Az ausztráliai Queenslandben a múlt héten – a történelem során először – egy hétközi nap közepén a negatív tartományba csúszott az áram ára, vagyis a termelők fizettek a fogyasztóknak az áramfelhasználásért. Egy meglehetősen napsütéses napon, a nappali fogyasztási csúcsidőn kívül történt az eset, viszont utána még napokig a nullacentes határ közelében lebegett az ár az alacsony kereslet és a tetőkre szerelt napelemek hatalmas teljesítménye miatt.
Negatív árra korábban is volt példa, de mindig csak éjjel, amikor alig van fogyasztás, a zsinóráramot termelő erőművek viszont dolgoznak. Az elektromos energiát nagyon nehéz raktározni, a pillanatnyi termelésnek meg kell egyeznie a pillanatnyi fogyasztással – az egyensúlyt a változó árazás alakítja ki, vagyis addig viszik lefelé az árat (ha kell, akár a negatív sávba), amíg a fogyasztók hajlandók átvenni a „fölösleget”.
Queenslandben 1100 megawattnyi beépített napenergia-kapacitás van az épületek tetején, ami szinte pontosan megegyezik egy paksi blokk kapacitásával. Ebből is adódik, hogy alig van nyereséges szénerőmű Ausztráliában: amikor a nap süt, az áram szinte ingyen keletkezik, amivel nehéz versenyezni. Pedig Ausztráliában sok a szén, és relatíve olcsó is, ugyanakkor a centralizált rendszerben (nagy erőművek és távvezetékek) hatalmas a szállítási költség meg az útközben fellépő veszteség.
A napelem viszont ott termeli az áramot, ahol azt fel is használják (csak a többlet megy a hálózatba), így ott ezek a pluszköltségek alig jelentkeznek. Tíz éven belül az ausztrál háztartások 75 és a kereskedelmi ingatlanok 90 százalékában lesz az egész tetőt befedő napelem, a szénerőművek pedig nem fogják tudni eladni a terméküket. A hálózati és az elosztási költségek 19 centet tesznek ki kilowattóránként, a napelemek viszont már jelenleg is 12–18 centes önköltséggel termelik az áramot, ráadásul a napenergia költségszintje folyamatosan csökken.
Ez azt jelenti, hogy a szén akkor sem lenne versenyképes az áramtermelésben, ha az erőművek ingyen adnák. Ausztráliában már ott tartanak, hogy próbálják lassítani a napelemek terjedését – például azzal, hogy csak nyomott áron veszik át a háztartásoktól a többletet, és újabb napelempanelek helyett akkumulátorok telepítésére (végső soron önellátásra) próbálják rávenni az embereket a szolgáltatók.
A következő lépés a teljes leválás lesz a hálózatról, ami a ritkán lakott területeken már most is realitás, egyes előrejelzések szerint pedig 2018-ra a nagyvárosokban is általános gyakorlat lehet, megpecsételve a szenes létesítmények és általában a nagy erőművek sorsát. 2040-re az összes fogyasztó fele lekapcsolódhat a villamosenergia-szolgáltatásról.
Reaktorrevolúció
A Climateconfidental.com friss tanulmánya szerint a szenes erőművekhez hasonlóan járhatnak a hagyományos nagy atomerőművek is, a kisebb, rugalmas termelésű reaktoroknak azonban lehet jövőjük egy olyan világban, ahol felértékelődik a kis szén-dioxid-kibocsátás. A megoldás egyrészt az egyelőre csak papíron létező sóolvadékos tóriumreaktor lehet, másrészt pedig a szabályozható teljesítményű Small Modular Reactor, amely elvileg már ma is megvalósítható lenne, ha az óriáserőműveket preferáló szabályozók lehetővé tennék.
