„Az egész vízügyi ágazat a pofozógép szerepét játszotta”

– Nincs elég vizünk?

– De van, méghozzá jó minőségű, csakhogy nem vonhatjuk ki magunkat a klímaváltozás és a klímaingadozás következtében fellépő hidrológiai folyamatok alól, melyek az egész térség vízháztartását megváltoztathatják. A globális modellek szerint a jövőben a nedves területek még nedvesebbek, a szárazak még aszályosabbak lesznek. Huszonöt éven belül meg kell duplázni a Föld élelmiszer-termelését, ahhoz pedig öntözni kell. Jelenleg a világ termőterületének 14 százalékát öntözik, és itt termelik meg az élelmiszerek negyven százalékát.

– Az utóbbi évtizedekben Magyarországon a vízkérdésre mindig valamilyen katasztrófa kapcsán, vagyis tűzoltásképpen vetült fény.

– A cinikusabb hidrológusok ilyenkor azt szokták mondani, hogy az árvizek valószínűségi eloszlása exponenciális eloszlást követ, és véletlenül az ezekre fordított pénzeké is ugyanezt követi, némi késéssel. Magyarán árvizek után, ugyan szintén késve, de pénzeket pumpálnak a területre. A politikusok rövid távra terveznek, miközben a vízügyben 30–50–100 évekkel számolnak. Amikor aztán csökken a veszélyhelyzet, apad a hajlandóság is a megoldásra. Csakhogy úgy tűnik, az ilyen haváriák gyakoribbak lesznek...

– Amikhez tudományos válaszok kellenek. Csakhogy nem ismerek olyan tudományágat hazánkban, ahol a diszciplína háttérintézményének számító, nemzetközileg is kivételes hírnévnek örvendő tudományos központot úgy „szántották volna be”, ahogy a ­VITUKI-t.

– Jómagam harminc évig külföldön dolgoztam, de én is a VITUKI „terméke” vagyok. A történet elborzasztó. Ami történt, nem hiba – bűn volt. Európa legnagyobb, hihetetlen kapcsolatrendszerrel rendelkező és kiemelkedő színvonalú vízügyi kutatóintézetét tették a földdel egyenlővé. A legnagyobb baj, hogy az ott dolgozók zöme vagy nyugdíjba ment, vagy külföldre.

– A VITUKI legnagyobb „vétke” az volt, hogy rávetült a vízlépcső árnya.

– Az egész vízügyi ágazat a pofozógép szerepét játszotta, és sajnos egy-két kivételtől eltekintve ebbe még bele is szaladt.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

– Mit ért ez alatt?

– Úgy éreztem, hogy egyrészt mintha a vízügyesek megijedtek volna. Valószínűleg attól féltek, hogy a létük forog kockán. A romlás virágai már a kilencvenes évek elején nyiladozni kezdtek, és az UNESCO-nál dolgozva láttam, hogy a magyar szakemberek elmaradoznak a konferenciákról, majd teljesen eltűnnek. Gyakorlatilag a magyar vizes tudományosság tíz év alatt lemorzsolódott. Másrészt az sem segített, hogy ­rossz volt a szakma kommunikációja. Ahelyett, hogy megkérdezte volna a társadalmat, szeretne-e virágzó Szigetközt, árvízbiztonságot, hajózható folyót és némi extra ener­giát, kijelentette, hogy én tudom a tutit és ez a jó nektek.

– Milyen helyzetet talált másfél éve, amikor hazajött?

A kutatások néhány egyetemre szorultak vissza, ahol esetenként kiemelkedő fejek dolgoztak, ám nekem úgy tűnt, minden műhely atomizáltan működött, mindenki a másikat akarta kiszorítani. Néhányan elkezdtünk azon gondolkodni, hogyan lehet a vesztes helyzetet nyerő pozícióba fordítani. Egy olyan intézmény megteremtésével, amely lökést adhat a víztudománynak. Nemcsak a szorosan vett vízügynek, amit a Műegyetemen szocializálódott „kockafejű” mérnökök képviselnek, amilyen hajdan én is voltam, hanem a vízkémiának, vízbiológiának, vízszociológiának, vízantropológiának, vízjognak, vízdiplomáciának is.

– Mi az az áldott állapot, amiben ehhez politikai támogatás nyerhető?

– Három éve lehetett már látni, hogy a köztársasági elnök, Áder János elkötelezettséget vállalt a klímaügyek mellett. Azt is megértette, hogy a klímaváltozás legalább nyolcvan százaléka a vizek által és vízen keresztül jut érvényre. Ő volt a tavalyelőtti Budapesti Víz Világtalálkozó kezdeményezője is.

– Ha ez a folyamat csak hozzá kötődik, mi lesz, ha a Fidesz nem őt jelöli a következő ciklusra? Addig össze lehet hozni a központot? És mi lesz ezután, ha a vízlépcső továbbra is alapgörcs marad?

