnék. Hát csoda, hogy agyonverték?

Bőrruhákban és kiegészítőkben halt meg Ötzi, az 5300 éves tiroli ősember - derítette ki a múmián végzett DNS-kutatás.

A régészek szerint Ötzi halálát egy hátába fúródott nyílvessző okozta 45 éves korában. Halála után az ősember azonnal megfagyhatott, ennek köszönhetően a mumifikálódott holttest - amit 1991-ben találtak meg az Alpokban - meglepően jó állapotban maradt meg.  

 

Ötzit eddig nem túl sikeres emberként ismertük: halála előtt kétszer is megtámadták: megkéselték, lenyilazták, aztán még le is ütötték. Haláltusája sokáig tarthatott, végül elvérzett.

Az viszont csak most derült ki, hogy a vadásznak mennyire vagány ruhatára volt.

Niall O'Sullivan, az Institute for Mummies (Múmiák Intézete) kutatója és csapata mikroszkóppal vizsgálta meg Ötzi öltözékének darabkáit, köztük egy szőrmesapkát, egy tegezt, egy bőrkabátot, egy ágyékkötőt, növényekből szőtt cipőt és lábszárvédőt. A mintákat mitokondriális DNS-vizsgálatnak is alávetették.  A kutatók meglepetésére 5 féle állatfajt azonosítottak, köztük háziasított fajokat is.

A sapka például egy barnamedve bundájából, a tegez pedig gímszarvasbőrből készült, ami önmagában is elég vagány, főleg, ha azt vesszük, hogy az alig 30 kilós, 160 centi magas vadász egy nála tízszer nehezebb medvét teríthetett le.

Azért a háziasított kecske- és juhszőrből összefércelt irhabundája is elég laza volt, de talán a lábtyűje a legmenőbb, ami ugyanis ugyanolyan fajta kecskebőrből készült, mint amit a mai párizsi divatházak is favorizálnak.

Még az is lehet, hogy Ötzi divatot teremtett, hiszen ugyanilyen bőrből készítettek lábszárvédőket 4500 éve is Svájcban - derül ki a Scientific Reports hasábjain megjelent tanulmányban, amit a PhysOrg szemlézett.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.