Egyelőre nincs túl sok támpontunk annak megítéléséhez, hogy a kísérlet hogyan fog végződni. Rengeteg ismeretünk van arra vonatkozóan, hogy a klíma befolyásolja a földi életet, de ezek jelentős részét még nem tudtuk feldolgozni, illetve a jelenre alkalmazni. Ezért is izgalmas az a kutatás, amelyben Ary A. Hoffmann, a Melbourne-i La Trobe University biológusa az előző évtized elején arra jutott, hogy a trópusi esőerdőkben élő fajok egy része talán képes túlélni a párás környezet drámai átalakulását hozó kiszáradást.
A kézenfekvőnek tűnő kipusztulás elkerülése nem egyszerű folyamat – a változás erős szelekciós nyomás alá helyezi az érintett fajokat, de ha akadnak olyan példányok, amelyek a szárazabb levegőt is képesek elviselni, néhány generáció múlva már ilyenekből állhat az állomány nagy része, vagyis a populáció ellenállóbbá válik a szárazsággal szemben.
Hogy valóban megvan-e a trópusi élőlényekben ez az evolúciós potenciál, annak kiderítésére Hoffmann az ausztrál esőerdőkben honos Drosophila birchii muslicafajjal végzett egy kísérletet. Kollégáival kiemelték az állatokat eredeti környezetükből, és olyan „csontszáraz" levegőjű fiolákba helyezték, ahol a relatív páratartalom alig 10 százalék. A muslicák többsége órák alatt elpusztult, és a tudósok hiába próbálkoztak generációk sokaságán át a leghosszabb ideig túlélők továbbtenyésztésével, a szárazsággal szembeni ellenállás tulajdonsága nem vált általánossá, a szelekció nem lett sikeres.
Megpróbálkoztak más fajokkal is, de a végkimenetel nem változott: úgy tűnik, az esőerdők muslicáit nem lehet szárazságra szoktatni.
Ezután módosították a kísérletet, és csupán 35 százalékra csökkentették a páratartalmat, ami egy átlagos száraz pusztaság (de nem a Death Valley) szárazságának felel meg, és jobban hasonlít ahhoz, ami a mai tudásunk szerint a következő 30-50 évben várható. Itt már több volt a túlélő, és komolyabb egyéni különbségek is kirajzolódtak: kiderült, hogy más gének befolyásolják a hosszú távú szárazságtűrést (egy bizonyos határon belül), mint az extrém szárazság rövid ideig tartó átvészelését. A mérsékelten száraz levegőn alig öt generáció múlva már szignifikánsan nagyobb volt a mesterséges szelekcióval kiválasztott muslicák szárazságtűrése.
Az eredmény nem azt jelenti, hogy bármi történik is a környezettel, mindenképpen lesznek túlélők, hanem azt, hogy ha a változások nem lépik túl azokat a korlátokat, amelyeket az evolúció korábban felállított, akkor akadnak majd fajok, amelyek tovább és jobban bírják a „kiképzést". Az evolúciós mechanizmusok mindenképpen segítenek a változásokhoz történő alkalmazkodásban, de az is lehet (ha a környezet túl gyorsan vagy túlságosan nagy mértékben változik meg), hogy nem tudnak eleget segíteni.