– Azt hiszem, közel harminc év után ezt a görcsöt már ideje lenne feloldani. Wittgenstein szerint amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. Ezt a dolgot addig tartották a szőnyeg alatt, hogy elkezdett rohadni. Észrevehető volt, hogy ha valaki megoldást keresett, akármilyen becsületesen tette is, a másik oldal azonnal gyanút fogott, és áldatlan politikai marakodás vette kezdetét. Az MTA elnöke jó érzékkel vette észre, hogy futni kell az életért. Ha nem tudjuk magunkat a saját hajunknál fogva kihúzni a bajból, magyarán abból a sárból, amibe a szakma belekeveredett, akkor abból a társadalomnak és az országnak nagy baja származik.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

– A szőnyeg alá söprésre jellemző, hogy még a világtalálkozó napirendjéről is hiányoztak az igazán fontos hazai problémák, a tiszai tározók helyzete, a Duna–Tisza közének problémája és persze a Duna.

– Először a politikát és a szakmát szerettük volna közelebb hozni egymáshoz. Az imázs­építés sikerült. A kollégák azonban berzenkedtek, szép, szép, de miért jó ez nekünk. Az idei novemberi újabb fórumon ezt megváltoztatjuk, az összes tudományos problémát, így a határon átnyúló vizek kérdését is napirendre tűzzük. Kicsit úgy tettünk, mintha a kocsit tettük volna a ló elé és nem fordítva. Előbb a nemzetközi keretet próbáltuk megteremteni, hogy az segítse a magyar víztudományosság regenerációját.

– Mik most a konkrét tervek?

– Egy éven belül ki akarjuk dolgozni a nemzeti víztudományi programot, hogy ebbe minden elérhető szakember tegye bele a tudását. Erre szeretnénk szeptemberig találni tizenöt olyan 35–55 év közötti szakembert, akiknek vannak provokatív ötleteik. Ezeket hetente két-két napra „összezárnánk”, hogy februárig izzadják ki a legfontosabb problémákat s tegyék azokat egy koherens kutatási keretbe. Utána az akadémiai közgyűlés elé terjesztenénk a programot, és ha az elfogadja, az Ökológiai Kutatóközpont bázisán – Ökológiai és Víztudományi Kutatóközponttá átnevezve, fejlesztve – fokozatosan építenénk fel az új intézményt, amely hálózatszerűen működne, így az egyetemi kutatóhelyeket is bevonná a munkába.

– Úgy tudom, az előkészítésen munkálkodó bizottság azt is szeretné, ha a vízügy a kormányzaton belül is egységes képviseletet kapna.

– A földi hidrológiai ciklust nem lehet mesterségesen szétválasztani légköri, felszíni vagy felszín alatti részre – intézményesen sem. Ezért azt javasoljuk, hogy a meteorológiai és a vízügyi, vízrajzi (hidroló­giai) szolgálatot a belügyi tárca fennhatósága alatt vonják össze. Így egy kézben lenne a katasztrófaelhárítás, a vízügy és az időjárási szolgálat valóban gyors reagálást igénylő teste. A hidrológiai előrejelzések pontossága csak akkor javítható, ha szorosan kapcsolódik a meteorológiai prognózisokhoz, miközben ma a vízügyi szolgálatoknak még fizetniük is kell a közpénzből gyűjtött meteorológiai ada­tokért.

– Racionális elképzelés, de van-e rá fogadókészség?

– A belügy részéről van.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

– Ha összejönne az új központ, előveszik az altatott ügyeket is?

– Ma egészen más eszközök állnak a tudomány rendelkezésére, mint harminc éve. Például abban a keretben, ahol mi dolgozunk, majdnem mindent ki lehet már 3D-ben is számolni. A vízlépcsőt mindenesetre egészen máshogy kellene megvalósítani. Valószínű például, hogy a nagymarosi gátat nem volna szabad ott megépíteni, mert az a táj valóban különleges értékű a társadalom számára. Nagy hiba volt, hogy az egész projektet energetikai létesítménynek kommunikálták, holott egy többcélú vízgazdálkodási rendszerről volt szó, amelynek az elsődleges feladata az árvízi biztonság növelése és az értékes ökoszisztémák vízzel való jobb ellátása lett volna.

– Érvényes még az a régóta hangoztatott tézis, hogy ha egy folyót elkezdenek belépcsőzni, folytatni kell, különben bajok adódhatnak?

– Részben igen, de a mai technológiákkal, számításokkal olyan műtárgyak is kialakíthatók, amelyek szabályozzák a negatív folyamatokat. Sokan attól tartottak, hogy a hatalmas kínai Három-szurdok gát megépítésével például eliszapolódás indul el, de a korszerű megoldásokkal ezt meg tudták akadályozni.

– Ha létrejön az új tudományos kutatóközpont, képesek lesznek hozzájárulni a társadalomban élő görcsök oldásához?

– Csak ha erre lesz kereslet a társadalom részéről.

– A Fidesz politikájának is alaptétele volt a vízlépcső elutasítása.

– Baj lenne, ha az új intézetnek az lenne a feladata, hogy ilyen ügyekben nyilatkozzék. Ezt a politikának kell eldöntenie. Ha viszont lesznek alternatív tervek, és ezeket meg kell vizsgálni, szükség lesz egy ilyen tudományos műhelyre.

– Nem gondolja, hogy a magyar zöldszervezetekkel is meg kell tárgyalni a javaslatot, mert különben ismét beindul a görcsös ellenállás?

– Csak úgy működhet a program, ha mindenkit beveszünk. Minden jó szándékú javaslatra szükségünk van. Különben a puska visszalő...