galéria megtekintése

Sahtyor Lvov

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 31. számában
jelent meg.


Poór Csaba
Népszabadság

A Donyec-medencében élő, a háború miatt aggódó embereknek ajánlotta az ukrán Szuper Kupában aratott győzelmet Darijo Srna, a Sahtyor Donyeck futballcsapatának kapitánya. Az immár tizenegy éve a kelet-ukrajnai klubot erősítő horvát játékos a múlt héten, Lvovban tette ezt. Nemcsak azért, mert a labdarúgószezont nyitó, 2-0-ás sikerrel zárult mérkőzést ott játszotta a csapat a Dinamo Kijev ellen, hanem azért is, mert a tavasszal sorozatban ötödször is bajnokságot nyerő Sahtyor a bajnoki mérkőzéseit ugyancsak a nyugat-ukrajnai városba helyezi át.

Amikor az ukrán csapatok keménymagjai összefogva vonulnak Kijev utcáin
Amikor az ukrán csapatok kemény magjai összefogva vonulnak Kijev utcáin
Stringer / Reuters

A főként orosz ajkúak lakta Donyeckben és környékén zajló harcok miatt ugyanis nem használhatja szupermodern stadionját, a 2012-es Európa-bajnokság előtt – de nem állami, hanem saját forrásból – épült, ötvenezer nézőt befogadó Donbassz Arénát.

 

Az ukrán csúcsligában szereplő öt kelet-ukrajnai futballklub közül három másik is kénytelen volt ideiglenes otthont keresni magának. A donyecki Metallurg szintén Lvovot választotta, talán azért is, mert hangsúlyozni akarta a sport politikamentességét. Elvégre Lvovot az ukrán nacionalizmus központjának tartják, márpedig a Moszkva-barát lázadók – egyebek közt – a nemzeti érzések szerintük túlzott megnyilvánulásai ellen lépnek fel. A Metallurg szóvivője mindenesetre megnyugvással közölte: nagyon barátságosan fogadták őket, amiben persze az is szerepet játszhat, hogy a csapat több játékosa erről a vidékről származik.

Az élvonal újonca, a szintén donyecki Olimpik egy Kijev mellett kisvárosba, Scsaszlivébe költözött át, méghozzá a sportiskolájával együtt.

A Sahtyor és a Dinamo drukkerei közösen tesznek hitet Ukrajna mellett
A Sahtyor és a Dinamo drukkerei közösen tesznek hitet Ukrajna mellett
Roman Baluk / Reuters

A Donyeckhez hasonlóan a felkelők kezén lévő Luhanszk csapata, a Zarja Európa Liga-selejtezőjét – óriási érdeklődés közepette – a kijevi Obolony-stadionban játszotta, hazai bajnoki meccsein pedig Zaporozsjében lép pályára. Az ugyancsak a válságövezetben fekvő, ám a kormányerők ellenőrzése alatt álló Marjupol futballklubja, az Iljicsevec engedélyt kapott ugyan a labdarúgó-szövetségtől saját stadionjának használatára, ám a múlt hét végén kezdődött bajnokság első két hazai mérkőzését a tavaszi időszakra tették át, mert a két ellenfél, az ogyesszai Csernomorec és a lucki Voliny nem volt hajlandó az Azovi-tenger partján fekvő kikötővárosban utazni.

Nemcsak a mérkőzések helyszíneit kavarta meg Ukrajnában a polgárháború, hanem a külföldi játékosok egy részét is elriasztotta. Miután két hete Donyecktől nem messze lelőtték a maláj légitársaság utasszállító repülőgépeinek egyikét, egy franciaországi barátságos mérkőzésről nem tért vissza Ukrajnába a Sahtyor hat brazil légiósa, ám végül sikerült jobb belátásra bírni őket. A klub dúsgazdag tulajdonosa, a Forbes amerikai magazin szerint 11,2 milliárd dolláros vagyonával a leggazdagabb ukrán üzletember, Rinat Ahmetov személyesen garantálta a biztonságukat, ám alighanem ennél is többet nyomott a latban az a figyelmeztetése, amely szerint a szerződésszegésért komoly kötbért kell fizetniük a labdarúgóknak.

Márpedig a „dezertőrök” átigazolási összértéke az Izvesztyija orosz napilap szerint eléri 45 millió eurót. A harkovi Metalliszt viszont egyelőre hiába követelte, hogy álljon csatasorba négy argentin légiósa, aki ugyancsak a közeli harcok miatt csomagolt össze és utazott haza. Így a klub egyelőre nem is nevezte a kvartett tagjait a bajnokságra, és sajtójelentések szerint az is kérdéses, hogy meddig marad Ukrajnában a Zarja elefántcsontparti csatára, Yannick Boli, aki –csakúgy,mint az ungvári Hoverlát erősítő román Marius Nicolae – szintén más országba akar igazolni.

„Külföldre távozott” két ukrajnai labdarúgóklub is. Miután Oroszország márciusban bekebelezte a Krím félszigetet, az ottani két első osztályú egyesület, a független Ukrajna első bajnokságának győztese, a szimferopoli Tavrija, valamint a Szevasztopol jelezte, hogy az orosz bajnokságban kíván szerepelni. A FIFA azonban nem adott engedélyt erre, ezért valószínűleg csak az orosz másodosztályba sorolható majd a két csapat, míg az ukrán élvonalban a korábbi tizenhat helyett csak tizennégy együttes szerepel. A kijevi Arszenal ugyanis még tavaly ősszel csődbe jutott, és visszalépett a bajnokságtól, a második ligából pedig csak a donyecki Olimpik tudta teljesíteni az első ligás szereplés szigorú pénzügyi feltételeit.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.